terrortámadás;New York;Donald Trump;New York-i terrortámadás;

2017-11-01 10:44:00

Terror New Yorkban - Trump bejelentett

"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Twitteren. Későbbi bejegyzésében bejelentette azt is, hogy elrendelte a szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését az Egyesült Államokban.

A politikus azután tette közzé mikroblog-bejegyzését, miután John Kelly kabinetfőnök részletes tájékoztatást adott a New York-i gázolásos támadásról, amelyben nyolcan meghaltak, tizenegyen megsérültek.

Trump bejegyzésében azt írta: "elég volt!". A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben "egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról" írt.

A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért "megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak". A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival. 

Donald Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. "A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben" - írta az elnök.

Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is. "Megszakad a szívem New Yorkért" - írta a first lady.

Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ.

A támadásról tájékoztatták Jeff Sessions igazságügyi minisztert és Christopher Wray FBI-igazgatót is. A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy "szorosan figyelemmel" kíséri a fejleményeket.