Vidékre menekülnek a hajléktalanok

Tízezer Budapesten élő otthontalant fenyeget a hideg, de már vidéken is évről-évre többen válnak veszélyeztetetté. A hatóságok titkolózással és Vörös Kóddal várják a fagyot.

Becslések szerint 8-10 ezer körülire tehető a Budapesten élő hajléktalanok száma – mondta a napokban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fővárosi intézményvezetője. Biró Péter annak apropóján beszélt erről, hogy a hajléktalanellátásban november 1-jétől számítják a téli időszakot, amely április 30-ig tart. A hajléktalanok átmeneti ellátására az országban közel 6000 férőhely alkalmas, s ebből több mint 3000 Budapesten van. Rendszerint több százan állnak sorban a várólistákon, s legtöbben fővárosi szállókra szeretnének bekerülni.

Miközben ilyenkor a hírek zöme a fővárosi utcákon, tereken és szállókon túlélni próbáló otthontalanokról szól, arról kevesebb szó esik: Budapesten kívül, vidéki városokban, sőt falvakban is évről-évre többen válnak veszélyeztetetté – s nem csak azok, akiknek nincs lakásuk. Az otthonukban egyedül élők, valamit a nagyon szegény, sokgyermekes családok is ki vannak téve annak, hogy fűtés, tűzifa híján megfagyhatnak saját lakásukban. A KSH adatai szerint a magyar háztartások egyötöde – köztük a legszegényebb családok sokasága – kizárólag fával fűt, s egy keményebb télen akár akár 8-10 köbméter tűzifát is elégethetnek. Ez 250-300 ezer forintos kiadás, amit képtelenek kifizetni. Az önkormányzatok próbálnak segíteni, Nyíregyházán például krízisalapot hoztak létre, az önkormányzat cége pedig 4500 mázsa tűzifát halmozott fel, amiből ezer mázsa a kritikus helyzetben lévők megsegítését szolgálja. Ebben a városban az adatok szerint jelenleg 40-50 ember él életvitelszerűen az utcán, de az Oltalom Szeretetszolgálat ellátórendszere akár 140 hajléktalant is képes itt befogadni.

FOTÓ: Népszava

Rendkívüli hidegben nemcsak a hajléktalanokat támogató intézményeket kell kinyitni az otthontalanok előtt, hanem ezek telítettsége esetén az egyéb szociális létesítményeket is – erről is szó az a törvénymódosítás, amely idén télen lép életbe. Eszerint rendkívüli időjárási körülmények esetén a kormány Vörös Kód riasztást rendelhet el. Erről is szó volt a minap azon a nyíregyházi "krízis-találkozón", amelyen a közterületen élő hajléktalanok életének védelméről beszéltek a szakemberek. Szoboszlai Katalin a Periféria Egyesület elnöke azt emelte ki: a protokoll szerint férőhelyeket kell felajánlaniuk a diszpécserszolgálatnak, és ez alapján helyezik el a fedél nélküli embereket.

Kaposváron egyes szakértők szerint nagyjából háromszáz otthontalan él, a Vöröskereszt által fenntartott helyi hajléktalanszálló vezetője azonban úgy véli, ez a szám túlzó, ők jelenleg 120 emberrel állnak kapcsolatban. Ami – miután a szálló befogadóképessége maximum 50 fő –, azt jelenti, hogy a legoptimistább becslések alapján is közel nyolcvanan az utcán, vagy valamilyen ideiglenes szálláson húzzák meg magukat. Ezen a héten az első hidegebb napon 48-an jöttek be az éjjeli menedékhelyre, vagyis csaknem telt ház volt – mondta Horváthné Pintér Piroska, a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ igazgatója, aki szerint már nyáron is tapasztalták, hogy sokkal több a hajléktalan, mint a korábbi években. A kaposvári fedél nélküliek között meglepően magas, nagyjából 20 százalék a nők aránya, s mivel a szállón mindössze kilenc hely akad számukra, így közel ötvenen valahol a városban húzzák meg magukat.

– Elkészítettük a vacoktérképet, s így 40-45 helyről tudunk, ahol hajléktalanok élnek. Télre mindig megnő a városban élő otthontalanok száma. Jönnek a szomszédos megyékből, de még Budapestről is, valahogy híre megy köztük, hogy nálunk jobbak a körülmények. Az első útjuk az önkormányzathoz vezet, kikérik a lakcím nélküli kártyát, s jönnek a szállóra. Pedig a férőhelyünk szűkös, a legzordabb napokon is csak 70-80 embert tudunk elhelyezni – mondta Horváthné Pintér Piroska.

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a somogyi megyeszékhelyen hetvenen már 5-10 éve élnek az utcán, s több mint húszan évtizednél is régebben. Az idén ketten tudtak visszailleszkedni – jegyezte meg Horváthné Pintér Piroska –, egyikük önkormányzati bérlakáshoz jutott, a másiknak pedig egy házaspár ajánlotta fel az egyik ingatlanát, cserébe, hogy gondozza a kertet. Ez azonban tényleg ritka, sokkal gyakoribb, hogy az utcán élők az utcán is halnak meg.

Pécsett a Támasz alapítvány szálláshelyein 300 rászoruló töltheti ágyban az éjszakát. A rendszerváltáskor létrehozott Támasz 1990 óta szinte folyamatosan fejlesztette szolgáltató-rendszerét, így van az alapítványnak női és férfi átmeneti szállása, éjjeli menedékhelye, ápoló otthona és lábadozója. Nyáron ezek a szálláshelyek „félházzal mennek”, a téli félév legcudarabb éjszakáin viszont 120 százalékos a kihasználtság. A szállásokon a férfiak vannak többen, ők foglalják el az ágyak 80 százalékát. A Támasz népkonyhát is működtet, ott naponta 200 adag egytálételt szolgálnak fel, s még ugyanennyi meleg ételt szállítanak az alapítvány hajléktalanszállásaira, uniós forrásból. A Támasznak van állandó orvosi ügyelete, s a szállásra igényt nem tartó hajléktalanok is bejárhatnak az alapítvány épületeibe fürdeni.

Az előbbieket az alapítvány szakmai vezetője, Hajdu Krisztián osztotta meg velünk, s mint elmondta, a pécsi hajléktalanellátás nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható, ami viszont hiányzik a rendszerből, hogy nincs a párok befogadására alkalmas szállás. A városban 70 otthontalan párról tudnak, így lenne igény az ilyen lakrészekre, főleg, hogy – tapasztalatok alapján – az összetartó duóknak több esélyük van a társadalmi rehabilitációra, mint a magányosoknak. A Támasz segítségével az alapítvány szállásain lakók tíz százaléka néhány év után vissza tud illeszkedni a társadalomba. Igaz, a rendszerből kilépők helyett mindig jönnek újak, legalább annyian. Tegyük hozzá, hogy a Támasz nem egyedül küzd Pécsen a hajléktalanokért, a városban van krízisszállója és konyhája a Máltai Szeretetszolgálatnak és a katolikus egyház kertvárosi plébániájának is. Szükség is van az összefogásra, hisz a hajléktalanokat ellátó pécsi bázisok az egész megyét szolgálják.

Hajdu Krisztián hangsúlyozta, hogy a hajléktalanok számára nem is annyira a tél, mint inkább az ősz és a tavasz hideg napjai a legveszélyesebbek. A váratlan hideg ugyanis mindig meglepi az otthontalanokat. Ezért ilyenkor fokozottan figyelnek az alapítvány utcai munkásai a közterületeken és az elhagyott, fűtetlen épületekben éjszakázó csövesekre. Ennek ellenére nincs év, hogy néhány hajléktalan teste ne hűljön le végzetesen.

A kormány nem vesz tudomást fagyhalottakról

A megyeszékhelyek pár évvel ezelőtt sorba hoztak olyan jogszabályt, ami a hajléktalanokat eltiltotta attól, hogy életvitelszerűen a közterületeken tartózkodjanak. Ezeket a rendeleteket a helybéliek többsége mindenütt támogatja, noha ők is tudják, hogy az említett jogszabály nem oldja meg a hajléktalankérdést, s csak arra „jó”, hogy a konszolidált többséghez tartozók ne szenvedjenek a nincstelenek látványától, szagától, koldulásától, esetleg a saját lelkiismeretfurdalásuktól. Ráadásul a kormányzati szervek igyekeznek titkolni, pontosan hány áldozatot szedett a hideg, a hivatalos statisztika ezt évek óta nem részletezi.

A szocialista Korózs Lajos idén januárban a parlamentben írásban tette fel a kérdést, hányan haltak meg fagyhalál következtében, mire Rétvári Bence államtitkár válaszában hosszan ecsetelte, mennyi pénzt költöttek szállókra, meleg étkeztetésre, tűzifára és barnakőszénre – megfagyott emberekről azonban szó sem esett. Egyes adatok szerint azonban számuk drasztikusan nő: a sajtóhíreket összesítve azt lehetett kideríteni, hogy míg 2015 december végéig 45-en vesztették életüket fagyhalál következtében, 2016 hasonló időszakában nyolcvanan fagytak meg, az elhunytak túlnyomó többsége férfi volt. Feltűnően megnőtt a saját fűtetlen otthonukban kihűltek, valamint a kórházba kerülésük után elhunytak száma. Fűtetlen lakásukban hatszor annyian fagytak meg, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt.