Cementtel öntötték le az Örök Lángot a Dicsőség parkban

A híradások szerint a rendőrségnek egy járókelő telefonált a reggeli órákban. A kiérkező rendfenntartók a helyszínen azt látták, hogy az örök mécsest valóban cement fedi, körülötte pedig nyolc vödröt hagytak szétdobálva az elkövetők. Jelenleg a hatóságok mellett a gázszolgáltató szakemberei is a helyszínen vizsgálódnak, az örök láng ugyanis gázzal működik. A 112.ua emlékeztetett arra, hogy áprilisban az örök láng körüli bronzdíszítést lopták el ismeretlenek.

A Vörös Hadsereg november 6-án szabadította fel Kijevet a náci német megszállás alól, és az idei november 7-re esik a bolsevik forradalom 100. évfordulója. 2010 decemberében a Testvériség nevű neonáci szervezet egyik tagja, Anna Szinykova azzal fejezte ki ellenszenvét a szovjet emlékművel szemben, hogy rántottát sütött a láng fölött. 2012 októberében - még az Európa-párti és hatalomváltó Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök hivatali ideje alatt - ezért őt három év börtönbüntetésre ítélték két évre felfüggesztve. 2014 novemberében azonban bűncselekmény hiányában felmentette Kijev egyik kerületi bírósága.

Az ukrán parlament 2015 áprilisában törvényt fogadott el, amelyben egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. A kommunista emlékművek eltávolításáról 2015. november végén hozott rendeletet a kulturális minisztérium. Két év alatt több mint ezer emlékművet - főként Lenin-szobrokat - távolítottak el a közterekről. Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője augusztusban számolt be arról, hogy gyakorlatilag az összes Lenin-szobrot elbontották Ukrajnában, szám szerint 1320-at. Hozzátette, hogy már csak az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget és a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alatti területeken vannak, illetve esetleg néhány eldugott kistelepülésen lehetnek még kint közterületen a kommunista forradalom vezérét ábrázoló emlékművek.

Szerző
2017.11.07 14:07

Ukrajna a magyar iskolákon bosszulná meg a kettős állampolgárságot

Publikálás dátuma
2018.09.21 21:06

Fotó: AFP/ Kisbenedek Attila
A külügyminiszter arról beszélt, hogy véget vetnek az állampolgárság „osztogatásának”, és az oktatási törvényt hozta fel példának, mint ami fontos lehet a magyaroknak.
Magyarország elérte a tűréshatárt a kétoldalú kapcsolatokban, a magyarok nem fogják csak úgy osztogatni az állampolgárságot - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy pénteki kijevi televíziós beszélgetőműsorban.  Az 1+1 országos ukrán tévécsatorna vendégeként az ukrán diplomácia vezetője – Szijjártó Péter előző napi nyilatkozatára reagálva, amelyben a magyar miniszter „kifejezetten barátságtalan” lépésnek nevezte a beregszászi magyar konzulátuson állampolgársági eskütételről rejtett kamerával készített felvételek felhaszálását - elmondta: a következmények nagyon egyszerűek lesznek, ismét leülnek a magyarokkal tárgyalni. „Áttekintjük, hogyan hosszabbítható meg az átmeneti időszak az ukrán oktatási törvény esetében, ez fontos kérdés a számukra” – mondta Klimkin. Kifejtette azt is, hogy meg fogják beszélni a kárpátaljai „magyar tevékenység finanszírozását.” Adatai szerint tavaly 22 ezer magyar származású ukrán állampolgár részesült támogatásban. Kárpátalján minden ötödik magyar család kap támogatást – tette hozzá. „Hogyan, milyen pénzből, milyen mechanizmusokon keresztül? Éppen most vizsgáljuk” – közölte. Az Európai Unióban nincs egységes gyakorlat az állampolgárságot illetően, és az ukrán jogrend a kettős állampolgárságért nem ír elő semmilyen büntetést – emlékeztetett Pavlo Klimkin, felvetve új állampolgársági törvény szükségességét.
A külügyminiszter kitért arra is, hogy az állampolgárság „osztogatását” tiltja a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény. Szerinte nem csak az állampolgárság osztogatása problematikus, hanem az is, hogy a beregszászi videófelvételen a konzuli munkatárs a magyar állampolgárság eltitkolását javasolja az ukrán hatóságok elől. Ez az ukrán törvények megsértésére irányuló felszólítás ukrán területen – mondta Klimkin. Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán tett közzé egy olyan videófelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az orgánum - közlése szerint - saját forrásból jutott hoza felvételhez .
Témák
Ukrajna
2018.09.21 21:06

Medve támadt egy férfira Csíkszentkirályon

Publikálás dátuma
2018.09.21 21:02
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Az állat és bocsa egy autómosó mögötti mezőn jelent meg, a férfi súlyosan megsérült.
Súlyos medvetámadás történt Csíkszentkirályon – közölte Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba a Facebook-oldalán. Mint írta, az állat és bocsa egy autómosó mögötti mezőn tűnt fel péntek délután. A medve egy mezőn dolgozó 54 éves férfira támadt, aki súlyosan megsebesült. A férfi a műtét előtti percekben, kórházi ágyon fekve mesélt a támadás körülményeiről:
2018.09.21 21:02
Frissítve: 2018.09.21 21:02