Civiltörvény - Indul az aláírásgyűjtés

Bő egy héten belül elindulhat a Momentum aláírásgyűjtése annak érdekében, hogy népszavazást rendezhessenek a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló, nyáron elfogadott törvény visszavonásáról - mondta kedden Budapesten, sajtótájékoztatón Orosz Anna elnökségi tag.

A Momentum elsődleges feladata a következő hetekben az, hogy minden erőforrását arra összpontosítsa, hogy szerte az országban kitelepüljön, beszélgessen az emberekkel, aláírásokat gyűjtsön - mondta, célnak a törvény visszavonatását nevezve.

A kormánypárti képviselők által megszavazott törvénnyel a Fidesz "listázza és egyben ellehetetleníti a civil szervezetek működését; ezzel azt bizonyította, hogy nem állampolgárként, nem partnerként, hanem alattvalóként tekint a magyar emberekre", ami történt, az "puszta hatalomtechnikázás".

Hangsúlyozta, a civil szervezetek teremtik meg egy jól működő, demokratikus, szolidáris, önszerveződő közösség alapjait, felbecsülhetetlen munkát végeznek. Hozzátette, a civil szervezetek "olyan munkát végeznek el, ami alapvetően az állam feladata lenne, ezért a kormánynak nem harcolnia kellene ellenük és nem gyűlöletkampányt kellene ellenük folytatnia, hanem együtt kellene működnie velük".

A népszavazási kérdést Kádár Barnabás, a Momentum elnökségi tagja magánszemélyként nyújtotta be, és úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?" A Nemzeti Választási Bizottság július 25-i ülésén tagadta meg a kérdés hitelesítését, de a Kúria kedden - jogerős döntéssel - hitelesítette azt.

Szerző

Molnár Gyula: nincs még megállapodás

Szó sincs megállapodásról. Elvekről, keretekről már van köztünk és a Demokratikus Koalíció között egyetértés, de még tárgyalunk. Belátható időn belül meglesz a megegyezés is, de ezzel csak akkor érdemes a nyilvánosság elé állni, ha látjuk a pontos tartalmát – mondta a Népszavának Molnár Gyula.

Az MSZP elnöke arra reagált, hogy a DK közleményt adott ki arról, "dacára az ellentétes hírek és nyilatkozatok sorozatának, ez ideig nem született megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között az egyéni választókerületi koordinált jelöltállításról, így az MSZP és a DK sem állapodott meg a körzetekről."

Kovács László ugyanis a Kossuth Rádióban azt találta mondani: a 106 körzetből 62-44 lesz az arány a szocialisták javára. A volt pártelnök szerint az MSZP kompromisszumkészségét jelzi, hogy elfogadták a DK javaslatát a jelöltek arányáról. Maga Molnár pedig a Klubrádiónak beszélt arról még hétfőn, hogy 60-40 arányú elosztásban állapodott meg az MSZP és a DK az egyéni kerületekben koordináltan induló jelöltjeikről, és már csak néhány egyéni körzetről nem egyeztek meg.

– Megértem, hogy az emberek vágyakozása és elvárása a lehető leggyorsabb megállapodás, ezért minden olyan részsikert, amiről hallanak valamit, már teljeskörű megállapodásnak élnek meg. Nincs még erről szó – összegezte lapunknak az MSZP elnöke.
(Részletek a holnapi Népszavában.)