szoborgyalázás;Horn Gyula;

2017-11-08 06:07:00

Támadás Horn Gyula emléke ellen

Eljárást indított a rendőrség azok ellen, akik meggyalázták Horn Gyula volt MSZP-s miniszterelnök szobrát a XIII. kerületben. Molnár Gyula szocialista pártelnök videóüzenetben, Lendvai Ildikó Facebook-bejegyzésben tiltakozott. Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke közleményben hangsúlyozta, hogy pártja tisztelettel hajt fejet a volt miniszterelnök emléke előtt, és fölháborodottan ítéli el a szélsőjobboldali fiatalok barbár akcióját.

Horn Gyula szobrára fekete zsákot húztak, és azt írták rá: „Pufajkás gyilkos!”. Az incidens október 31-én, a reformáció emléknapján, mindenszentek gyászünnepének előestéjén történt. Az, hogy a kegyeletsértés valóban a szélsőjobboldalhoz kötődik, nem kétséges: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nemcsak fotókkal illusztrált beszámolót közölt a tagjai által elkövetett akcióról, hanem azt is kilátásba helyezte, hogy „amíg szükséges”, folytatni fogják.

A szervezet a Jobbik holdudvarához tartozik. Erre Lendvai Ildikó is felhívta a figyelmet, és azt kérdezte azoktól a „jóhiszemű baloldali szavazóktól”, akik a Jobbik és a demokratikus pártok bárminemű választási együttműködését javasolják: még mindig szeretnének-e körzetükben jobbikos jelöltre szavazni?

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, a HVIM alapítója és tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy már nincs napi kapcsolatban a vármegyés mozgalom vezetőségével, az esetről a Népszavától értesült. Nem gondolja, hogy kegyeletsértésről lenne szó, mivel az akció nem Horn Gyula sírjánál, hanem a szobránál történt: szerinte ez belefér a politikai véleménynyilvánítás kategóriájába.

A XIII. kerületi önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kegyeletsértést a helyszíni kamerák jóvoltából a közterület-felügyelet munkatársai vették észre. Jelentették az esetet vezetőjüknek, aki azonnal a rendőrséghez fordult. Az önkormányzat információi szerint garázdaság miatt a rendőrség hivatalból eljárást indított.

Felpezsdültek a szélsőségesek
„Az iszlamizáció öl, mondj igent a keleti határzárra!” – ezzel a szöveggel rakott ki molinót a XI. kerületi Fehérvári úti mecsetre az Identitás Generáció Magyarország nevű, a „vármegyésekhez” hasonlóan szélsőjobboldali társaság.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője közben a náci-nyilas Kurucinfó nyomán azt állította, hogy a „polkorrekt médiához” sorolt Népszava, Index, 444, valamint a (korábbi) Origo „alaposan kifehérítve” közölte egy „cigánybűnöző” fotóját. A 444 szerint a politikus nekifutásból, páros lábbal „tökön rúgta” magát: az említett orgánumok a rendőrségtől kapott felvételt használták, ugyanúgy, ahogyan a jobbikos Alfahír is.