Kiderül, miért találkozott Lázár Tiborczcal

Publikálás dátuma
2017.11.08 20:28
Forrás: azonnali.hu
Fotó: /
A kormányinfón ad majd tájékoztatást Lázár János kancelláriaminiszter arról, hogy miről tárgyalt kedd este a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal egy belvárosi étteremben – ezzel hárította el lapunk érdeklődését a Miniszterelnökség, amikor az azonnali.hu fotóján megörökített találkozóról tettünk fel kérdéseket.

Noha a kancelláriaminiszter igyekezett menekülni a kínos ügytől, a hvg.hu-nak sikerült kamera elé állítania őt. Lázár azt mondta: egy jobbikos képviselő hétfői kérdése miatt találkozott a kormányfő vejével.

Hétfőn ugyanis a Parlamentben Szilágyi György azt firtatta, miként lett a miniszterelnöki vőből néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb embere. A jobbikos politikus arról is beszélt: Kecskeméten Tiborcz úgy nyert pályázatot, hogy rá szabták a feltételeket. Lázár János hazugságnak nevezte a képviselő állításait, s jelezte, "Tiborcz István családja, szülei, testvérei és ő maga is, a házasság előtt köztiszteletben álló, sikeres emberek voltak, nem szorultak sem Orbán Viktor, sem más támogatására”.

Lázár szerdai magyarázkodása szerint ezt a jobbikos kérdést akarta megvitatni Tiborczcal kedden. „Gondoltam, érdeklődöm az illetékesnél” – mondta a miniszter. Ez azonban több szempontból is furcsa. Ha tájékozódnia kellett Tiborcz ügyeiről, akkor a Parlamentben miért állította határozottan, hogy hazugság a jobbikos képviselő kijelentése? Ha viszont biztos volt ebben, akkor miért kellett volna ezért találkozniuk?

Lapunk egyébként Lázár magyarázatának ismeretében újra a Miniszterelnökséghez fordult, azt tudakolva: Bevett gyakorlatnak számít-e, hogy a miniszter találkozik azokkal az emberekkel, akikről ellenzéki képviselők a gazdasági tevékenységükkel kapcsolatban kérdeznek? Ha nem, akkor minek volt köszönhető a Tiborcz István-féle találkozó? Kérdéseinkre eddig nem kaptunk választ.

A miniszter arról sem beszélt, hogy milyen gyakran találkozik Orbán Viktor vejével. Hallgatott arról is, hogy az uniós pályázatokat lebonyolító tárca vezetőjeként nem érzi-e összeférhetetlennek a privát találkozókat az ilyen pályázatokat korábban sorra nyerő Elios Innovatív Zrt. volt vezetőjével. Pláne úgy, hogy közben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja a korábban Tiborczhoz köthető cégek tendergyőzelmeit, és a vő sikerszériája épp Lázár János városában, Hódmezővásárhelyen indult.

Az már csak adalék, hogy néhány, a kabinet egyik legbefolyásosabb miniszterével trécselő Tiborcz épp a közelmúltban bizonygatta a kormánymédiában: el kell fogadnia, "a miniszterelnök családtagjaként távol kell maradni az állami vagy önkormányzati ügyektől."

A Lázár-Tiborcz beszélgetése egyébként annyiban nem szokatlan: egyre több olyan találkozóra derül fény, amikor politikai döntéshozók és jó politikai összeköttetésekkel rendelkező, sikeres vállalkozók tárgyalnak egymással. Tehetik: az ügyészséget tökéletesen hidegen hagyják ezek a hírek. Maga Polt Péter főügyész is szeret jó társaságban löncsölni, így 2016. márciusában Matolcsy György jegybankelnökkel ebédelt a belvárosban éppen akkor, amikor az MNB gyanús alapítványi ügyei voltak terítéken. És csak emlékeztetőül: Polt lánya és felesége is az MNB-nél dolgozik.

Tiborczhoz visszakanyarodva: ha a jó kávé a nyílt színi üzletelés szinonimája, úgy a miniszterelnöki vő egyenesen koffeinfüggő. Készült már róla fotó a fideszes elit bevett találkozóhelyének számító Gresham Hotel teraszán, ahol a terrorátvilágításon megbukott Zaíd Naffa jordán tiszteletbeli konzullal és az FBI által körözött bűnöző, a miniszterelnök tőszomszédságában villát vásárló Gaith Pharaon ügyvédjével ebédelt.

A Tiborcz résztulajdonában lévő BDPST Zrt. adta el a körözött szaúdi Pharaon egyik cégének a Nádor-téri Postabank palotát. De nem járt rosszul Zaíd Naffa sem: az index.hu épp kedden tudta meg, hogy a külügy Naffától bérelt havi 1,8 millió forinttért egy ammani villát. Ahogy az is szerdán derült ki, hogy a BDPST Zrt. másik társtulajdonosa, Adnan Polat török milliárdos pedig megszerezte a Közvágóhíd területét.

Érthető, hogy Tiborczot más is szívesen fogadja egy kávéra. Tavaly augusztusban a bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság honlapjára felkerült egy fotó Tiborczról, Orbán Ráhelről és a bahreini szakminiszterről. Ugyan a Tiborcz-Orbán duó a kísérőszöveg szerint olaj- és gázügyekről tárgyalt, a bejegyzést villámgyorsan eltüntették, majd az összes érintett cáfolta a hírt: az csak egy baráti kávézás volt. Garamvölgyi Balázs ottani konzul szerint a magánúton lévő Orbán-házaspár egy baráti látogatást tett az energiaügyi miniszternél, a társaság finom csokit evett, többet is, majd kávézás közben meghallgattak egy Bahrein történetéről, illetve a gyöngyhalászatról szóló előadást.

Ugyancsak a szokásossá váló, „felugrottam egy kávéra” – magyarázatot dobta be tavaly novemberben Rogán Antal arra, hogy mit keresett annak a kétes ügyletekkel összefüggésbe hozott Kertész Balázs ügyvédnek a belvárosi irodájában, akiről korábban azt állította: nincsenek kapcsolatban. Igencsak jó kávét adhat az ügyvéd: videofelvételek tanúsága szerint Rogán után Habony Árpád, Orbán Viktor közismerten mondén életmódot kedvelő főtanácsadója is betért az irodába.

Nyilván csak egy jó kávét ivott Bitay Márton földárveréseket felügyelő államtitkár is, amikor véletlenül pont órákkal azelőtt futott össze Mészáros Lőrinccel – szintén a Greshamban –, hogy a Nemzeti Földalap visszavonta volna a felcsúti polgármester testvérei, és cége, a Búzakalász 66 Kft. által bérelt földek árverését.

2017.11.08 20:28

Amíg Orbán a Honvédség gépével utazott, a katonák bérelt repülővel mentek Irakba

Publikálás dátuma
2018.09.20 10:30

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala/
Sajnos tapasztalatlan még a személyzet, így a repülők egyszerre csak kevés embert szállíthatnak a honvédelmi miniszter szerint - csak a kormányfőt és az államfőt.
Hiába vásárolt a kormány már két Airbus A-319-es utasszállítót és egy Dassault Falcon business jetet a Magyar Honvédségnek, az iraki katonai kontingens szokásos váltását 2018. augusztus 28-án mégis egy ukrán bérrepülő segítségével oldották meg - írja a 444.hu.
Az LMP országgyűlési képviselőjének, Demeter Mártának a honvédelmi miniszter, Benkő Tibor ezt azzal indokolta:
"a Magyar Honvédség két A-319-es szállító repülőgépe a hajózó és a repülőműszaki állomány repülési és üzemeltetési tapasztalatainak megszerzéséig korlátozott számú személyt szállíthat".
Egyvalakit biztosan vihetnek: ez Orbán Viktor. Számos korábbi alkalmat követően, a miniszterelnök legutóbb Moszkvába utazott kedden az egyik "nem-kormánygéppel", melyet a Zrinyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében vásárolt a honvédség.
A másikkal ugyanakkor utazott volna Áder János a bukaresti Három Tenger Kezdeményezés találkozójára, ám mint az MTI a Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva közreadta, meghibásodás miatt meghiúsult az út. A 444.hu úgy tudja, az aszfalton várakozó kormánygép egy cateringes autóval ütközött: utóbbi felemelt rakománya nekicsapódott a kormánygép ajtajának, amely annyira deformálódott, hogy nem szállhatott fel.
2018.09.20 10:30

Sokszoros áron veszi offshore-cégektől a világörökségi zóna házait az állam

Publikálás dátuma
2018.09.20 08:39
Andrássy út 70.
Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Milliárdokat fizet az állam egy kiskapuk által lyuggatott törvény alapján, és eközben van, hogy egy vagyon tűnik el nyom nélkül. Két nagyon gyanús ingatlanvásárlás miatt követel ÁSZ-vizsgálatot az MSZP.
2017 decembere óta ha valaki el akarja adni a világörökségi zónában álló ingatlanját, akkor azt fel kell ajánlania az államnak, amelynek elővásárlási joga van. A törvény alapján két házat is vett már az állam, milliárdokkal azok korábban becsült értéke fölötti áron, átláthatatlan hátterű cégektől - írja a 444.hu. Az MSZP mindkét esetben az Állami Számvevőszék vizsgálatát követeli.

675 millióra tartották, 3 milliárdot fizetett érte a Miniszterelnökség

Az egyik gyanús ügylet - egyben az első, hogy a kormány élt a világörökségi zónákról szóló törvény szerinti elővásárlási jogával - a Malév volt székházának esete. Az épület a Lánchíd pesti hídfőjének közelében áll az V. kerületben. Az eladó cég 2017-es beszámolója szerint 675,8 millió forint értéken tartotta nyilván az ingatlant. Aztán idén januárban, mikor a házat eladásra kínálták, a Miniszterelnökséget akkoriban vezető miniszter, Lázár János nyilatkozott, hogy élni akar a kormány az elővásárlási jogával, és kész kifizetni a 8,2 millió eurós vételárat. Akkori árfolyamon ez 2,54 milliárd forint volt. Végül megfejelte az árat még egymillió euróval nyáron a már Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség. Ennek nem ismert az oka, de tény, hogy végül az eladó beszámolója szerinti árnál 2,31 milliárd forinttal drágábban, 2,986 milliárdért került az államhoz az épület.
A törvény szerint az elővásárlás esetében az ár úgy derül ki, hogy az eladó benyújt egy szándéknyilatkozatot egy potenciális vevőtől, hogy ennyiért tudná eladni az ingatlant, és ha az állam ennyiért megvenné, akkor viheti. Itt jelentkezik a törvény első nagy hibája: a "vevő" szándéknyilatkozata vagy szerződéstervezete nem kötelezi őt semmire.
Könnyű tehát feltornázni az árakat, és ha a kormányt sikerül ezzel megvezetni - vagy egyéb okai vannak a döntésre - jóval a piaci ár felett lehet túladni az épületen.
Felmerült egy másik probléma is az ügylettel: az eladó cég, az Atrium Estate Kft. fele részben egy Belize-ben bejegyzett offshore cég tulajdonában volt. A magyar törvények szerint az állam viszont nem üzletelhetne nem átlátható tulajdonosi szerkezetű gazdasági társaságokkal. Tóth Bertalan pártelnök feljelentést tett az ügyben, de a XIII. kerületi ügyészség nem indított nyomozást, mert "nem áll a rendelkezésükre" sem az adásvételi szerződés, sem az Atrium Estate átláthatósági nyilatkozata. Ilyet egyébként minden állammal üzletelő cégnek le kell adnia 2011 óta. Amikor Tóth rákérdezett Polt Péternél, hogy miért nem szerzik be ezeket a papírokat a Miniszterelnökségtől, akkor a legfőbb ügyész azt válaszolta, hogy ezeket Tóthnak kellett volna csatolnia a feljelentéséhez. Egy előkészítő eljárás azért elindult, ami jövő februárban hozhat eredményt.

1,64 milliárdra becsülték, 2,9 milliárdot fizetett a kormány

A másik gyanús bevásárlás, amit az MSZP kivizsgáltatna az ÁSZ-szal, egy Andrássy úti épület, a 70-es szám alatt lévő irodaházzá alakított palota, aminek az aljában egy cukrászda is működik. Ezt augusztus elején vásárolta meg a magyar állam, szintén az elővásárlási jogával élve.
9 millió eurót fizettek érte, vagyis akkori árfolyamon 2,9 milliárd forintot. Az eladó a Stena Property (Hungary) Kft. volt, aminek legutóbbi beszámolójában az ingatlanról a következő bejegyzés szerepel: "Az ingatlan értékbecslője által készített kimutatás alapján az épület piaci értéke 2017. 12. 31-én 5.300.000 EUR." Vagyis 4,7 millió euróval - 1,257 milliárd forinttal - kevesebb, mint amennyiért az állam megvette.
A vásárlásról szóló kormányhatározatban végül 4 milliárd forintot különítettek el az épületre, de végül csak 2,9 milliárdot fizettek ki.
Hogy mi lett a többi 1,1 milliárd forinttal, arról nincs hivatalos feljegyzés az MSZP beadványa szerint.
A bevásárlásnál - csak úgy, mint az előző alkalommal - külső jogi segítséget igényelt a kormány. A megbízást - szintén, mint legutóbb - Répássy Róbert ügyvédi irodája kapta meg. Répássy 1998-2018 között fideszes parlamenti képviselő volt, 2010 és 2015 között pedig államtitkár az igazságügyi tárcánál.

Sok a kiskapu

Az elővásárlási jog nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor nem egy ingatlan, hanem az ingatlant birtokló cég cserél gazdát. Így szerzett Andrássy úti ingatlant a törvény hatályba lépése óta Mészáros Lőrinchez és Tiborcz Istvánhoz köthető cég is: hivatalosan üzletrészeket vettek projekt cégekből, nem pedig ingatlant.
(A teljes cikk a 444.hu-n olvasható.)
2018.09.20 08:39
Frissítve: 2018.09.20 09:00