A győztes képernyő

Futótűzként rohant végig a magyar sajtón a hír: első magyar alkotásként mutatja be a Netflix Enyedi Ildikó Testről és lélekről című szerelmes filmjét az Egyesült Államokban és a Föld országainak mintegy felében. Ez az első olyan magyar produkció, amelyet forgalmazóként megvásárolt a világuralomra törő streaming szolgáltató, amelynek már csak Kína áll ellen. Jelenleg mintegy 104 millió előfizetőjük van 190 különböző országban, ami nem kis dolog, hiszen 1997-ben még csak egy videókölcsönző volt a cég bázisa. Igaz, a világ meghódítása nem egyenletes ütemben zajlik, a magyar háztartásokban előfizethető Netflix nyelvi lokalizációja például minimálisnak mondható. Még klingon nyelven is előbb találunk feliratot, mint magyarul.

A Netflix mint digitális filmtár önmagában is óriási sikersztori lehetett volna, de nem elégedtek meg azzal, hogy az álomgyári termékeket juttatják el az utolsó bangladesi okostelefonra is. Gyártóként hadat üzentek Hollywoodnak: 2015-ben bemutatták az első saját gyártású filmjüket, a Cary Fukunaga rendezte Beasts of No Nationt, azóta pedig elképesztő pénzeket áldoznak az úgynevezett saját tartalom előállítására - idén hat, jövőre hétmilliárd dollárt. Muszáj költekezniük, mivel a Disney például már bejelentette, hogy a jövőben nem adja el egy filmje jogát sem a Netflixnek.

Persze a trónfosztásra törekvő Netflix most még elsősorban tévésorozatokat gyárt, de jó néhány mozifilmes kezdeményezést is felkaroltak. Számos hírességet „megvettek”, nekik forgatja legújabb filmjét például Martin Scorsese. És ennek meg is van az eredménye, az idén Cannes-ban például versenybe válogatták két produkciójukat. Iparági körökben csak úgy beszélnek a Netflixről, hogy „túl sokat fizetnek”, illetve, hogy „úgy szórják a pénzt, mintha nem lenne holnap”.

Ebbe a csapatba került be most Enyedi Ildikó műve – hogy mennyiért, valószínűleg sosem tudjuk meg, mert az efféle tranzakciók mifelénk üzleti titoknak számítanak –, mely a januári Sundance fesztiválon debütált, 12,5 millió dollárért megvett Mudbound című dráma vegyes kritikai fogadtatása után akár a cég új Oscar-favoritja lehet(ne).

Már ha az lesz. Mert egyelőre csak az a biztos, hogy 2017 a „Netflix-év” lesz a filmtörténetben. Most indult el olyan több évtizedes iparági megszokások felszámolása, mint például az úgynevezett megjelenési ablak. (A kifejezés arra a négy-hat hónapos időszakra vonatkozik, mely a mozis premier és az egyéb megjelenések között kell eltelnie.) Ezt az ablakot akarja becsukni – vagy inkább befalazni – a Netflix, mivel a saját tartalmaik esetében ragaszkodnak ahhoz, hogy a mozis premier egyidőben legyen a netes bemutatóval. Amibe persze nem mennek bele a nagy hollywoodi stúdiók kezében lévő vetítőcégek. Cannes-ban botrány lett ebből, amikor a zsűri elnöke, Pedro Almodóvar elkaszálta a két Netflix produkciót, mondván, csak az a film, amit mozikban játszanak. Egyet lehet vele érteni, de az internet és a digitális forradalom a cég oldalán áll: sokkal több a képernyő, mint a vetítővászon.

Azaz a mozgókép örökéletű, de ki tudja, a mozi is az lesz-e.

Türelemjáték

Amikor a német választás után az eredmények láttán a szociáldemokraták bejelentették: nem kívánják folytatni a nagykoalíciót, ellenzékbe vonulnak, a kereszténydemokraták ezt sértődötten vették tudomásul, és egyes politikusaik megkísérelték jobb belátásra bírni az SPD-t. Hiába. Azt viszont most érthetjük meg igazán, miért estek ennyire kétségbe a CDU prominensei - jól tudták, ilyen jó koalíciós partnerük nem lesz még egy. A német politikai paletta két nagy pártja remekül együtt tudott működni. Programbeli különbségek alig voltak, és az SPD-t ez zavarta is: senkiben sem tudatosult, hogy bizonyos népszerű törvényeket az ő javaslatukra fogadta el a parlament.

Most az van, hogy a hivatalos koalíciós tárgyalások még el sem kezdődtek az uniópártok, valamint a liberális FDP és a Zöldek között, csak az egyeztetések zajlanak, ám rendre újabb és újabb nehézségek merülnek fel. Olyannyira, hogy egyre többet kerül szóba az előrehozott választás lehetősége is.

Németországban volt már példa idő előtti voksolásra, így ez nem lenne újdonság. Nem valószínű azonban, hogy a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezne, mert felmérések szerint az új választás csak egyetlen pártnak kedvezne igazán: a szélsőséges Alternatívának.

A kompromisszumnak ezért nincs alternatívája. A Zöldek jelezték, klímapolitikában engednek követeléseikből, mire az FDP az adópolitikával kapcsolatos elképzeléseinek enyhítését jelentette be. A legnagyobb gond a CSU-val van, amely váltig ragaszkodik keményebb migrációs politikájához. Ám a keresztényszociálisoknak is engedniük kell, mert ha új választás lenne, azon alighanem olyan eredmény születne, amely a mostani CSU-vezérkar leváltását eredményezné.

Ezért biztosra vehetjük, hogy létrejön Merkel negyedik kormánya. Nagy kérdés azonban, hogy még mennyi imázsromboló huzavona után.

Tüzes ló - Napközis tea

Reggel nyolc óra, köd, pára, eső, szürkeség mindenütt. Idegen faluban merítkezem alá, míg autóm gondos kezekben olajcserére vár. Manapság megbecsülünk minden szakembert, amelyik nem csak ígér, de tesz is, rongálás helyett épít, s hűségesek maradunk hozzá akkor is, ha három faluval odébb kell utazni a tisztességes munkáért.

Galambok sorjáznak a központi terecske szolgáltatóházának tetején, fejüket is behúzzák, s csak akkor riadnak odébb, amikor nagy tülköléssel megérkezik a helyi menő csávó egy hatalmas fekete sportkocsival. Halkan az ilyenek nem tudnak megérkezni sehová, létüknek értelme, hogy észrevegyék őket. Persze a látványos porondra lépéshez egy júliusi reggel sokkalta alkalmasabb, mint ez a nyúlós, novemberi, amikor esőkabátba burkolt gyerekek érkeznek biciklik hátsó ülésén, s anyukájuk azon egyensúlyoz, miként vigye be őket a kerékpártárolótól az oviba anélkül, hogy nyakig sárosak lennének. De még a lángost áruló lány sem dugja ki az orrát a meleg büfékocsi bepárásodott ablakai mögül.

Így a fekete autós sem időz sokáig, teszi, mintha rengeteg dolga lenne s csak kávézni szaladt volna be az épp nyitó cukrászdába, ahol a környék legjobb Rákóczi-túrósát kapni, a sajtos rolóról már nem is beszélve.

Kérek egy fokhagymás lángost a lánytól, óvatosan kenegeti rá a zamatos szaftot, aztán kérdőn felnéz, mondom, terítse csak jó vastagon, alibim s indokom van: náthás vagyok. Minden évben így járok, mert meg akarom hosszabbítani a langyos őszt, s a didergő reggelek ellenére könnyű kis pulóverekben incselkedem a téllel. („Tél-tábornokkal”, brrr… jön majd ez is hamarosan, ha máskor nem, a havas utakról szóló jelentésekben. Ha meghallom a szóösszetételt, legszívesebben elbújnék a spájz legalsó polca alá, bele az üres zsírosbödönbe, vagy még annál is mélyebbre.) Teát kérek, nem csalódom, jó kis napközis tea, amit otthon semmilyen furfanggal nem tudok utánozni, vagy a cukor kevés, vagy az a baj, hogy rendes citromot használok a citrompótló helyett, de sose lesz olyan, mint amit konyhás nénik mertek ki kék szélű fehér fajanszbögrében a pirospaprikával megszórt zsíros kenyér mellé.

A szemközti boltra kacskaringós, régi betűkkel van felírva, hogy „Iparcikk”, s a szóról egyből elém tolul a hajdani falusi szatócsbolt minden illata, a cipőpucoló pasztáétól a hombárokban tárolt búzáéig. Nem remélek hasonlót, de azért benyitok. „Hello, welcome” - mondja el többször is egy géphang egészen addig, míg arrébb nem lépek. Kínai szenzoros kütyü, hasznos jószág, az eladónak már köszönnie sem kell. Műanyagillat mindenütt. Ebből van a képkeret, a tálca, a fürdőszobakilépő, a virágtartó, a vállfa, a merőkanál, a tojáskenő ecset, a kádba szánt kagylómintás csúszásgátló, a zokni, de még az a gumicsizma is, amit horgászáshoz vásárol egy férfi épp. Talán az egyetlen természetes anyag az a képeslap-csomag, amiből egy idős néni nagy műgonddal válogatja ki az angyalkásakat. Az unokáinak lesz, távoli országba küldi. Akárcsak tavaly és tavalyelőtt, karácsonyra most sem jönnek haza.

Szerző
Doros Judit