„A fotográfiával sokat kell dolgozni, nekem elhihetik!” – mondta a tárlatvezetés közepén Korniss Péter arról, hogy az olyan természet- és állatfotók témái, mint amilyenek Salgado képein láthatóak, nem teremnek csak úgy ott az ember előtt. Ehhez rengeteget kell utazni és várni. A brazil fotós 2004 és 2011 között harminc hosszú utazás során rögzített érintetlen természeti helyeket és kiveszőben lévő népeket és kultúrákat, amelyeket nem ért el a nyugati civilizáció. Ebből lett a Genesis című kiállítás, amelyen közel 250 fekete-fehér képet látni. Hegyes, jeges, sivatagos, erdős őstájakon járunk. Lefotózásukkal Salgadónak nemcsak az volt a célja, hogy megmutassa, milyen lehetett a bolygó az ember előtt. Figyelemfelhívás is: félő, hogy az érintetlenség utolsó pillanatait rögzítette.
Salgado Brazíliában nőtt fel egy farmon, amelyet az erdő vett körül. Tanulmányai miatt hagyta el a vidéket és bár közgazdászként végzett, riporterként dolgozott. Egészségügyi állapota miatt az orvosok azt tanácsolták, fejezze be a világjárást, ekkor vonult vissza a farmjára, ahol az erdőségnek már nyoma sem maradt. E pusztítás ösztönözte arra, hogy felkeresse az eltűnőben lévő tájakat, és a népeket, amelyeknek jellegzetes szokásai és öltözködésük még a mindennapjaikhoz tartozik, nem pedig csak évről évre felelevenített hagyományok.
DÉLI SIMABÁLNA - Argentína, 2004
Korniss fotográfusi szemmel vezette végig a nagy csapat érdeklődőt. – Ha van érintetlen táj, akkor a jéghegyek világa az. Az ottani fény alkalmas arra, hogy kiemelje ezt az érintetlenséget. Letisztultság, tisztaság, formai tökéletessség, ezek a Salgado-képek legfontosabb jellemvonásai – mondta Korniss, és a vezetés során többször is felhívta a figyelmet a képek gondos komponáltságára.
A nyugalmat árasztó déli terület pingvinjei, simabálnái és fókái után a természeti szentélyek címkével ellátott képegyüttesben már megjelennek emberek is. A Korniss által kiemelt képen egy nyugat-pápuai jali férfi látható növények között. Itt az ember összetartozik a természettel. – A képeken az a kultúra a lényeges, amit ezek az emberek megőriztek. Salgado nem az egyénre tereli a figyelmet, hanem egy közösség kultúrájára – magyarázta Korniss. Ez éppúgy igaz a nyugat-pápuai korowaiokról, mint a szibériai nyenyecekről, a szudáni dinka törzsről, vagy a mentawai közösségről készült képekre.
MURSZI NŐK AJAKTÁNYÉRRAL - Etiópia, 2007
Az Afrika teremben látható képeken már több a mozgás, lényeges a képet finomabbá tévő füst és pára, de itt is a komponálás a lényeg. – Jó riporteri iskolázottság kell ahhoz, hogy akkor is meg tudja határozni a képhatárokat, amikor történnek a dolgok. Ilyenkor sincs szó véletlenről – emelte ki Korniss, aki szerint figyelemre méltó a namíbiai sivatag homokdűnéiről készült képek kompozíciója is.
Az északi félteke képein – amelyek például Kanadában, a Colorado-fennsíkon és Szibériában készültek – már nemcsak nyugalmat, de ridegséget is érezni. Sok légifelvételt is látunk itt. Korniss egy olyan képet választott ki, amelyen gondolkodni kell: Kamcsatkában járunk, és olyan, mintha két fotót látnánk. Két vulkán között a fotó közepén felhősáv, ez adja a csalóka vizuális hatást. – Egy képhez nemcsak fotós kell, a nézői munka is, de erről leszoktunk. A képernyőn csak pörgetjük a képeket. Pedig a fotókat ugyanúgy végig kell olvasni, mint egy mondatot – mondta Korniss.
Az Amazónia és Pantanal képeit összefogó teremben Korniss az állatfotókat emelte ki, például a nagy kócsagról és a kajmánokról készülteket, majd a vezetés végén egy, a fotográfus szerint az egész tárlat üzenetét magában hordozó képet említett meg. Szerinte ez a Paradicsom: a fotón az ajakdugót viselő zo’é nép női tagjai hatalmas levelek között festik egymást. Korniss szerint Salgado a teremtés azon pillanatát akarta felidézni a Genesissel, amikor a föld, a hegyek, az őserdők, a törzsek és a vulkánok világa még érintetlen volt. Maga az éden.
