Putyin falova

Moszkvából egyáltalán nem csak rossz hírek jöhetnek. Az orosz külügyminiszter egy hete Puskin éremmel tüntette ki Vidnyánszky Attilát. Szergej Lavrov többek közt azt mondta, nagyra értékelik, hogy a Nemzeti igazgatójának köszönhetően sikerült felújítani az oroszországi és magyar színházak együttműködését. Ez valóban remek dolog, ráadásul épít a korábbi tradíciókra. Negyven éve Oleg Ljubimov vígszínházi rendezései egyenesen a budapesti kulturális élet szenzációinak számítottak, de később Törőcsik Marinak is óriási sikere volt Moszkvában, amikor hónapokig dolgozott Anatolij Vasziljev színházában. E sorok írója ott volt a nézőtéren, amikor a filmjei miatt az oroszok milliói által kedvelt, törékenyen is óriási művész magyarul játszott egy amúgy orosz nyelvű előadásban, és a dolog, csodák csodájára, remekül működött. Ritka élmény volt ennyire közvetlenül érezni, belül milyen egyformák is vagyunk, magyarok és oroszok, általában mi, emberek.

Egészen más kérdés, hogy manapság nem pont a színház, a mozi vagy a könyv jut az ember eszébe, ha Moszkva budapesti befolyásáról esik szó. A Kreml ugyanis nem éri be a kulturális kapcsolatokkal, netán a kölcsönösen előnyös kereskedelemmel. Oroszország vezetői, legfeljebb néhány rövid időszaktól eltérően, hagyományosan birodalomban, befolyási övezetekben gondolkodtak, legkönnyebben pedig a diktatúrákkal értettek szót. Magyarország esetében kiváltképp rossz időzítéssel szokták felkarolni az emberek szemében addigra már erősen diszkreditálódott rezsimeket. 1849-ben segítettek leverni a Habsburg-ellenes szabadságharcot, 1948-ban Magyarországra erőltették a sztálinista egypártrendszert, aztán 1956-ban megakadályozták annak bukását. Most pedig éppen azon dolgoznak, hogy a magyarok akkor is rossz szájízzel emlékezzenek a szerepükre, amikor Orbán Viktor egyszer majd elveszíti a hatalmát.

Putyin úgy jár Budapestre, mint a cárok annak idején a birodalmukhoz tartozó Finn Nagyhercegségbe. Demonstratívan. Az egyenlőtlen, Magyarország számára erősen hátrányos üzletek közül kiemelkedik az országot legalább félévszázadra az orosz atomenergia felé terelő Paks2, s említhetnénk a napi bosszúságot okozó, de legalább méregdrágán vett metrószerelvényeket is. A Daily Beast a minap Szergej Markov Kreml-tanácsadót idézte, aki szerint "azért állunk szoros kapcsolatban a magyar jobboldali ideológusokkal, mert az az egyetlen hely a Washington által irányított Európai Unióban, ahol a vezetők elég bátrak ahhoz, hogy kimondják azt, amit mindenki gondol a migránsokról és a liberálisokról". Az orosz hírszerzés nyugalmazott tábornoka, a szélsőjobboldali Cárgrád televízió vezetője, Leonyid Resetnyikov szerint Oroszországnak is szüksége lenne egy olyan jobboldali pártra, mint Orbán Viktoré, merthogy az ottani ortodox körök szerint is Soros a sátán.

Az ideológia és a biznisz azonban csak része az orosz érdeklődésnek. Moszkva leginkább annak örül, hogy van egy rombolásra használható trójai falova a nyugati szövetségi rendszer falain belül. Nem véletlen, hogy az Orbánról szóló angol nyelvű cikkek alatt rendre feltűnik az őt éltető orosz trollok hadserege.

2017.11.13 07:08

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47