MSZP;Molnár Gyula;Ujhelyi István;Radikális Európai Demokraták;

2017-11-15 06:03:00

Mozgalommal váltaná le az MSZP az Orbán-kormányt

Van köze az ellenzék mai önsorsrontó állapotának ahhoz, hogy elindítottam a Radikális Európai Demokraták (RED) mozgalmat – jelentette ki a Népszavának Ujhelyi István.

Az MSZP európai parlamenti képviselője azután beszélt erről, hogy „IDEJE FELÉBREDNI!” címmel tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Facebook-oldalán kedden. Szerinte sokkal erősebb, közös fronttal kell leváltani az Orbán-kormányt, a rezsimet, amely veszélyezteti Magyarország európai jövőjét. Ujhelyi nagyon sok minden miatt dühös, így eszébe sem jutott hátradőlni, hiába mondott le a MSZP alelnöki posztjáról.

Mint arról korábban írtunk, Botka László miniszterelnök-jelölt októberi visszalépésével egy napon Ujhelyi is lemondott alelnökségéről. Akkor azt írta: „méltatlan és vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik, nem vállalhatok felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért”.

Most olyan mozgalmat indít, amely "érzi, látja, tudja", hogy ilyen időkben, amelyeket most élünk, csak radikális eszközökkel lehet elérni a hatalom leváltását. A RED nem párt, nem is indulnak a 2018-as választásokon: egy olyan ellenzéki közösség, amely a politikai pártokon túl próbál tenni az ügy érdekében. Bár kevés konkrétumról esett szó, annyi azért kiderült, hogy a hazafiság, az európaiság és a szakértelem lesz a mozgalom három alappillére. Ami pedig a radikalizmust illeti: Ujhelyi leszögezte, hogy számukra a radikális nem szélsőségest jelent.

Arra a kérdésünkre, hogy egyeztetett-e a szocialistákkal a RED megjelenése előtt, Ujhelyi azt mondta: senkinek sem lehet meglepetés, hogy ilyen újszerű eszközzel, mint egy radikális mozgalom indításával próbálkozik. – Remélem, hogy az MSZP is érzi a téma fontosságát – hangsúlyozta a politikus.

– Minden olyan kezdeményezés, amelyik az Európához tartozásunkat a nemzeti értékeinkkel együtt védi meg, az nekünk jó – szögezte le lapunknak Molnár Gyula. Az MSZP elnöke külön örül annak, hogy Ujhelyi indította el a RED-et, aki a párt tagja. – Támogatjuk, segítünk, és fontosnak tartjuk, hogy ilyen mozgalmak legyenek. Sok kicsi mozgalomból lesz kormányváltás, persze kormányt váltani csak pártok tudnak – vélekedett a szocialisták elnöke.

Nem része az MSZP ajánlatának a IV. kerület
Noha még nincs döntés a MSZP-ben arról, hogy kiket indítanak az egyes választókörzetben. Ugyanakkor Újpesten a helyi szocialisták már most szavaztak arról, hogy kit látnának szívesen jelöltnek, a jelenlegi országgyűlési képviselőjük, Horváth Imre pedig nem kapott többséget, a voksolás eredménye döntetlen lett, ezért jövő pénteken megismétlik azt. Érdemes megemlíteni a Vasárnapi Hírek információját, amely szerint az nehezíti az MSZP és a DK együttműködési tárgyalásait, hogy Gyurcsány Ferenc pártja három olyan, viszonylag könnyen megnyerhetőnek tartott egyéni körzetet is kinézett magának, amelyet jelenleg MSZP-s politikus képvisel az Országgyűlésben. A hetilap szerint az egyik éppen az Újpest és Újpalota határán lévő körzet. – Nem része az MSZP ajánlatának a IV. kerület – szögezte le a Népszavának Molnár Gyula. A szocialisták elnöke szerint pártja továbbra is tartja azt az alapelvet, hogy győztes képviselőn nem változtatnak. Helyben van nehézség, de hamarosan kiderül ki lesz a jelölt és vele folytatjuk a tárgyalásokat – tette hozzá a pártelnök.