Bauzát harmadszor menesztették idén

Publikálás dátuma
2017.11.14 22:25
Fotó: AFP/Giuseppe Cacace
Fotó: /

Edgardo Bauzát mindössze két hónap után menesztették a világbajnoki résztvevő szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról kedden. Az 59 éves argentin edzőt szeptember közepén nevezték ki, de máris távoznia kell, mert csapata barátságos mérkőzésen kikapott az Európa-bajnok portugáloktól (0-3), majd a bolgároktól is (0-1). Az előző kapitány, Bert van Marwijk munkáját szeptemberben köszönte meg a szövetség. Bauza idén három válogatottat is irányított, hiszen áprilisig Argentína, május és szeptember között pedig az Egyesült Arab Emírségek nemzeti csapatának kapitánya volt.

Szerző
2017.11.14 22:25

Ugrai megszerezte első gólját Görögországban (videó)

Publikálás dátuma
2018.09.23 08:43
Ugrai Roland
Fotó: AFP/ FABRICE COFFRINI
Az Atromitosz 2-0-s győzelmet aratott a Lárisza ellen.
A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában – írja az MTI. Az athéni klub közösségi oldalának beszámolója szerint a Haladás, a Ferencváros és a Diósgyőr korábbi csatára végigjátszotta az AEL Lárisza ellen 2-0-ra megnyert bajnokit, amelynek 85. percében ő állította be a végeredményt.
Az ötszörös válogatott Ugrai múlt csütörtökön igazolt az Atromitoszhoz, amelyben ez volt a második mérkőzése. A 25 éves támadó szerződése két idényre szól.
„Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó évünk lesz. Nagy várakozással tekintek az első mérkőzésem elé, most már csak a gólszerzés érdekel”
– nyilatkozta az igazolással kapcsolatban játékos.
Hozzátette: megvalósult az álma, hiszen eddig még csak odahaza játszott. Ugrai új csapata négy forduló után három győzelemmel és egy döntetlennel áll a görög élvonalban.
2018.09.23 08:43
Frissítve: 2018.09.23 08:43

Nagy különbséggel nyert az FTC kézilabda csapata

Publikálás dátuma
2018.09.22 19:55
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Tizenkét góllal volt jobb az FTC a Budaörs vendégeként a női kézilabda NB I szombati játéknapján. A férfi kézilabda NB I-ben otthonában három góllal nyert a Balatonfüred a Budakalász ellen.
A bajnoki címvédő Győr Dunaújvárosban aratott négygólos győzelmet - írja az MTI. A két élgárda mögött a harmadik helyért csatázó együttesek mérkőzésén a Siófok hazai pályán 12 góllal verte az Érdet. Eredmények (női): Moyra-Budaörs - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-38 (12-21) Siófok KC-Érd HC 34-22 (13-11) GVM Europe-Vác - Békéscsabai ENKSE 43-21 (20-9) Dunaújvárosi Kohász KA-Győri Audi ETO KC 24-28 (11-14) Alba Fehérvár KC-Eszterházy SC 32-15 (14-8)
Eredmény (férfi): Balatonfüredi KSE-CYEB Budakalász 28-25 (14-13)
Eközben a Telekom Veszprém három góllal kikapott a Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A két csapatnak ez volt a huszadik találkozója az európai kupaporondon, a mérleg a Veszprém szempontjából öt győzelem, egy döntetlen, és immár 14 vereség. Barcelonában egy KEK- és nyolc BL-meccset játszott a magyar csapat, de mindegyiket elveszítette.
2018.09.22 19:55
Frissítve: 2018.09.22 20:48