Lázár János;kormányinfó;

2017-11-16 15:31:00

Lázár: álhír az uniós források csökkenése

Cáfolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy csökkennének a Brüsszelből érkező támogatások az eheti Kormányinfón.

Magyarország jól teljesíti az EU-val megkötött támogatási szerződését. 2017 márciusáig minden pályázatot kiírunk. A forrásokat 80 százalékig lekötjük 2017 decemberéig. A magyar kis- és középvállalkozásoknak pedig 2200-2700 milliárdot fizetünk ki.

A visegrádi régióban legmagasabb nálunk az EU-források kifizetése – mondta el a miniszter. Az EU rendszeresen ellenőrzi a kifizetést. Magyarország eddig nem a legjobb, ám jó minősítést kap. Összességében az elmúlt négy évben minden felülvizsgálatnak megfelelt. Az EU kasszát nem fenyegeti semmi, kivétel, hogy 2018-19-ben lezárul a támogatási szakasz. Viták vannak, az EU-val, ám attól még „Beutiful Friendship” (gyönyörű barátság) Brüsszellel.

Márciusban ide jön a kínai miniszterelnök

Magyarország lesz a tavaszi Kína-csúcs házigazdája lesz – jelentette Lázár János. Az Unió miniszterelnökei két napon keresztül Budapesten tanácskozhatnak a Kínai miniszterelnökkel.

Nem értjük az amerikai külügyminisztérium lépését

„Ezt egy nagyon furcsa dolognak gondoljuk, szövetségesek között furcsa lépésnek tekintjük” - jelentette be Lázár János arról, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma 200 millió forinttal támogatja a magyar vidéki sajtót. „Nem világos, hogy mi az amerikai külügyminisztérium célja ezzel” - szögezte le Lázár.

Nem fizeti ki az EU a határkerítés felét

Nem tartják indokoltnak Brüsszel a magyar határkerítést ezért nem hajlandó beszállni a déli határvédelem költségeibe – jelentette be Lázár János. Szerinte Dimitrisz Avramopulosz uniós biztos arról értesítette Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a Bizottság nem fogja kifizetni a határkerítés 280 milliárdos költségének a felét. „Mi ebben az ügyben tovább szeretnénk lépni” - mondta Lázár. „Meg vagyunk döbbenve, hogy nem tartják indokoltnak a kerítést, hiszen 2015-ben ez fékezte meg a migráns áradatot” – fogalmazott Lázár.

November végén kezdődik a nyugdíjprémiumok kifizetése

Mivel 4 százalékos GDP-növekedést vár a kormány ezért úgy gondolja, hogy a nyugdíjprémium megalapozott. Így november végén a Magyar Posta megkezdi a tízezer forintos Erzsébet utalvány kiszállításának. 2,7 millió magyar nyugdíjas fogja kapni.

Az EU megtámadta Lengyelországot

Úgy gondoljuk, hogy az EU visszaél a hatalmával – nyilatkozott Lázár arról, hogy az Európai Parlament Lengyelország esetében is megszavazta, hogy előkészítsék az „atombombaként” is emlegetett, akár egy ország kizárását hetes cikkely miatt. Magyarország minden hatalmát beveti, hogy Lengyelországot megsegítse, szó sem lehet róla, hogy bármilyen támogatást adjunk az Unió Lengyelország elleni eljárásához – fogalmazott Lázár.

Lázár nekiment Baka András bírónak és a Kúriának a Tao-döntés miatt

„Van ebben az országban egy bíró, aki rettenetesen haragszik a Fideszre és a kormányra” - kommentálta Lázár János újságírói kérdésre a Kúria minapi jogerős döntését arról, hogy közpénznek minősítette a sportegyesületeknek juttatott társasági adókedvezmény (tao) összegét és így nyilvánosnak, hogy az egyesületek mire költötték ezt a pénzt.

Így rövidesen a közel 14 milliárdos tao-pénzhez jutott Felcsúti Puskás Akadémiának is nyilatkoznia kell majd erről, dacára, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban többször is kijelentette, hogy a tao nem közpénz.

„Ezt a bírót Baka Andrásnak hívják” - mondta Lázár, aki szerint „rejtélyes véletlen okán” az összes Tao-ügy Baka Andráshoz került. „Biztos nincs a két dolog között semmilyen összefüggés” - sejtette a miniszter.

„Érdekes döntések születnek a Kúrián a TAO-val kapcsolatban” - ködösített tovább a miniszter. Szerinte a mostani tao-döntésnek „lesz következménye” ám azt nem részletezte, hogy pontosan mi.

Semmi köze a kormánypropagandának a "migránshisztihez"

Nincs köze a kormánypropagandának ahhoz, hogy Perbálon migránsnak nézik az egyetemistákat- jelentette ki újságírói kérdésre Lázár. Az őcsényi incidens után nemrégiben Perbálon hívták rá a rendőröket néhány, fogyatékosokkal foglalkozó egyetemistákra, mivel menekülteknek nézték őket. Konkrétan az ENSZ több szervezetével együttműködő ifjúsági civil szervezete, az AIESEC szervezésében érkeztek önkéntes segítőnek Perbálra, a Tovább Élni Egyesület lakóotthonába. „A kormánypropagandához semmi köze ehhez az ügyhöz, a valóságnak viszont van. Minden hónapban van merénylet, amihez a bevándorlóknak van köze és félelmet kelt – szögezte le Lázár.

„Teljesen helyesen járt el Tállai András” 

Ezt mondta Lázár János az ATV-nek a NAV-elnök akciójáról. A fideszes mezőkövesdi országgyűlési képviselő felhívta a Mol-t, mivel úgy látta, hogy Mezőkövesden drágább a benzin, mint máshol, erre a Mol 11 forinttal csökkentette a városban a benzin árát.

„Egyéni képviselőnek kutya kötelessége, hogy ha megkeresik egy olyan kérdéssel, hogy miért olyan drága a városában az üzemanyag, akkor arra rákérdezzen". Lázár János úgy látta: ha valaki el tudja érni a felszólamlással, hogy olcsóbb legyen a benzin ára, akkor az jó. "Nem értem, hogy ezzel mi a probléma?" - mondta a tárcavezető. Az egész ügyből az derült ki, hogy vannak olyan benzinkutak, ahol drágább a benzin. Azt értettem meg, hogy Mezőkövesden drágább volt a benzin - közölte.

„Ha Hódmezővásárhelyen sokkal magasabb az üzemanyag ára, mint Pesten, akkor meg fogom keresni azokat a kiskereskedőket akik helyben a benzint árusítják - tette hozzá.