Csak lelkesedni nehéz

Publikálás dátuma
2017.11.17. 06:48
Fotó: kimmelcenter.org

A Massachusetts államból származó zongorista-zeneszerző, Chick Corea a modern dzsessz élő legendája, egyszersmind egyik legellentmondásosabb személyisége. Több mint fél évszázados pályafutásának jelentős eredményeit, trenddiktáló újításait senki sem vitatja, miközben szcientológusként, az általa „prófétának, reneszánsz embernek és zseniális írónak” tartott Hubbard tanait zenéjébe is szervesen beépítő művészként sokakban vált ki ellenérzést. Számomra sem volt túl szimpatikus, ahogyan kerek születésnapjain önmagát ünnepelte. Hatvanévesen (2001) három héten át koncertezett a New York-i Blue Note klubban, kilenc különböző zenekarral. Tíz évvel később már egy hónapon át tartott a Corea-széria, ezúttal teret adva különböző elektronikus zenei formációinak is. Tavaly pedig, a 75. születésnap alkalmából október 19-től december 12-ig minden egyes estére lefoglalta a Blue Note-ot, tucatnyi zenekart és rengeteg szólistát gyűjtve maga köré. Ennek a monumentális vállalkozásnak emlékezetes pillanataiból született meg az ugyancsak nem túl szerény című tripla CD: Chick Corea – A Zenész (The Musician).

Szakmai szempontból nincs helye kifogásoknak. A felvételeken felvonul a tengerentúli dzsesszélet színe-java; nincsenek gyengébb és erősebb produkciók, minden egyes tétel elképesztően magas színvonalú. Felidézhetjük a Return to Forever vagy a Chick Corea Elektric Band műfajtörténeti jelentőségét; rácsodálkozhatunk a Bobby McFerrinnel, Gary Burtonnel és Herbie Hancock-kal alkotott duók innovativitására. A mainstream dzsessz legszebb pillanatait idézi a Corea, Peacock, Blade trió játéka, fontosak a Miles Davis emlékét ápoló kvintett vagy Coreának a spanyol zenekultúra iránti vonzalmát megtestesítő Flamenco Heart megnyilvánulásai. Ha mégis hiányzik valami, az a személyes hang, az őszinte kitárulkozás – ha úgy tetszik, a művész esendősége, kiszolgáltatottsága. Tisztelni és csodálni lehet Chick Coreát, de nehéz érte lelkesedni.

Szerző

Stranger Things - Nem a szörny a lényeg

Publikálás dátuma
2017.11.17. 06:46
Fotók: Netflix
Óriási várakozás övezte a Netflix sikeres szériájának új évadát. A rajongók nem csalódtak.

Újra nyálkás szörnyekkel vívnak harcot fiatalok és felnőttek a Stranger Things című amerikai sorozat 1984-ben játszódó második évadjában. Az október végén érkezett szezon a tavalyihoz képest egy brutálisabb, több szálon futó, epikusabb történetet mesél el, de ez nem feltétlenül válik előnyére. A sztori ugyanott folytatódik, ahol korábban abbamaradt: az Indiana állambeli Hawkins városában a négy alsó tagozatos jóbarát, Mike, Dustin, Lucas és Will épp Halloweenre készülődik, amikor újra feltűnik a környéken egy misztikus, árnyékszerű lény, amely egy rejtett dimenzióból uralja a városlakók életét. Eközben a tavalyi évadból eltűnt, de most fontos szerepet játszó Will mind intenzívebb kapcsolatba kerül a túlvilági gonosszal, miközben családja, barátai azon igyekszenek, hogy a várost ellepő szörnyeket elpusztítsák.

Az új évad ezúttal is igazi nosztalgia-bomba: egyes jelenetek olyan klasszikus sci-fi- és horrorfilmekre utalnak, mint a Harmadik típusú találkozások, A bolygó neve: Halál, A Jedi visszatér vagy a Poltergeist. Persze, ha már az évad 1984-ben játszódik, az egyik legfontosabb utalást az év filmslágere, a Szellemirtók kapja, a négy srác ugyanis a filmbéli tudósok híres, vajszínű kezeslábasában indul Halloween estéjén édességet gyűjteni. A korhangulatot tovább fokozza a zene, az akció a nyolcvanas évek leghíresebb előadói, együttesei zenéire pörög, úgymint a Scorpions, a Duran Duran, a The Clash vagy Donna Summer.

A második szezon nagy hibája viszont, hogy bár több szörny támadja meg a várost, és még több a popkulturális utalás, a Stranger Things önnön mitológiáját kismértékben építi tovább. Pedig a nyolcvanas évek filmjei elegendő inspirációt szolgáltatnak ahhoz, hogy még izgalmasabb sztori szülessen. E hiba ellenére az alkotók a horrorisztikus jelenetek mellett mégis ébren tartják a néző figyelmét a szerethető karakterek, a négy kissrác, testvéreik, szüleik és barátaik vívódásainak bemutatásával. Utóbbi pedig olykor izgalmasabb, mint az, hogy hol lapul a szörny.

Kalandozás a múltban a tíz éve alakult Budapest Bárral

Publikálás dátuma
2017.11.17. 06:45
Lovasi András Ábrahám Pál és Mihály István dalát énekelt a Hadik kávéházban Farkas Róbert és Ökrös Károly kíséretével - A szerző
Kosztolányi, Cseh Tamás, Csontváry, szatyros emberek és Csikágó: nyakunkba vettük a fővárost a Budapest Bárral. A végén – mi mást – koncertet is kaptunk. De mi az az Üdvlelde?

Hogy áll össze Németh Juci és Kosztolányi Dezső, Kiss Tibi és Csontváry Kosztka Tivadar, Rutkai Bori és a négyes metró egy képpé? A Budapest Bár Gellért tér és környéke ihlette dalai és a város gyakran lakói számára is ismeretlen fura sztorijai tökéletes kapcsokat hozhatnak létre időben és térben. Ezt bizonyította a zenekar Bartók Béla úti korzózása, amelyhez szükség volt a várostörténeti sétákat szervező Miénk a ház! tagja, Maczó Balázs várostörténész műfaji kapcsolatteremtő képességére is.

A tíz évvel ezelőtt alakult Budapest Bár a kávéházi zenei kultúra életben tartását tűzte ki céljául. Míg az elmúlt évtizedben a háború előtti és azt követő egy-két évtized dalait dolgozta fel a XXI. századi hallgatók számára, most műfaj-újrateremtésbe kezdett. A zenekar új, tematikus Budapest – Volume 7. című albumán az értékmegőrzés mellett már nyolc új, saját szerzeménnyel jelentkezett a szupergrupp. Ez jelzi az együttes további útját is: a hegedűművész Farkas Róbert alapító számára nagyon fontos, hogy hosszú évtizedek múltán ismét szülessenek új, cigányzenekarra írt dalok. „Hamarabb megvolt a kor, amit szeretnénk játszani, mint a név. A műfaj, a kávéházi cigányzene, és az ehhez kötődő nagyvárosi hagyomány legerősebben Budapesten érződött” – magyrázza a zenekarvezető Farkas Róbert, aki Miskolcon született, de egyéves korában szüleivel a Csikágóba, azaz a VII. kerületbe költözött. „Azóta is a VII. kerületet boldogítom” – mosolyog. „Azért is készült Budapest-lemezünk, mert a Cseh Tamás-dalt régóta játsszuk, és nagyon szerettem volna, hogy ez a feldolgozásunk albumra kerüljön végre. Időközben megszülettek az új szerzemények, így végre előállhattunk egy nagyrészt saját dalokból álló albummal.”

A Cseh Tamás-dal adta a zenekarral közös séta kiindulópontját, az énekes – nem túl élethűre sikeredett – Gellért téri szobrától indult a csapat. A fővárosi kötődés nem csupán a zenekar nevében jelenik meg. Maczó Balázs várostörténész az albumot hallgatva Gellérthegyi és a Bartók Béla út épületekhez kötődő történeteket hívott elő emlékeiből. Így jutott eszébe Kollár-Klemencz László A város, ahova senki se téved című daláról a Széchenyi István által Gellérthegyre álmodott panteon, vagy ahogy ő nevezte: Üdvlelde, ahová a legfontosabb magyar közéleti személyiségek örök nyugvóhelyét képzelte. Vagy a mai Citadella helyére tervezett 120 méter magas épület, amelynek tetején a szent korona lett volna. Vagy a dicső magyar múltat bemutatni akaró főváros az 1890-es években, amely a Millenium idejére ezer nap alatt ezer méter magas, tízemeletes piramist szeretett volna építeni, szintenként egy-egy évszázad bemutatásával. „Még a tervekig sem jutottak el. 1895-re nemzeti ünnepségsorozatot terveztek, elcsúsztak a tervezéssel, a kivitelezéssel – végül meghamisították a történelmet és 1896-ban a Városligetben ünnepeltek” – mesélte Maczó Balázs, akinek szavaira Mező Misi reagált lendületből: „Mintha ma élnének”.

A Budapest Bár néhány tagja Cseh Tamás Gellért téri szobra mellől indult várostörténeti sétára Fotó: Molnár Ádám

A Budapest Bár néhány tagja Cseh Tamás Gellért téri szobra mellől indult várostörténeti sétára Fotó: Molnár Ádám

Rutkai Borit is repítheti az Égigérő mozgólépcső – gondolt és mesélt a várostörténész a négyes metróval kapcsolatos kalandokra, és Rejtő Jenő Pesti polgár című, egy-egy öngyilkosságot sajátos színben megjelenítő dala pedig a Szabadság híd turulját idézte fel.

Frenk Németh Juci által énekelt Albérlő című szerzeményének ihletője a Bartók Béla út 15. és annak leghíresebb egykori lakója Kosztolányi Dezső volt. A Szabadkán született Kosztolányi 1912-1916 között, a Logodi utcába költözéséig élt az épületben. Az író legendás albérlő volt, aki annyira vágyott az otthonosságra, hogy maga által tervezett bútorok és belső terek között töltötte napjait. Törzshelye, a Hadik kávéház épületének legfelső emeletén kialakított műteremben alkotott Csontváry Kosztka Tivadar, akinek magánya, meg nem értettsége és depressziója jutott Maczó Balázs várostörténész eszébe, amikor Kiss Tibor Misszió című dalát hallgatta, benne e szavakkal: „nem hat rám a komment, nem hat rám a depresszió.”

A Hadikhoz tartozó Szatyor bár Karinthy Frigyestől származó nevéről a Kapuváron született Németh Juci mesélt: „a Vámház körúti csarnokba igyekvő szatyros emberek elakadtak a vendéglátóhelyen, innen jött az ötlet. Ezt tudtam, de sajnos keveset tudok a városról. Budapest számomra még mindig a napi rácsodálkozás, nem fogom tudni megszokni soha, mert nem ivódott bele a vérembe.”

Behumi Dóri azonban tősgyökeres pesti. „Belvárosi lány vagyok, majd’ 34 éves koromig a VII. kerületben éltem, most zuglói polgár vagyok. És rengeteg történetről még így sem hallottam a várossal kapcsolatban.”

A hihetetlennek tűnő sztorik sorát bővíti egy, a társaság számára eddig ismeretlen a lágymányosi vigalmi negyedről, azaz a mindössze néhány hónapig létező Konstantinápolyról. A török város pontos Duna-parti másának felépítéséből és bevételeiből szeretett volna milliomos lenni Somossy Károly revüigazgató, életművész. Ám a létesítmény a rendszeres szúnyogtámadások miatt fél év alatt csődbe ment és a budai Aja Szófia dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll. „Nagyon jó történeteket hallgatni a Budapestről. Az egyik kedvencem, hogy a Nagykörút helyén csatorna volt, amit hajózásra használtak. Baromira tetszene, ha most is így lenne, bár nyilván megoldhatatlan volna, de elképzelni nagyon izgalmas” – mondja Németh Juci.