Megtért humoristák narancskönyve

Publikálás dátuma
2017.11.17 06:48
A szerzők – Para-Kovács Imre, Farkasházy Tivadar, Váncsa István és Marabu – megvilágosodását megjelenésükkel is demonstrálták Fo
Fotó: /
Orbánság aranya címmel jelent meg a Hócipő kéthetilap három szerzőjének új könyve, a karikaturista, Marabu rajzaival. Az aranyszínű borítón ott van az alcím is: narancskönyv.

Farkasházy Tivadar, Para-Kovács Imre és Váncsa István - akik eddig nem arról voltak híresek, hogy dicsérték volna a nemzeti együttműködés rendszerét - a jelek szerint átálltak. Vagy ha úgy tetszik, megvilágosodtak. Ez egy hosszabb folyamat volt, részleteiről könyvük tegnapi bemutatóján számoltak be. Mint kiderült, nagy kutatómunkát végeztek, hiszen végignézték Orbán Viktor beszédeit, interjúit, nyilatkozatait, s összegyűjtötték a legjellemzőbb idézeteket. Ezekhez aztán - a maguk módján - magyarázatokat is fűztek.

Para-Kovács Imre azt mondta el, hogy a mondatok külön-külön zagyvának is tűnhetnek, ám együtt szimfóniává állnak össze. Váncsa István úgy fogalmazott, egy olyan imádságoskönyv állt össze, amelyből mindenki nyugalmat és tettrekészséget meríthet. Farkasházy Tivadar pedig arról számolt be, hogy bár eddig tévelyegtek, de már rájöttek, ők is a centrális erőtérhez akarnak tartozni - jelentsen is ez bármit. A kitűnő karikaturista, Marabu ehhez annyit tett hozzá, hogy szembefordult a múltjával, elege lett magából, és a többiekkel együtt a nagy többséghez, a jelenlegi hatalom híveihez akar tartozni.

Abban persze egyáltalán nem lehetnek biztosak, hogy ez sikerülni is fog. A bemutató moderátora, Hajós András felidézte, hogy ő régebben eszmét cserélt egy fideszes vezetővel, aki azzal zárta le vitájukat, hogy ,,te fideszes vagy, csak még nem tudod". Orbán hívei viszont ezt az összeállítást könnyen gúnyolódásnak tekinthetik, vagy viccnek fogják fel. A szerzők bevallották, hogy ők is tartanak ettől. És megtérésüket - amiről annyit beszéltek - valóban kérdésessé teszi, hogy Para-Kovács például tolvajok és elmebetegek uralmáról beszélt, ami egyáltalán nincs összhangban a bemutatón ugyancsak elhangzott dicshimnuszokkal. Különösen azután, hogy arra a kérdésre, ezek után a szerzők hogyan képzelik el jövőjüket, számítanak-e hivatalos elismerésre, Váncsa úgy válaszolt: ő abban bízik, hogy Németh Szilárd rezsibiztos tanítványává fogadja. Amiből kiderült, hogy a szerzőknek egy poén még mindig többet ér, mint Orbán Viktor magvas gondolatai.

2017.11.17 06:48

8 év után érkezik a palesztin posta - 10 tonna küldemény zúdult a postaszolgálatra

Publikálás dátuma
2018.08.16 17:29
A kép illusztráció
Fotó: AFP/ PHILIPPE HUGUEN
Legalább két hétig tart majd a kézbesítés egy tisztviselő szerint. Biztonsági okai lehettek a majdnem évtizedes várakozásnak.
Izrael engedélyezte, hogy a 2010 óta Jordániában felgyülemlett több mint tíz tonna postai küldeményt átvegye és végre kézbesíthesse a ciszjordániai palesztin postai szolgálat - közölte az MTI szerint az izraeli hadseregnek a palesztin civil lakosság ügyeivel foglalkozó szervezete, a Cogat.
Huszein Szavafta, a palesztin postaszolgálat vezetője elmondta, hogy a postai küldemények nyolc év után a múlt héten jutottak el Ciszjordániába, ahol jelenleg is folyik a hegyekben álló küldemények rendszerezése. Az AFP francia hírügynökségnek egy tisztviselő azt mondta: még legalább két hétbe fog telni a kézbesítés. A BBC brit műsorszóró jelentése szerint a küldemények között internetes rendelések, sőt, még egy kerekesszék is van.
Izrael ellenőrzi Ciszjordániát, így a postai szolgálatot is. A külföldről feladott, palesztin területekre címezett leveleknek először az izraeli postaszolgálaton kell átmenniük. A Cogat nem közölte, miért tartották vissza 8 évig a szóban forgó küldeményeket, de hírforrások azt sugallták, hogy biztonsági és adminisztrációs okokból.
Allam Mússza palesztin tájékoztatási miniszter kedden azzal vádolta meg a zsidó államot, hogy nem tesz eleget egy 2016-os megállapodásnak, amelynek értelmében már engedélyezni kellett volna, hogy a külföldön feladott küldemények közvetlenül a palesztin postához kerüljenek. A Cogat tájékoztatása szerint ezt az egyszeri alkalmat Izrael jó szándékának jeleként engedélyezték, miközben folynak a tárgyalások a Mússza által nehezményezett kérdés megoldásáról.
2018.08.16 17:29

Meghalt Aretha Franklin

Publikálás dátuma
2018.08.16 16:17

Fotó: AFP/ JAMIE MCCARTHY
76 éves korában, családtagjaitól körülvéve elhunyt a soul királynője, az amerikai pop leghíresebb női alakja.
Egyrészt persze könnyű dolga volt: aki így tud énekelni, azt a sors sikerre ítélte. Másrészt óriási terhet cipelt, elvégre a papának az „egymillió dollárt érő hang" volt a beceneve, a mama angyalian zongorázott, és kislányként sokszor Mahalia Jackson vigyázott rá. Ilyen elvárásoknak nem könnyű megfelelni, de Aretha Franklinnek sikerült. Nem csak a vándor hitszónok papa, a fiatalon meghalt mama és Mahalia néni lehetett rá büszke, de előbb a fekete, majd a fehér, végül egész Amerika. A Time már fél évszázada a címlapjára tűzte, és a soul hangjának nyilvánította. Volt Martin Luther King díszvendége, aztán búcsúztatta őt a temetésén. George W. Bush elnöktől kapta meg az USA legmagasabb kitüntetését, a Szabadság érmet, és énekelt Barack Obama beiktatásán.
Egyetlen más nő sem szerepelt több mint száz dallal a Billboard ranglistáin, eladott 75 millió hanglemezt, Luciano Pavarotti helyett beugorva a Turandot „Nessun dorma" áriájával kápráztatta el az 1998-as Grammy gála közönségét.
Hatévesen kezdett énekelni, és hetven évvel később, 2018 elején jelentette be visszavonulását – akkor még csak a turnéktól. Tizennégy évesen indult a szólókarrierje, a középiskolát már a második évben otthagyta – aztán, hol máshol, a Yale-en kapott díszdoktorátust. Meg a Harvardon, a Princetonon, a Brownon, a Berklee-n és még ki tudja hol mindenhol. Hangja együtt erősödött a polgárjogi mozgaloméval, amelynek egyik fiatal és szép arca lett. A #metoo mozgalom láttán nem lehet nem visszagondolni az általa sikerre vitt Otis Redding nótára: Respect, összesen csak ennyit kérek, egy kis tiszteletet...
Nagyon nagy részben Aretha Franklinnak köszönhető a Detroitból kiindult soul zene a rasszhatárokat áttörő sikere, utóbbi pedig kulcsszerepet játszott a feketék kulturális egyenjogúságáért folytatott küzdelemben. Több mint negyven éve, nőként a legelsőként iktatták be a Rock and Roll hírességek csarnokába. Az amerikai pop királynője hetven éven át minden zenét sikerre vitt, amihez csak nyúlt, a nagy fekete dívák közül is az egyik legnagyobb volt. Mivel is búcsúzhatnánk, respekt, Aretha, respekt.
2018.08.16 16:17
Frissítve: 2018.08.16 16:32