Eszenyi Enikő;Vígszínház;

2017-11-17 10:23:00

Meneszthetik Eszenyi Enikőt?

Noha még nem járt le vezetői megbízatása, mégis mozog Eszenyi Enikő direktori széke a Vígszínházban. Okként vezetési stílusát és főrendezője zaklatási ügyét emlegetik - írja a Bors.

A felszínen már majdhogynem elült a Marton László körüli zaklatásos ügy, a felszín alatt azonban nagyon is forrnak az indulatok. Színházi körökben jó ideje arról pusmognak, hogy a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő is belebukik főrendezője botrányába, s most már kész tényként beszélnek erről. Újabban nem is a színész-rendezőnő sorsa, inkább az Eszenyi utáni korszak foglalkoztatja a szakmát, a Bors információi szerint ugyanis már megvan az utódja.

Állítólag csakis az igen kínos művelet levezénylése van hátra, Eszenyi mandátuma ugyanis még nem járt le. Nem olyan egyszerű őt elmozdítani a direktori székből: el kell bocsátani, ezt viszont alapos indoklás nélkül nem lehet megtenni. A lap szerint a Víg igazgatói székében – többen, a Fővárosi Közgyűlésben is – Rudolf Pétert látnák szívesen.