Nem sejtem, mennyien tudják idehaza, hogy Speedy Gonzales eredetileg egy rajzfilmsorozat sárga sombrerós figurája, „Mexikó leggyorsabb egere” volt. A New York-i David Hess nyolc évvel a széria első részének 1953-as bemutatása után írta a hasonló című számot, melynek szövege nem éppen vidám mesebeli figuráról, hanem egy részeges alakról szól, akit arra hívnak fel: hagyja már abba az ivást a Flo nevű cafkájával, és menjen haza egy kis sarat csapni a vályogviskója falára, mert a tető átereszt, akár a szita. A szerzemény – a rajzos epizódokkal ellentétben – nem keltett különösebb feltűnést, ám a dalt meghallotta és műsorára tűzte Pat Boone, mire a Gonzaleshez hasonlóan elkallódni látszó nóta a brit sikerlista második, s az amerikai hatodik helyére került 1962-ben. Hirtelen egy világ próbálta utánozni a prózai bevezető után csilingelni kezdő hawaii Robin Ward falzettjét: „La-la-la...”
Boone-korongból összesen 45 millió kelt el a Föld kerekén, ennek több mint hatodát – nyolcmillió példányt – a Speedy Gonzalest tartalmazó kislemezből adták el. Pedig a floridai sztár dalai az ötvenes évek végén a legtöbb hetet töltötték az amerikai listákon az utolérhetetlen Elvis Presley felvételei után, sőt nem kevesebb, mint 220 egymást követő hét akadt, amelyen legalább egy Pat Boone-nóta a Billboard magazin lajstromában szerepelt. A legjobb tíz között a körülrajongott énekes tizenhét számát jegyezték; a Gonzales került utoljára a Top Tenbe. Az első pedig a Fats Dominótól átvett Ain't That a Shame volt, amely mindjárt az élre ugrott, csakúgy, mint Ivory Joe Hunter 1949-es dalának, az I Almost Lost My Mindnak az átdolgozása, valamint a Love Letters, az April Love, a Moody River. Az April Love egy filmmusical címadó dalaként vált ismertté, csakúgy, mint a Bernardine; Boone mindkét moziban főszerepet játszott. Összesen tizenkét filmben tűnt fel, kiemelkedő népszerűségét az is bizonyította, hogy az ABC 1957-60 között 115 részt sugárzott csütörtök esténként jelentkező félórás show-jából. A nagy szám arra utal: a házigazda a tévében sem mondott csütörtököt...
Itthon hatvankettőben az Esős vasárnap című film betétdala andalított, míg Kovács Erzsi a Tűzpiros virággal, Mikes Éva az Autóstoppal, Psota Irén a Barna bőrű hableánnyal, Sárosi Katalin az Ugye, te is akarod?-dal, Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa a Ki mit tud?-on a Gézengúzzal hasított. Érthető, ha a rockos hangzású Speedy Gonzales felhangzásakor „megállt az ütő” a fiatalokban. Mivel a szellemet már nem lehetett visszadugni a palackba, a rádió- és tévéújságban Fürge Gonzalesként aposztrofált számot magyarul is felvették, de Koós János nem fürgét énekelt, hanem azt, hogy „texasi fickó Speedy Gonzales, igazi vadnyugati hős”. A kislemezen Koós további három dalt adott elő, kettőt az Őfelsége, a sztár című zenés játékból. Abból szólt a Rulett tviszt is: „Esélyed nincsen itt, csak papiroson, úszik a pénzed lassan a piroson...” Boone slágere Qualiton-korongon megjelent a nálunk akkoriban sokat szereplő olasz Ines Taddio tolmácsolásában is – a Club együttes, valamint a Stúdió Vokál közreműködésével – Kleiner Gonzales címmel, németül. Különlegesség, hogy a felvételt 1963-ban képeslaplemezen is közreadták; bizony a korabeli ajándéktárgy egyaránt szolgált anzikszként és hanghordozóként.
A hetvenes évek elején Elton John a Crocodile Rockban felelevenítette a jellegzetes Ward-hangzást, de majdnem beperelték érte. Pedig csak tisztelegni akart a szerzők és a hajdani előadók előtt, hiszen már a Krokodil első sorában a rock kezdeteire emlékezett. Egyebek közt arra a számra, amelyet feldolgozott például Brian Poole és a Tremeloes, az olaszok közül a Párizsban született Caterina Valente és bátyja, Silvio Francesco, továbbá Dalida, Peppino di Capri, Little Tony, aztán a francia Daniel Gerard vagy a svéd Hep Stars (utóbbi kettő egy-egy közismert dalát, a nálunk Kismadárként elhíresült Butterflyt, illetve a Carolinát Szécsi Pál énekelte magyarul).
Persze az igazi verzió az volt, amelyben Boone belefogott: „It was a moonlit night in old Mexico...”
