Szerintem;évforduló;1917;november 7;

2017-11-18 07:25:00

Október évfordulóján

A november 7-i évfordulóról megjelent megemlékező írások között nem leltem olyat, ami mai szemmel ne fedné a valóságot, de fontos hozzátenni: mai szemmel! Feltűnő, hogy az újságírók közül senki nem használta a "forradalmi" jelzőt. De ebben vitatkoznék velük. A „nagy október" forradalom volt, megváltoztatta a tulajdoni, az osztály és az elosztási viszonyokat, csakhogy ezzel nem vitte előre a világot. Az évfordulós írásokban értelemszerűen mindenhol megemlítik Marx és Lenin nevét, habár vannak összemosások és tévedések is (lehet, olykor szándékosan).

A marxizmus mint olyan elsősorban a kapitalizmus természetrajza és kritikája, ezt ma is tanítják a világ vezető egyetemein. A „marxizmus-leninizmus" viszont egy mesterkélt ideológia, létezéséről sem Marx, sem Lenin nem szerezhetett tudomást: ez a sztálini érában született fogalom, amelynek igazolnia kellett a "létező szocializmusnak" nevezett diktatúrát. Ismerek egy frissebb mesterséges ideológiát is, úgy hívják, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Születésekor nem lőtt az Auróra, de lőttek a magyar demokráciának.