Méltányos szavazás

A Demokratikus Koalíciónak a határon túli magyarok szavazati joga ügyében indított aláírásgyűjtési akciója, amint várható volt, a legkülönbözőbb reakciókat váltotta ki. Nem szeretnék azzal a rangos gondolkodóval vitába keveredni, aki morális felsőbbrendűségének tudatában elítéli a kezdeményezést, se kéretlenül segítségére rohanni annak a nagyszerű költőnek és nem kevésbé kiváló politikusnak, aki helyesli. És, nehogy elfelejtsem: a következő választáson a DK-ra fogok szavazni, már csak azért is, mert megalakulása óta tagja vagyok. A voksolás jelenlegi lakóhelyemtől a legközelebbi konzulátusig oda-vissza kis híján ötszáz kilométerbe és egy napos zötykölődésbe fog kerülni, de ennyit megér.

Szavazati jogomtól az aláírásgyűjtés engem nem kíván megfosztani, mert életem nagyjából felét Magyarországon töltöttem, annak ellenére, hogy immár harmadik alkalommal „szavaztam” a lábammal. Rövidre fogva: nincs gondom a „ne szavazhasson, aki soha nem élt itt” véleménnyel, de másként értelmezem, mint a kezdeményezők.

A szavazati jog általában állampolgársághoz kötött, és az állampolgároknak a világ legtöbb táján jár is. Ugyanakkor egyetlen helyzet sem hasonlítható a másikhoz, mert az állampolgárság hol születéshez-leszármazáshoz kötött, hol területhez. Közép- és Kelet-Európán kívül ritka az a helyzet, ahol nem a polgárok vándorolnak ki vagy be, hanem a határ vándorol a fejük felett. Még ritkább, hogy egy ország a szó szoros értelmében külföldön toborozza állampolgárait. A mai Magyarország esetében – hála a nagyeszű Mikola elszólásának – nem a múlt jóvátételételéről, jelképekről, érzelmekről van szó, hanem egy adott hatalmi helyzet „bebetonozásáról”. Az állampolgárságért folyamodók esetében embere válogatja, de megkockáztatnám, hogy az útlevélen található koronás címer jelentősége kisebb, mint az EU-ban tartózkodás és munkavállalás joga.

Az állampolgárság és a szavazati jog elválasztása, úgy tűnik, a magyar lakosság számára elfogadható megoldás. Akad persze más is. Ezek közül idézek hármat.

Nagy-Britanniának, többek között gyarmattartó múltja miatt, több millió polgára él külföldön. A választójogot a választás előtt eltelt, legalább tizenöt évi regisztrációhoz kötik. (Kötelező bejelentkezés nincs). Az Egyesült Államok külföldön élő polgárai valamely szövetségi állam választási listáján szerepelve gyakorolhatják külföldön a jogaikat. Figyelemreméltó, hogy ha személyes lakcímük nincs, ott élő rokonaik címére is bejelentkezhetnek. Fogadott hazám, Franciaország kétmillió külföldön élő állampolgárt tart számon. A (közvetett módon választott) szenátorok már régebben is képviselték őket, a törvényhozó nemzetgyűlésbe az elmúlt tíz évben küldhettek képviselőket. A módszer figyelemre és talán követésre is méltó. A világot tizenegy választókerületre osztották, ezekben minden franciaországi párt állíthat jelölteket. Az ötszázhetven tagú nemzetgyűlésben e tizenegy képviselő jelenléte számít, de a tisztán kerületi alapú választási rendszerben döntési helyzetbe nem kerülhetnek.

Úgy vélem, nem az erdélyi, vajdasági, vagy kárpátaljai szavazókkal van baj. Ha a magyar lakosság nem érezné és látná a durva manipuláció szándékát, ha a hozzám hasonló lábbal szavazókat nem érné hátrányos megkülönböztetés, ha a parlamenti karéj mindkét oldalán demokraták ülnének, szerzett jogok megvonása nélkül is lehetne méltányos megoldást találni. Egyszer, talán az új köztársaságban. Addig nem.

Szerző
2017.11.21 07:03

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54