Balog Zoltán;magyar kormány;üldözött keresztények;

2017-11-21 16:53:00

Balog Zoltán felsorolta, miként segítik az üldözött keresztényeket

A kormány számos eszközzel segíti a közel-keleti üldözött keresztényeket - ezt mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán, az MTI híradása szerint. Balog Zoltán az egyházi kérdések mellett beszámolt a civil szervezeteket érintő, valamint a társadalmi felzárkózási ügyek állásáról is.

Balog Zoltán az üldözött keresztényeket segítő konkrét intézkedések között sorolta fel, hogy Magyarország finanszírozza az erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét, támogatta egy teljes iraki falu újjáépítését, a Magyar Katolikus Egyház gyűjtésén felajánlott 80 millió forintot kiegészítették további 120 millió forinttal, hogy Erbílben iskola épülhessen, ösztöndíjprogramot indítottak üldözött keresztény fiataloknak, valamint létrehozták az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot.

A miniszter a felzárkózási politika eredményei közül kiemelte, hogy az oktatási és a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően az elmúlt években a jövedelmi szegénység a romák körében nagyobb arányban csökkent, mint a hasonlóan szegény nem roma társadalmi csoportok esetében.

(vagyis...?) 

lásd még: "Szégyenbizonyítványt állít ki magáról az Orbán-kormány"