A holdudvar jobban teljesít

Magyar vállalkozónak nem volt még olyan jó éve, mint amilyet Mészáros Lőrinc a magáénak tudhat: az egykori gázszerelő felcsúti polgármester 105 milliárdosra hizlalta személyes vagyonát. Ezzel húsz hellyel került előbbre a Forbes gazdag magyarok listáján és már ő a nyolcadik a sorban. Tavaly ilyenkor a Forbes 35 milliárdra saccolta a Mészáros-vagyont, ami szűk egy esztendő alatt a háromszorosára dagadt. A cégbirodalma 121 egységből áll, és csak az idén 82 vállalkozást alapított. Ezek összesen 258 milliárdnyi értékben nyertek közbeszerzési pályázatokat. Így persze könnyű boldogulni.

Amúgy nem csak ő zárt sikeres évet. Bár a leggazdagabb magyar, Csányi Sándor OTP-vezér gyarapodásának üteme lényegesen elmarad ettől, azért ő sem panaszkodhat, mert a napi.hu szerint az egy esztendővel korábbi kétszázmilliárd helyett már 260 milliárd – a Forbes szerint 294 milliárd – forint felett rendelkezik. Így ő lehet az egyetlen magyar dollármilliárdos is.

Általánosan elmondható, hogy a leggazdagabbak zömében még sokkal gazdagabbak lettek. Például Gattyán György a nem egészen százmilliárdjához hozzátett még valamivel több mint nyolcvanmilliárdot – egyetlen esztendő alatt. Demján Sándor is gyarapította negyvenmilliárddal a 120 milliárdját, s ugyanennyit keresett Felcsuti Zsolt is, aki így 110 milliárdnyi vagyonnal rendelkezik. Persze ezzel sem érnek még a közelébe sem Orbán Viktor földijének és barátjának.

A gazdaságilag aktív népesség nettó átlagkeresete a KSH adatai szerint 1960 óta nem nőtt olyan arányban, mint amennyivel Mészáros Lőrinc vagyona egyetlen év alatt. Most ugyanis reálértéken nagyjából kétszer annyi a havi jövedelmünk, mint 56 éve. Ami azért is érdekes, mert 1981-ben jártunk az 1960-as szint 160 százalékánál, s utána 2002-ig a fizetésünk vásárlóértéke ennél csak kevesebb volt. A mélypontot különben 1996 jelentette, amikor mindössze 12 százalékkal ért többet a keresetünk, mint a senki által vissza nem kívánt kádári 1960-ban.

A tények makacs dolgok, s bizonyára sokan hajlamosak a pénztárcájukon keresztül megítélni a saját helyzetüket. Talán ezért is emlékeznek az idősebbek nem kis nosztalgiával arra a bizonyos 1981-es esztendőre, ami sokak számára az aranykor lehetett. Legközelebb 2003-ban élhettek az átlagemberek ezen a szinten. Attól kezdve viszont kétségkívül folyamatosan javult a helyzet, s az azóta eltelt csaknem 15 év alatt a jövedelmi pozícióink negyven százalékkal javultak. Így jutottunk el oda, hogy kétszer olyan jól élünk, mint 1960-ban.

De tessék számolni: 2003 óta következett be a reálkeresetek tekintetében negyven százalékos növekedés. Mészáros Lőrinc vagyona viszont egyetlen év alatt emelkedett a háromszorosára – más számítás szerint csaknem hatszorosára. Ugyanennyi idő alatt Csányi Sándor is harminc százalékkal gazdagodott. Más megközelítésben: a napi.hu top százas listáján szereplők összvagyona egy év alatt majdnem hatszázmilliárddal nőtt, s megközelíti a 3400 milliárdot, ami egyetlen év alatt több mint húsz százalékos hozamot jelent.

A top százak különben 2002-ben nagyjából 630 milliárddal rendelkeztek, s ma már ennek több mint ötszörösét birtokolják. A fogyasztói árak ugyanezen idő alatt 82 százalékkal nőttek, tehát reálértéken is körülbelül megháromszorozódott a vagyonuk. A reálbérek viszont azóta csupán negyven százalékkal emelkedtek.

Ennyivel gazdálkodhatunk tehát többel, de ez csak ahhoz elég, hogy az emberek nem egészen fele képes legyen valamennyi, jellemzően havi legfeljebb néhány tízezer forintnyi megtakarításra. A többieknek viszont gondot okoz bármilyen váratlan kiadás, és ha elromlik például a mosógépük, akkor a javításra valamilyen gyorshitelt vesznek igénybe – vagy egy ideig kézzel mosnak. Ők tehát nem milliárdokban, de nem is milliókban, hanem ezer forintokban gondolkodnak.

De érdekes lehet az is, miként alakult az egy főre eső GDP az utóbbi pár esztendőben. Például 1995-höz képest a bruttó hazai termék 2016-ra hatvan százalékkal emelkedett. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a bérek reálértéken ennél nagyobb ütemben, több mint nyolcvan százalékkal nőttek. Csak arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jövedelemkülönbségek egyre nagyobbak, s miközben a legrosszabbul kereső tíz százalék 2010-ben még a fizetések 4,2, tavaly viszont már csak 3,3 százalékát vitte haza.

Az egykulcsos szja bevezetése – ami akár havi százezres nagyságrendű pluszt jelentett a tehetősebbeknek –, a munkanélküli segély radikális visszavágása, a közmunkában foglalkoztatottak megalázóan alacsony bére nyilvánvalóan növelte az aránytalanságokat. Így nem véletlen, hogy a jövedelmeket tekintve a felső tíz százalék rendelkezik a szabad pénzügyi eszközök kétharmadával. Az ő birtokukban van a részvények több mint kilencven, az állampapírok 87, valamint a készpénz- és betétállomány csaknem negyven százaléka. A konklúzió tehát: a Fidesz holdudvara bizonyosan gazdagodik, de az átlagosnál jóval magasabb jövedelemmel rendelkezők sem járnak rosszul, miközben a szegények még szegényebbé válnak.

Ez vajon meddig tartható? A Magyar Szakszervezeti Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy a profitból mindenki a befektetett munka arányában részesedjék!

2017.11.23 07:03

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54