Forma-1;Robert Kubica;

2017-11-23 06:55:00

Kubica sokat kockáztatna visszatérésével

Massa autója a tét - Robert Kubica visszatérése a biztosításán is múlhat Fotó: AFP

Massa autója a tét - Robert Kubica visszatérése a biztosításán is múlhat Fotó: AFP

A Williams-istálló bejelentette, hogy Robert Kubicát is autóba ülteti a vasárnapi idényzárót követő F1-es teszten. A 32 éves lengyel pilóta jövő héten kedden délelőtt, majd szerda délután vezethet, mindez újabb jele annak, hogy a legfőbb esélyes a 2018-as versenyzői állásra.

A Williams tegnapi közleményében úgy fogalmaz, Kubica mellett az orosz Szergej Szirotkin is pályára viszi idei versenygépüket, rajtuk kívül pedig az egyetlen 2018-as szerződéssel rendelkező versenyzőjük, Lance Stroll is kigurul az aszfaltra Abu-Dzabiban.

A teszt célja, hogy kiértékeljék és véleményezzék a 2018-ra tervezett gumikeverékeket, ugyanakkor a Williams számára újabb lehetőség, hogy feltérképezze a lengyel versenyző állapotát.

Kubica jobb karja olyan mértékben roncsolódott 2011 februárjában elszenvedett balesetét követően, hogy azzal csak korlátozott mozgásra képes. A motorsportmagazine.com ennek kapcsán úgy értesült, a rutinos pilóta nem írhatja alá kontraktusát anélkül, hogy vissza ne fizetné a biztosítónak azt az összeget, amelyet balesete után kapott. Ha visszatér, az a baleset mégsem tett pontot F1-es pálya futása végére, így a pénz sem jár.

A lengyel pilóta a Forma-1-ben 2006 és 2010 között 76 GP-n állt rajthoz, 2008-ben egyetlen futamgyőzelmét a Kanadai Nagydíjon ünnepelte.