DK: folyamatosan szegényednek el a nyugdíjasok

A Demokratikus Koalíció szerint folyamatosan szegényednek el a nyugdíjasok.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben a kormánypropaganda "hihetetlen erővel hirdeti", hogyan gondoskodnak a nyugdíjasokról, az idősek valójában folyamatosan szegényednek el.

Hangsúlyozta, hogy 2010 és 2016 között 27,3 nőttek a hazai átlagnyugdíjak, de a növekedés a 11,8 százalékos inflációt is figyelembe véve reálértéken csak 13,8 százalék volt. Hozzátette, hogy ennél az utóbbi években Romániában,

Lengyelországban és Szlovákiában is gyorsabban emelkedett a nyugdíjak reálértéke, míg Horvátországban a magyar átlaggal megegyező volt a növekedés. A cseh nyugdíjak emelkedése elmarad a magyarországiakétól, de ott eleve lényegesen magasabb volt a járandóság - közölte.

Az átlagnyugdíj 2010-ben még elérte a nettó átlagkereset 73 százalékát, de tavaly már csak a 70 százalékát tette ki. Az előrejelzések úgy számolnak, hogy a béremelések miatt jövőre már 61 százalék körülire eshet vissza a nettó átlagfizetések és az átlagnyugdíjak aránya, ez pedig csak egy százalékponttal haladja meg a szegénységi küszöböt - emelte ki Gréczy Zsolt.

Szerző

Megbüntette a Magyar Hírlapot a Médiatanács

Publikálás dátuma
2017.11.23. 13:21
Fotó: Népszava
Kirekesztőnek minősítette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Hírlap egyik bevándorlókkal foglalkozó cikkét. Ezért a Médiatanács 75 ezer forint bírság megfizetésére és a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére kötelezte a napilap és online kiadásának médiaszolgáltatóját. A közleményt a lap a www.magyarhirlap.hu nyitóoldalán a határozat jogerőre emelkedésétől számított három napon belül köteles úgy közzétenni, hogy a honlap megnyitásakor a teljes információ folyamatosan olvasható legyen a közzétételtől számított hét napon keresztül. 

Az augusztus 9-én megjelent Fekete földrész című cikk az NMHH közlemény szerint alkalmas volt a kirekesztésre. A szerző az Afrikából érkező bevándorlókat homogén, az európai társadalmakba beilleszkedni képtelen, az európai civilizációt felszámoló csoportként írta le - olvasható a közleményben.

Az ominózus cikk szerzője Bogár László, az Antall-, és az első Orbán kormány politikai államtitkára. Írásában egyebek között az áll:

"De mi is zajlik valójában, és főként akkor mi történik majd, ha a globális demográfiai közlekedőedény-mechanizmus „spontán” módon egyenlíti ki ezt a gigantikus feszültséget? A nyugatias modernitás létszerveződési módjának főkonstruktőrei számára évszázadokon keresztül az engedelmes munkaerőállatok globális csordáinak a létrehozása volt a legfőbb cél, hisz, ha valamiből tartós túlkínálat van, akkor annak az ára tartósan alacsony lesz. Nem látszik tehát megalapozatlannak az a sci-fi horrorba illeszkedő feltételezés, hogy a világ „nem létező” urai szándékosan provokálták ki ezt a rákos burjánzásként kezelhetetlen afrikai népességrobbanást. A leállíthatatlan burjánzás azonban most már tökéletesen feleslegesen ontja magából a globális veszélyes hulladékká tett embernek látszó tárgyak százmillióit, sőt inkább milliárdjait. Mégpedig azért feleslegesen, mert közben a világ urainak másik stratégiai „projektje”, vagyis az embernek (pontosabban az engedelmes munkaerőállatnak) géppel való helyettesítése minden elképzelhetőnél jobban felgyorsult. Így a túlburjánzó, a jövőben legfőképpen afrikai népesség tökéletesen feleslegessé vált, nincs és egyre kevésbé lesz, marad számára hely a Földön."

Szerző

Ujhelyi nem kér bocsánatot Sneider bűneiért

Publikálás dátuma
2017.11.23. 12:15
Fotó: Molnár Ádám
Újra elnapolta a bíróság azt a rágalmazási pert, ami Sneider Tamás a parlament jobbikos alelnöke indított Ujhelyi István szocialista EP-képviselő ellen. A szocialista politikus maffiaszerű szerű szkinhedmozgalmárnak nevezte Sneidert, ez a kijelentés a per tárgya is.  

A bíró betegsége miatt csütörtökön elmaradt annak a rágalmazási pernek az újabb fordulója, amit Sneider Tamás, a parlament jobbikos alelnöke indított Ujhelyi Istvánnal szemben. A szocialista EP-képviselő ugyanis kemény szavakkal reagált arra, hogy lényegében közjogi méltóságot csinált a Jobbik egy szkinhedből. Ujhelyi emlékeztetett akkor arra, hogy a jobbikos politikust 1992-ben 8 hónap felfüggesztett börtönre ítélték egy cigány férfi megveréséért.

E miatt Ujhelyi egy interjúban „maffiaszerű szkinhedmozgalom vezetőjének, fasisztoidnak és erőszakosnak" titulálta. Az első tárgyalási napon megpróbálták a feleket kibékíteni, de a szocialista politikus nem kívánt békülni, ehhez ugyanis bocsánatot kellett volna kérnie. Akkor a Népszavának azt nyilatkozta: "olyan kibékíthetetlen erkölcsi, politikai, világnézeti ellentét feszült közte, s a jobbikos politikus között, amely feloldhatatlan. Továbbra is úgy hiszem, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt Roy nevű szkinhednek nincs helye a magyar közéletben" - fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: menjen a per, áll elébe, mindig is a rasszizmus üldözője volt, az is lesz mindig.

Sneider csütörtökön is felajánlotta Ujhelyinek, ha bocsánatot kér, eláll a pertől, de a szocialista EP-politikus azt reagálta az ismételt felvetésre: nem kíván a jobbikos politikus bűnei miatt ő bocsánatot kérni.

Szerző