„Mindenkinek van egy álma” - kezdődött a Kádár-rendszer ikonikus dala Harangozó Teri előadásában. A néhány soros szöveg idealista egyszerűsége, a rajongás és a - szerelmi - csalódástól való félelem megfogalmazása mára sokak számára leginkább megmosolyogtató.
Két bukott koncepció
Hajlamosak vagyunk az egész rendszerváltás előtti időszakot is a múlt tévedései közé sorolni: a kommunista rendszer próbálta – hitelekből, durva elnyomással és az igazság elrejtésével – fenntartani az „ideális” társadalmat, ahol nem kell csalódni. Ahogy a dalban, úgy a Kádár-rendszerben is volt egy álom: a kiszámíthatóság, az egyenlőség és a biztonság álma, melyben persze a rendszerváltáskor a magyarok többsége csalódott, mivel hamis – és leginkább fenntarthatatlan - álomnak bizonyult.
A rendszerváltás után egy másik álom felé indult az ország, mely közelebb állt az amerikai álomhoz. Az amerikai álom koncepciója szerint egy ország intézményrendszere, a liberális demokrácia, a jog uralma és a szabadság biztosítja, hogy aki tehetséges, annak semmi ne álljon az útjába. Mindennek pedig a piac és a szabad verseny ad megfelelő keretet.
2006-10 között azonban ebben az álomban is csalódtunk, a korszak utolsó éveiben, 2009-10-ben már a magyarok több mint 90 százaléka szerint rossz irányba mentek az ország dolgai. A kádári álom és a rendszerváltást követő amerikai/liberális álom magyarországi bukása után lett Orbán Viktor erős többséggel miniszterelnök, illiberális rendszerének a mai napig több mint 2 millió támogatója van.
Azonban a német Friedrich Ebert Alapítvány és a Policy Solutions elemző intézet napokban megjelent „Magyar álom” című kutatásából kiderül: értékek, problémák, világlátás szempontjából az elmúlt nyolc évben alapvetően nem tolódott jobbra a magyar társadalom, a magyarok legfontosabb álmai és vágyai baloldali álmok és vágyak.
Baloldali álmok, jobboldali ország
A „Magyar álom” kutatás arra volt kíváncsi, hogy a honfitársaink szerint mire volna szükség ahhoz, hogy Magyarország 20 év múlva virágzó ország lehessen – azaz milyen tényezők megvalósulása esetén lenne az álmok országa. A válaszadók többsége szerint egyértelmű, hogy Magyarország felvirágzásához elsődlegesen arra van szükség, hogy jóval magasabb fizetések és nyugdíjak legyenek. A második helyre az egészségügyi rendszer került, ennek javulásában látja minden harmadik ember a sikeres magyar jövőt. Az ország jövőjével kapcsolatos harmadik álom is pénzügyi természetű: minden negyedik magyar említette azt, hogy Magyarországnak gazdaságilag erősödnie és modernebbé kell válnia. A baloldali alaptézis, a vagyoni különbségek leküzdése a magyarok negyedének fontos.
Magasabb bérek, jobb egészségügy, modernizáció és a vagyoni különbségek csökkentése. Egy szociális demokrácia alapprogramja lehetne mindaz, amit a magyarok többsége álmai országának alappilléreinek tart. Csaknem nyolcévnyi Fidesz-kormányzás után - és a Fidesz töretlen népszerűsége láttán - azt várhatnánk, hogy a jobboldali értékek uralják az országot – például tradicionalizmus, vallásosság, nacionalizmus -, vagy hogy hatottak az Európai Uniót kritizáló kormányzati kampányok. De ez mégsem így van. A jobboldal értéktárából, programjából a születésszám növelése és a „migránsellenesség” a legnépszerűbb, de ezek is csupán a magyarok bő egytizede szerint vannak benne az ország jövője szempontjából a három legfontosabb kérdésében.
A magyar történelem baloldali és jobboldali korszakai közül is elsöprő többsége van a baloldali (amúgy diktatórikus) rendszernek a jobboldali (amúgy autoriter) rendszerhez képest. Amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy a 20. század melyik nagy korszakában volt mindent összevetve a legjobb a magyaroknak, a válaszadók elsősorban a Kádár-rendszert jelölik meg. Tízből négy magyar gondolja úgy, hogy 1989 előtt volt a legjobb a magyaroknak, szemben a Horthy-korszak 3 százalékos „támogatottságával”.
Élethelyzet ideológiák helyett
A baloldali értékek támogatottsága azonban inkább adódik a magyarok élethelyzetéből, életkörülményeiből, mint ideológiai megfontolásokból – mindez magyarázza azt is, hogy mitől népszerű egy jobboldali kormány a baloldaliak országában. A lakosság meghatározó érzése ugyanis a folyamatos létbizonytalanság, a pénztelenség, a munkahely elvesztésétől való félelem és a társadalom legfelsőbb-leggazdagabb rétegeitől való egyre gyorsuló leszakadás érzése. Amíg ma Magyarországon minden második ember nettó 124 000 forint alatt keres, a minimálbér pedig 85 000 forint, addig a vágyak (és az árak) teljesen más szegmensben mozognak. A „Magyar álom” kutatás szerint a magyarok háromnegyede nettó 200 000 forint fölött képzeli álmai fizetését, ezen belül is egynegyedük 300 000 forint felett, további bő egytizedük pedig 500 000 forint felett.
Jól látszik tehát, hogy a magyar bérálmok meg sem közelítik a nyugati-európai átlagfizetést, de így is megközelíthetetlenül távol vannak a magyar realitástól. Amíg a materiális kérdések ennyire meghatározók, amíg a pénz és a kiszámítható munkahely hiánya, valamint az ebből adódó folyamatos létbizonytalanság ilyen mértékben befolyásolja a lakosság többségének mindennapjait, addig naivitás volna várni, hogy bármilyen poszt-materiális értékre, "önmegvalósításra", "vállalkozói és versenyszellemre", "emberi jogokért való küzdelemre" vagy akár a "nemzet szolgálatára, az országért való tettekre" nyitott legyen - vagy legalább ideje legyen - a magyar társadalom többsége. Nehéz helyzetbe hozhatná a jobboldalt és a liberálisokat egyaránt, ha a többség ideológiák alapján szavazna, de a választásokat eldöntő szavazói rétegek egy jelentős része – a fentiek miatt – az élethelyzetük múltbeli, jelenbeli és a jövőben várt alakulása alapján szavaz.
Nem paternalisták, csalódottak
A Kádár-rendszer iránti nosztalgiát, a társadalmi különbségek csökkentését, a magasabb fizetések és nyugdíjak iránti vágyat, valamint a verseny, a vállalkozószellem, a piaci intézmények és a rendszerváltás utáni „haladó szemléletű” kormányok elutasítását sokan hajlamosak valamilyen magyar „népbetegségként” vagy Kádár János „átkaként” kezelni. Holott nem erről van szó. A kutatások alapján látszik, hogy az Európai Unió egyik legalacsonyabb béreivel és egy főre eső vagyonával rendelkező országban, ahol a rendszerváltáshoz és a piacgazdaság bevezetéséhez a többség számára brutális életszínvonal-esés kapcsolódott, és ahol az állami intézmények generációról-generációra szisztematikusan tönkreteszik a társadalom éppen ellenségként kezelt rétegjeit, ott nyilvánvaló módon a kiszámíthatóság, a pénz, a nyugalom és a tervezhetőség nagyobb érték, mint a kockázatvállalás és a hosszútávra tervezés.
Az államban, a piacban és általában az intézményekben való folyamatos csalódás ahhoz vezetett, hogy a magyarok többsége egyedül szűk családi környezetében bízik, ebbe a körbe vonul vissza "menedékért" vagy segítségért. Ennek megfelelően magyarok több mint kétharmada szerint álmaink elérését elsősorban a családunk és a barátaink segítik. A család – nem a konzervatív értelemben vett hagyományos családmodell, hanem a társ, szülők, gyerekek – amúgy is a legfontosabb érték a jólét elérésének vágyán túl. A boldog párkapcsolat és családi élet iránti álmot a válaszadók majdnem fele említette, mint a legfontosabb személyes vágyat, és minél fiatalabb valaki, annál inkább álmodozik a boldog magánéletről.
Az intézmények közül még az Európai Uniót tekintik leginkább "segítőkésznek", viszont tízből négy megkérdezett szerint a magyar kormány keresztbe tesz a magyarok álmai megvalósulásának. A kormány szerepéről elsősorban a negyvenes korosztály van pozitív véleménnyel, míg leginkább a falusi lakosság gondolja úgy, hogy a kormány csak hátráltatja őket céljaik elérésében. Szó sincs tehát paternalizmusról, az állam mindenhatóságába vetett hitről.
Várakozás a baloldalra
Összességében a magyar álom legjobban úgy írható le, hogy anyagi jólétre és egészségre vágyunk, melyet a saját értékeink és a nyugatos értékek kombinációjával kívánunk elérni. A gazdasági fejlődés, a gazdagság, a jövedelmi különbségek csökkenése, a kisebb korrupció, azaz a materiális kérdések megelőznek minden más álmot. A saját személyes jóléte, biztonsága érdekli a magyarok elsöprő többségét, nem pedig az ország egészének a sorsa.
Ez az álom azonban nem csak diktatúrákban valósítható meg. Észak-Európában, sőt a vasfüggönyön túli Közép-Európában a legtöbb ország ezeket az értékeket követte az elmúlt évtizedek jelentős részében. Számos történelmi, gazdasági oka van, hogy Magyarországon nem ezeket a modelleket próbálták bevezetni, hanem hol egy angolszász világhoz közelebb álló liberális modellt, hol az illiberális demokrácia és a neoliberális gazdaságpolitika valamilyen egyedi kombinációját. Ám mindkét modell láthatóan távol esik a társadalmi elvárásoktól, ráadásul gazdasági-társadalmi eredményei sem meggyőzőek. Mindez azt mutatja, hogy továbbra is „piaci rés” mutatkozik olyan politikusok iránt, akik felmutatnak egy béremelésen, társadalmi egyenlőségen, társadalmi bizonytalanságok csökkentésén, a dolgozók megvédésén alapuló baloldali alternatívát.