Jussi Pylkkanen, az árverést vezető Christie’s-elnök kezében egy pillanatra megállt a kalapács, hogy azután a megszokottnál is hangosabban koppanjon, és a termet zsúfolásig megtöltő tömeg tisztán hallhassa: 400 millió dollár, eladva!
Ki képes ennyit fizetni?
A Leonardo da Vinci Salvator Mundi (A világ megváltója) című képéért folytatott, mindössze 19 perces licitet lélegzetvisszafojtva követte a New York-i publikum, majd fergeteges tapsviharral üdvözölte a műtárgypiac minden eddigit felülíró rekordját. A kép ezzel a világ legdrágább, nyilvánosan árverezett műalkotása lett. Az áhítat csak pillanatokig tartott, és szinte azonnal elindult a találgatás: vajon ki az, aki képes, és akar is, a jutalékokkal együtt, összesen 450,3 millió dollárt fizetni egy műalkotásért.
A kérdezősködőknek most sem adtak választ az aukciósház diszkrét emberei, így a kíváncsiskodók csak a véletlenben bízhatnak. Igaz, elhangzottak olyan vélemények is, hogy a Leonardo-mű vevője fel fogja fedni kilétét: nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy aki ennyi pénzt ad egy műalkotásért, az valójában nem a képet, hanem a világ legértékesebb műalkotásának tulajdonosa címet vásárolta meg magának és ezzel a nyilvánosság elé fog lépni. Égette a pénz a bukszáját, suttogták, miután, a szokványosnak mondható 5 millió helyett az utolsó lépésben 30 millió dollárral emelte a tétet a sikeres alkudozó. Vélemények szerint szinte bizonyosan nem ázsiai a vásárló, a győztessel telefonon kapcsolatot tartó Alex Rotter, a Chritie’s kortárs részlegének társirányítója pedig sejtelmesen megjegyezte, nagyon amerikaiasan beszélt az ismeretlen. A fantázia elszabadult, egyesek Ken Griffint, a 8,6 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező hedge fund (kockázati tőkealap) menedzsert gyanítják az üzlet mögött, mások Bill Gates-t, akinek Leonardo iránti érdeklődését bizonyítja, hogy 1994-ben 30,8 millió dollárt áldozott tudományos művéért, a Leicester Kódexért a Christie’s-nél.
Némi támpontot adhat az utóbbi évek néhány nagy értékű műtárgy-tranzakciója is, amelyek ugyan nem voltak nyilvánosak, de a szereplők nem is maradtak anonimok. Willem de Kooning Interchange (1955) című képét Ken Griffin vette meg 300 millió dollárért 2015-ben az ismert producer, David Geffentől. Ugyancsak privát értékesítés keretében került Katarba Gauguin Nafea (tahiti nyelven: Mikor mész férjhez?) című vászna 2014-ben, és Cézanne Kártyajátékosok című képe 2011-ben, előbbiért 300 milliót, míg az utóbbiért 250 millió dollárt adott a katari uralkodócsalád.
Összeházasított korszakok
Hogyan került az 1500 körül megalkotott Salvator Mundi a New York-i rendezvényen a kortársak közé? Mindez Loic Gouzer, a Christie’s kortárs szekcióját immár elnöki rangban irányító, fiatal svájci szakember formákat felrúgó ötletének köszönhető. Gouzer két évvel ezelőtt már felforgatta a műtárgypiacot, az ő nevéhez fűződik, az ugyancsak formabontó, tematikus, a „Looking forward to the past” (Tekintsünk várakozással a múltra) mottóval összeválogatott árverés, amelynek sztárja, Picasso Les Femmes d’Alger című képe 179 millió dollárért kelt el, s ez jelentette mostanáig az aukciós világrekordot. Most is Gouzer fejéből pattant ki a szikra, hogy együtt indítsa Andy Warhol óriás méretű, Sixty Last Supper (Hatvan utolsó vacsora) című alkotását, Leonardo Da Vinci Salvator Mundijával a hagyományos őszi aukción. A műtárgypiac bennfenteseit világszerte meghökkentő ötlet, hogy a legkiválóbb kortárs műveket felsorakoztató kollekciót felkínáló árverés megszokott folyamát egy 500 éves festménnyel - az események ismeretében nem túlzás állítani - szétrobbantsák, új fejezetet nyitott a műkereskedelemben.
Andy Warhol: Sixty Last Supper (Hatvan utolsó vacsora)
Már elköteleztük magunkat a Warhol elárverezésére, amikor elindultam a Da Vinciért – magyarázta Gouzer, aki szívesen átlépi a határokat, összeházasítva korszakokat, gyökeresen eltérő stílusokat az aukciós porondon. A New York-i árverést hatalmas hírverés előzte meg, a Salvator Mundit bemutatták Hongkongban, Londonban, San Franciscóban, 27 ezer ember zarándokolt el a kiállítóhelyiségekbe, hogy megtekintse a 100 millió dollárra becsült alkotást, amelyre nem mellesleg 100 millió dolláros garanciát vállalt egy harmadik fél, azaz az értékesítést már jó előre bebiztosították. Végül Alex Rotteré volt a dicsőség, hogy közvetítse a telefonos ügyfél 400 milliós ajánlatát, miközben a rivális alkudozót képviselő Francois de Poortere még levegőt sem vett ügyfele 370 milliós ajánlatának bemondását követően. A harmadik aspiráns, aki Gouzerrel volt telefonos kapcsolatban, 215 milliónál kiszállt az őrült futamból.
A Warhol egy amerikai gyűjteményből került az árverésre, a Da Vinci pedig eddig Dimitrij Ribolovljev orosz oligarcha, az AS Monaco tulajdonosának kollekcióját gyarapította. Ribolovljev 127,5 millió dollárt adott a páratlan műért néhány évvel ezelőtt, a Genfben, Luxembourgban, Szingapúrban vámszabad raktárakat működtető, műtárgyak közvetítésével foglalkozó, Yves Bouvier-nek, aki 2013-ban 80 millió dollárért vette meg az alkotást a Sotheby’s privát aukcióján. Ribolovljev sokallta a több mint 40 millió dolláros árrést, ezért bírósághoz fordult. Most, az árverést követően Bouvier ügyvédje felszólította Ribolovjevet, vonja vissza keresetét, mondván, a 400 millió dolláros leütési ár ismeretében nevetséges a csalás vádja. Bouvier amúgy 38 képet adott el a futballklub-tulajdonosnak, összesen kétmilliárd dollárt meghaladó értékben, s állítólag nem a Da Vinci köztük a legértékesebb. Nem a konkrét áron vitatkozunk, hanem azon a gyakorlaton, hogy lehúzzák, becsapják az ügyfelet, a reálist sokszorosan meghaladó haszonkulcsot alkalmazva – reagált Ribolovljev képviselője. A legfrissebb hírek szerint az orosz oligarcha brit bíróságon folytatná a pert, immár a Sotheby’s-t is bevonva: azzal vádolja az aukciós házat, hogy összejátszott Bouvier-vel, és tudott arról, hogy mekkora nyereséggel adja tovább a képet.
De ez a legkisebb csavar az alig 65x45 cm-es mű életútjában. Az 1500 körül keletkezett alkotásról tudott a művészettörténelem, de sokáig azt hitték, megsemmisült. A világ szeme elé a londoni National Gallery kiállításán került először 2011-ben, miután egy amerikai gyűjteményben azonosították a kutatók, mint Da Vinci 15 olajképének egyikét. Két előzetesen készült vázlat, és több mint 20, a művész asszisztensei, követői által készített másolat is dokumentálja a mű eredetét, amelynek első regisztrációja 1649-ben történt, I. Károly angol király gyűjteményének leltárában. Később Buckingham hercegének tulajdona lett, majd 1763-ban árverésre került, hogy azután nyoma vesszen egészen 1900-ig, amikor is Sir Frederick Cook tulajdona lett. 1958-ban az addigra szinte felismerhetetlenül megrongálódott, részleteiben újrafestett alkotást Cook leszármazottai 45 angol fontért értékesítették. 2005-ben egy amerikai alap szerezte meg, és ekkor Robert Simon, művészettörténész-galériatulajdonosnak módja nyílt a vászon alaposabb tanulmányozására. Restaurálták és egy nemzetközi szakértő csoport megállapította, hogy Da Vinci műve került elő, de sokan hangoztatták, hogy csak Krisztus jobbkeze maradt eredeti, a többi részlet kizárólag a restaurátorok keze munkáját dicséri.
Keleti vásárlók
Ha vélhetően nem is ázsiai gyűjtő szerezte meg a rekordot döntő képet, a New York-i aukciós héten szép számmal jelentek meg, vagy licitáltak telefonon keleti vásárlók. Impresszionista, modern, háború utáni és kortárs művekből állt a kínálat, de a Da Vinci mellett még egy kakukktojás akadt: a Sotheby’s a kortársak közé becsempészte Michael Schumacher legendás autóját, egy tűzpiros Ferrarit, amivel 2001-ben megnyerte a Monacói Nagydíjat. Aukción soha nem látott áron, alig hat perces alkut követően 7 és félmillió dollárért kelt el az autó. Összesen mintegy kétmilliárd dollárral lett könnyebb a sikerrel járók pénztárcája, különösen jól ment a Christie’s portékája, a Sotheby’s teljesítménye viszont valamivel halványabb volt, a legkisebb Phillips-nél pedig a szokásos volt az üzletmenet. A Christie’s "normál" kollekciójának sztárdarabja a Vincent van Gogh "Laboureur dans un champ” (Földműves egy mezőn, 1889) című olajképe 81,3 millió dollárt ért, valószínűleg keleti gyűjtő szerezte meg, akinek a nevében Rebecca Wei a Christie’s hongkongi irányítója licitált. A vevő személyére vonatkozó kombinációkra ad okot, hogy 1990-ben egy japán üzletember, Ryoei Saito 82.5 millió dollárt (az inflációval felszorozva, mai áron 157.6 millió) fizetett van Gogh képéért, a Gachet doktor portréjáért (1890). Ugyanakkor a Bloomberg szerint egy milliárdos pár, Nancy Lee Bass és Perry R. Bass vette meg van Gogh remekművét.
Vincent van Gogh: Laboureur dans un champ (Földműves egy mezőn, 1889)
Rebecca Wei tárcsája sikert hozott több kép esetében is, így egyebek mellett megszerzett egy Renoirt és egy Chagallt, egyesek szerint 91 milliót költött el ázsiai kliensei pénzéből. Fernand Léger, Contraste de forms (Formák ellentéte) című képéért 70,1 millió dollárt adtak. Léger eddigi rekordja 39,2 millió dollár volt, 2008-ban fizettek ennyit egy másik művéért, a Kékruhás nőhöz készült tanulmányképért. A Sotheby’s-nél is elkelt egy Warhol, a Mao-portréért 32 milliót adtak, vélhetően ázsiai vevők. Cy Twombly Untitled (Cím nélkül) című képe 46,4 milliót, míg Francis Bacon festménye (Three Studies of George Dyer) 38.6 millió dollárt ért.
Fernand Léger: Contraste de forms (Formák ellentéte)
Jakartából érkezett a Picasso Femme accroupie (Jacqueline) című képére sikeresen licitáló, akinek pénztárcája, a jutalékok kifizetése után, 36.9 millió dollárral lett könnyebb New Yorkban. Mark Rothko Saffron (1957) című képe 32,4 millió dollárért került új tulajdonoshoz. Chagall Les Amoureux (1928) című alkotása 30 esztendős rekordot adott át a múltnak, 28,5 millió dollárérért szerezte meg egy orosz vevő számára Irina Stepanova, a Sotheby’s Moszkva igazgatója. Roy Lichtenstein Női feje (Female Head) becsértékének másfélszeresén, 24 és félmillió dolláron talált gazdára. Claude Monet három képe is elkelt, az egyik (Les Glaçon, Bennecourt) alkotás valószínűleg szintén keletre került, 23,4 millióért.
Picasso: Femme accroupie (Jacqueline)
