Társadalom;Ausztria;Putyin;Európai Bíróság;kötelezettségszegés;Paks2;Paks 2;

2017-11-24 18:47:00

Nyerő lapot adtak Orbánék a Paks-perben az ellenfélnek

Kulcselem lehet a paksi bővítés állami támogatása ügyében az Európai Bíróság előtt induló perben az a dokumentumcsomag, amely egy másik (a bővítési tender elmaradása miatti) eljárásban keletkezett az Orbán-kormány és az Európai Bizottság tárgyalásairól. Ha Ausztria keresete nyomán a bíróság felhasználja az iratokat, a magyar álláspont érvényesítése rendkívül nehézzé válhat.

A Népszava a napokban részletesen beszámolt azokról a feljegyzésekről és más belső forrásokról, amelyek a paksi bővítési tender elmaradása miatt a magyar kormány ellen indult kötelezettségszegési eljárás során keletkeztek. Mint emlékezetes, az Európai Bizottság a csaknem kétéves procedúra végén azzal az indokkal adta áldását az Orbán-Putyin megállapodás nyomán versenyeztetés nélkül megkötött üzletre, hogy a magyar fél által előírt műszaki feltételeknek csak az orosz Roszatom felelt meg. A papírokból ugyanakkor kiderül, hogy a tárgyalásokon a Bizottság képviselői egyértelművé tették: a technológiai kizárólagosság érve egyrészt nem valós (lett volna másik megfelelő pályázó is), és még ha valós lenne, akkor sem tenné lehetővé a tender jogszerű elhagyását – vagyis végül az uniós joggal ellentétes, politikai döntés született.

Erről a fejleményről Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője – aki a tender elmaradása miatt két éve bizottsági eljárást kezdeményezett, majd a blogján nyilvánosságra hozta az adatigénylés útján megszerzett iratokat – lapunknak azt mondta: hiába támasztják alá a papírok a jogsértést, a kötelezettségszegési eljárás lezárult, és az az időszak is véget ért, amikor a döntést valamelyik piaci versenytárs megtámadhatta volna. A belső anyagok nyilvánosságra kerülésének közvetlen jogkövetkezménye tehát nem lesz, a közvetett hatás viszont akár fordulatot is hozhat a bővítés kérdésében.

- A másik, vagyis az állami támogatással kapcsolatos eljárásban a Bizottság többek között azzal a feltétellel hagyta jóvá a bővítés költségvetési finanszírozását, hogy a beruházás egyebekben teljes mértékben megfelel az uniós jognak. Ha az Európai Bíróság előtt induló perben bebizonyosodik, hogy ez a feltétel nem teljesült, azaz jogszerűen nem lehetett volna a beruházási tendert elhagyni, akkor a jogi fórum nem minősítheti jogszerűnek az állami támogatást – fogalmazott kérdésünkre Jávor.

Más forrásból úgy tudjuk, hogy Ausztria intenzív figyelemmel követte az állami támogatás jóváhagyásának körülményeit ismertető dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, ami egyrészt azt jelenti, hogy továbbra is készülnek az Európai Bíróság előtti perindításra, másrészt naprakészek az ügyben, és pontosan érzik, hogy fontos bizonyítékot jelent számukra az angol nyelvű anyag.