Nincs öregfiús ellágyulás

Adrien Maben rendező afféle anti-Woodstock mozinak szánta a pompeji amfiteátrumban 1971 októberében felvett Pink Floyd-filmet. Nem volt közönség példának okául. Negyvenöt év múlva David Gilmour, az együttes gitárosa visszatért a nevezetes helyszínre, hogy ott Pink Floyd- és saját dalokat játsszon zenészeivel, több ezer néző volt jelen, így valódi koncertfilm készült.

Gilmour 1968-ban jutott el a Pink Floydhoz, személyisége, tudása sokban hozzájárult ahhoz, hogy a társaság befussa azt a nagyívű pályát, amely voltaképp még ma sem ért véget. Az együttes másik nagyja, a 74 éves Roger Waters idén jelentetett meg új lemezt. Turnéja jövőre Pestre érkezik. A műsor gerincét Pink Floyd-sikerek adják, amelyekből Gilmour (71) is bőven merített tavalyi koncertsorozatán. Érthető: azt, amit ők a nagy menetelés idején alkottak, aligha tudhatták később meghaladni. Gilmour dallamai, jól kifundált harmóniai fordulatai, hangszerelési ötletei adták Pink Floyd korszakos zenei világának egyik alaprétegét. Énekhangja is félreismerhetetlenül egyedi, a gitárjátéka pedig… Mikor hallgatjuk az új lemezt, ezt a legjobb nyugtázni: Gilmour képességei mit sem koptak, a hangzás a régi, a technika makulátlan, a zenész képes ugyanazokat a hatalmas íveket felrajzolni, ugyanazokat az összefüggéseket megmutatni a hangok között, mint eddig. Felhangzanak a két évvel ezelőtti lemez, a Rattle that Lock és a régebbi szólóalbumok dalai is, valamint klasszikusok. Gilmour pontosan eltalálja, mit kell a régi számokkal tenni, hogy ne szépen fényezett, de működésképtelen múzeumi tárgyak legyenek. Különösen igaz ez a Rick Wright, a néhai billentyűs szerzeményére: szép emléket állít az egykori társnak, a Great Gig szöveg nélküli vokalizálásai fájdalmas kiáltásokká válnak; nincs beletörődés a megváltoztathatatlanba. Keverednek egymással a lemezen majd ötven év – ma már tudható – időtlen zenéi. Némelyik ritmizálása feszesebb, más valamivel nyersebben szól, mint egykor, alkalmazkodnak korunkhoz: keményebbnek kell lenni. Nincs öregfiús ellágyulás, Gilmour nem múltba nézni hív, jelenünkkel szembesít minket.