rongálás;sportpálya;Csemő;

Pár csemői szurkoló rongálta a sportpályát – Be is zárják

Rejtélyes rongálások sorozata zajlott idén a csemői sportcentrumban. Dr. Lakos Roland polgármester elmondása alapján a település lakosainak hosszú évek óta dédelgetett álma vált valóra, mikor 2013-ban pályázati támogatásból elkezdődött a falu határában egy sportcentrum kialakítása. Először egy kis méretű, műfüves focipálya, majd egy kosárlabdapálya épült a területen, mely 2015-ben egy homokos, szabványméretű röplabdapályával bővült. Utóbbi télen jégpályaként üzemel. Tavaly pedig egy BMX-pályával is gazdagodott a sporttelep – írja a baon.hu.

– A terület be van kerítve, zöld felülettel, beépített öntözőrendszerrel, öltözőépülettel és minden pálya külön világítással van ellátva – közölte. Elmondása szerint a település lakosai az első években érezhetően óvták a létesítményt, idén azonban változott a helyzet.

– Két évig a rendeltetésszerű használat gyönyörűen működött, idén azonban kicsit felfordult és megbolondult a világ. A műfüves pálya lelátójának tucatnyi székét összetörték. Több 10 ezer forint egy ilyen szék ára. A másik problémás helyet a mellékhelyiségek jelentik, ahol belső ajtók és szaniteráruk törtek, csapok tűntek el, sőt képesek voltak murvával feltölteni a lefolyókat, mely egyértelművé tette a szándékosságot. Nézetei szerint egy néhánytagú, fiatalokból álló csoport állhat a rongálások mögött. Még sajnos konkrétan nem sikerült beazonosítanunk őket – fejtette ki.

Egy hónappal ezelőtt dr. Lakos Roland végleg megelégelte a rongálásokat. – Egy alkalommal kicseréltettük a lelátó székeit, de újra összetörték, ezért leszereltettük. Rendezvényekre természetesen visszapakoljuk, de nem vagyok hajlandó finanszírozni néhány huligán pökhendi szórakozását. A mosdók október óta szintén zárva vannak – mondta el.

A polgármester a sportcentrum teljes bezárását és kaució bevezetését tervezi. – Jelenleg kulcsos embereket keresünk, akiktől a pályák elkérhetőek lesznek. Akik használni szeretnék, 10 ezer forint kaució ellenében megkapják a kulcsot. Miután végeztek, természetesen visszaadjuk, feltéve, ha a kulcsos ember mindent rendben talál. Reményeim szerint ezáltal körvonalazódhat a rongálók személye, és végre pontot tehetünk majd a pusztítások végére – magyarázta.

A polgármester hangsúlyozta: amennyiben sikerülne elcsípni a rongálókat, büntetésként valamilyen közösségi szolgálatot képzel el. – Például falunapon segíthetnének a sátorállításban és az eltakarításban, vagy a Csemőben évente két alkalommal, 4 napon keresztül tartó szemétszedési akcióban való részvételre köteleznénk őket – árulta el.