párbeszéd;Blaha Lujza tér;ételosztás;

2017-11-28 15:10:00

"Csakazértis" ételt osztott a Párbeszéd a Blahán (videó)

A kormány be akarja tiltani az ételosztást - a Párbeszéd viszont folytatja a "Tenni kell kampányt!" és ennek keretében ma is melegételt osztunk a Blahán - jelent meg a párt Facebook-oldalán az akcióról készített videó.  Minden egyes, a közterületen zajló ételosztás egy néma tüntetés, ezt nem bírja elviselni az Orbán-kormány. 

Mint a Népszava is megírta, módosítaná az ételosztások rendjét a humántárca, az Emberi Erőforrások Minisztériuma  a javaslatot most egyezteti más tárcákkal. Az Emmi még nem tette nyilvánossá a tervet, de belső forrásaink szerint ennek lényege, hogy csak önkormányzati, állami és egyházi szervezeteknek adnának területfoglalási engedélyt, hogy szegényeknek, hajléktalanoknak szervezzenek rendszeres vagy alkalmi ételosztásokat. A civil szervezetektől pedig elvennék ezt a lehetőséget. Ennek előszele, hogy sok ételosztással foglalkozó egyesület már hónapok óta nem kap területfoglalási engedélyt pénzért sem, nemhogy ingyen, pedig korábban több fővárosi kerület méltányosságból elengedte a foglalási díjat.