Alkotmánybíróság;megsemmisítés;Handó Tünde;integritási utasítás;

2017-11-30 10:50:00

Hoppá! - Az Ab megsemmisítette Handó több utasítását

Vége lehet Handó Tünde egyeduralmának? - tettük fel az egyelőre költői kérdést a múlt hónapban, annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet megírta: kollégái tapssal fogadták a Handó ellen pert indító Vasvári Csabának, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírójának programismertetőjét a múlt hét elején, amikor mintegy ötszáz fővárosi bíró küldötteket választott maga közül. És hát csapás, csapás hátán az Országos Bírósági Hivatal vezetőjére, akinek most az Alkotmánybíróság nyirbálta a hatalmát. 

A bírói karon belül egyébként egyre többen és egyre nyíltabban kritizálják az elnök önkényes működését, egyikük megfogalmazása szerint  a hivatal vezetője tehetséges, de önkényes, félelemkeltő döntéseket hoz.

Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes - olvasható az Ab honlapjára csütörtökön feltett közleményben. 

Handó Tünde, az OBH elnöke tavaly adta ki a bíróság jogszerű, befolyásmentes, feddhetetlen működéséről és a bírák ennek megfelelő magatartásáról szóló úgynevezett integritási szabályzatát, amely a bírók elleni eljárások szabályait is rögzítette.   A dokumentumot egy bíró támadta meg alkotmányjogi panasszal. Ennek alapján az Ab kimondta: a szabályzat több rendelkezése - köztük például a bírói felelősségre vonás kezdeményezésére és a jogkövetkezmények alkalmazására vonatkozó - sérti a bírói függetlenséget és a jogorvoslathoz való jogot, ezért azokat megsemmisítette.

Mindeközben az Országgyűlésben az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolója zajlik az Országos Bírósági Hivatal, (OBH) a Kúria és az ügyészség 2016-os tevékenységéről. Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődött, a képviselők elsőként a Kúria elnökét hallgatják meg, majd mondhatják el véleményüket a beszámolójáról. Darák Pétert az OBH elnöke követi, Handó Tünde után pedig a legfőbb ügyész következik, Polt Péter a többi vezetőhöz hasonlóan fél órában ismertetheti az általa vezetett szervezet 2016-os működését.