kihallgatás;gyanúsítottak;Quaestor-ügy;

2017-11-30 11:25:00

Öt gyanúsítottat hallgattak ki a Quaestor-ügyben

Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A gyanúsítottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta: az alapügyben a Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában tizenegy emberrel szemben nyújtott be vádiratot bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt, az eljárás bírói szakban van. A vádemelés előtt a nyomozó hatóság elkülönített az alapügytől több bűnügyet, köztük a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet színlelt értékpapír-vásárlásai miatt indult nyomozást.

Az utóbbi, a Fővárosi Főügyészség által felügyelt nyomozásban a nyomozó hatóság a napokban öt gyanúsítottat hallgatott ki - köztük az alapügy első- és másodrendű vádlottját.

A megalapozott gyanú szerint a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. két vezető tisztségviselője 2004 októbere és 2010 áprilisa között bűnsegédként segítséget nyújtott a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet két vezetőjének abban, hogy vagyonkezelői kötelezettségeiket megszegve, színlelt szerződésekkel pénzt utalhassanak a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek. Az átutalások céljaként megjelölt értékpapír-vásárlások nem voltak valósak, nem is állt szándékukban, hogy azokat teljesítsék, a tranzakciók célja ugyanis az volt, hogy egyrészt a Quaestor-cégcsoport gazdálkodását segítsék, másrészt az egyik takarékszövetkezeti vezető érdekeltségébe tartozó vállalkozást anyagilag támogassák.

Az említett időszakban a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet értékpapír-vásárlás címén összesen több mint 3 milliárd forintot utalt át a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek, ebből a zrt. több mint 600 millió forintot utalt tovább, vagy fizetett ki készpénzben az érintett kft.-nek.

A gyanúsítottak a gyanúsítással szemben panaszt jelentettek be, amelyet a Fővárosi Főügyészség bírál el.