Bulvár;meghalt;VV Fanni;

2017-12-04 22:21:00

Blikk: Meghalt VV Fanni

Fanni édesanyja a lap kérdésére megerősítette a hírt, ám annyit kért, hogy mást most ne kérdezzenek tőle, egyelőre képtelen a történtekről beszélni. A lány a lakásából tűnt el november 20-án.

Két hete veszett nyoma az egykori villalakónak. Fanni a lakásából tűnt el november 20-án, a körülmények már akkor nagyon gyanúsak voltak: magukra hagyta kutyáit, sok dolog arra utalt, hogy a lány nem önszántából távozott. A rendőrök egy teljes napig helyszíneltek, a lap úgy tudja, többek között egy fekete noteszt is kerestek, amiben a lány kuncsaftjainak névsora szerepelhetett – Fanni ugyanis bevallottan örömlányként kereste kenyerét.

A lap úgy tudja, a lány szüleit ma behívták a rendőrségre, ahol elmondták nekik, hogy információik szerint a lányuk halott. Testét még nem találták meg, de biztosak benne, hogy már nincs életben.

A BRFK megkeresésre annyit válaszolt: Fannit továbbra is eltűntként keresik.

A teljes cikket itt olvashatja!