ÁSZ;pártok;plakátok;

2017-12-07 09:09:00

A Fidesz is csalt a plakátokkal?

Az Állami Számvevőszék szerint a Jobbik tiltott támogatást kapott, mikor olcsóbban jutott plakáthelyhez, az Együtt szerint a Fideszt is vizsgálni kellene ugyanemiatt - írja a hvg.hu.

Feljelentést tesz csalás gyanújával a Fidesz 2014-es plakátvásárlásai ügyében Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, ismeretlen tettes ellen. Szigetvári szerint ha az Állami Számvevőszék fenntartja a Jobbik vizsgálatával kapcsolatos álláspontját, miszerint tiltott támogatásnak minősül az is, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe szolgáltatásokat, akkor a Fidesz 2014-es plakátkiadásai miatt is vizsgálatot kell indítania.

Szigetvári azt is kifogásolta, hogy az ÁSZ egy jelentéstervezetet tett közzé. Szigetvári a feljelentésével Juhász Péter pártelnök mellé csatlakozott, aki korábban a kampányfinanszírozási szabályok miatt korábban ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

A Jobbik frakcióvezetője, Volner János azt mondta, kérdésessé vált a párt indulása a jövő évi választáson. Az ÁSZ jelentéstervezete szerint 331 milliós tiltott támogatást kaptak. Egyrészt ezt az összeget be kell fizetniük, másrészt ennyivel csökken az állami támogatásuk is.