Nádas Péter;Arany Medál-díj;Piros Ildikó;

Piros Ildikó és Nádas Péter díja

Hat művészt, köztük Nádas Péter írót és Piros Ildikó színművésznőt díjazták szerdán az Arany Medál-díjak átadásán, a fővárosi Bethlen Téri Színházban.

Nádas Péternek az év írójának járó Arany Medál-díjat szavazta meg a közönség, azonban az elismerést személyesen nem tudta átvenni a megelőző évi díjazottól, Németh Gábor írótól. A Gombosszegen élő szerző azért nem jelent meg az eseményen, mert másnap a Miskolci Nemzeti Színházban mutatja be a művét, ugyanakkor németországi és ausztriai kötetbemutatók is szerepelnek a naptárjában. Helyette kiadója, a Jelenkor Kiadó igazgatója, Sárközy Bence fogadta el a kitüntetést. A kiadóvezető elmondta, Nádas memoárja, a tavasszal megjelent kétkötetes Világló részletek rendkívül népszerű a kritikusok és a közönség körében.

A másik öt Arany Medál-díjas átvette az elismerését a Juhász Anna irodalmár által vezetett gálán. Az év filmrendezőjének Enyedi Ildikót választották. „Mágia – azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Úgy vonz bele a hétköznapiság által elcsépelt valóságba, hogy kiragad a megszokásainkból, elröpít a lehetőségeink szellemi birodalmába, aztán mégis visszatér velünk a földi világba, de már más emberré változtatva minket” – mondta laudációjában Kelecsényi László filmesztéta. Az év színészének Schneider Zoltánt választották, a Radnóti Színház művésze idén négy játékfilmben, köztük Enyedi Ildikó Testről és lélekről című díjnyertes alkotásában szerepelt. Az év színésznőjének Huszárik Katát, a Maladype Színház tagját, a legígéretesebb fiatal tehetségnek a huszonnégy éves ifj. Vidnyánszky Attila színész-rendezőt választották.

Az életműdíjat az ötvenéves szakmai múlttal büszkélkedő Piros Ildikó színművésznő vett át. Őt azért Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója köszöntötte, mert A veréb is madár című film főszereplője harminchét esztendeig volt a körúti teátrum művésze. A kollégánk, Mészáros Márton újságíró által 2008-ban alapított Arany Medál-díjat minden évben az internetes és papír alapú voksokat adó szavazók véleménye alapján osztják ki. A díjátadón a Blahalousiana együttes két tagja, Schoblocher Barbara (énekesnő) és Jancsó Gábor (basszusgitáros) akusztikus műsorral tisztelgett a közönségdíjasok előtt.