Jobbik-Konzervatívok;plakátok;

2017-12-15 17:21:00

Máris eladta plakáthelyeit a Jobbik

A kormánypárti Pesti Srácok – szerződésmásolatokkal illusztrált – cikkében azt írta, Simicska Lajos a plakátügyletek során „százmilliókkal tömte ki” Vona Gábor pártját.

A Jobbiknak erre is volt egy közleménye. Ebben Schön Péter gazdasági igazgató felidézte: a „parlament fideszes többsége által alkotmányellenesen kétharmad helyett egyszerű többséggel áterőltetett plakáttörvény kötelezővé tette, hogy a piaci ár sokszorosáért béreljenek plakáthelyeket a pártok”. A Jobbik – más jogi lehetősége nem lévén plakátkampánya folytatására – 1100 reklámberendezést vásárolt, és azokon folytatta tovább 2017-es kampányát.

A reklámberendezések használata és birtoklása azonban folyamatos adminisztratív és jogi akadályokba ütközött. A kormányhivatalok a reklámberendezések Jobbik általi használatát jogellenesnek minősítették, az azokon közzétett politikai hirdetéseket a hatóságok rendszeresen és folyamatosan letakarták, a letakarás költségeit a Jobbikra hárították, majd pedig elkezdték a pártot táblánként 150 ezer közigazgatási bírsággal is sújtani.

A reklámberendezések tulajdonjogát fentiek – valamint az ÁSZ jogtalan és alaptalan 662 millió forintos bírságolása következtében – a Jobbik a „héten eladni kényszerült”. Ugyanis a jogtalan büntetések következtében a párt anyagilag szinte teljesen ellehetetlenült. Képtelenné vált a maradék vételár kifizetésére, a kapcsolódó szerződések szerinti területbérleti, ragasztási és karbantartási költségek kifizetésére képtelenné, így ez a lépés elkerülhetetlen volt – áll a közleményben.