Theresa May;Brexit;

2017-12-18 06:36:00

Ma már nem nyerne a Brexit

Másfél évvel a történelmi döntés után a Brexit sokat veszített a vonzerejéből. A The Independent által vasárnap publikált közvélemény-kutatás szerint, ha most tartanák a referendumot, az emberek 51 százaléka az uniós tagságra voksolna, s csupán 41 százalék intene búcsút az Európai Uniónak. A bizonytalanok aránya hét százalék, míg a megkérdezettek egy százaléka nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. Érdekes módon, miután a bizonytalanokat megkérték, hogy mégis válasszanak, a többség a maradás mellett voksolt (volna).

A brit online napilap megbízásából készített felmérésen a BMG kutatóintézet ugyanazt a kérdést tette fel az embereknek, mint a Brexit-népszavazás alkalmával. Beszámolójában a The Independent hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél évben nem volt ilyen nagy a különbség a két tábor között.

Mindeközben továbbra sem csitulnak azok a hangok, amelyek javasolják, hogy legyen újabb népszavazás a Brexitről, hiszen az elmúlt hónapok kihívásait látva sokan meggondolták magukat. A kutatásból egyébként épp az ellenkezője derül ki: a bizonytalanok miatt változott az arány, a biztos szavazók 90 százaléka ugyanúgy voksolna, ahogy 2016 júniusában. Ennek ellenére tény, hogy London és Brüsszel is példátlan kihívás előtt áll, s bár jövőre új szakaszba léphetnek a tárgyalások, Theresa May kormányfőre kemény csaták várnak Westminsterben.