Parlamenti határozat

A múlt hó közepén az Európai Parlament határozatot hozott a bevándorlók befogadásáról és az uniós országok közötti szétosztásáról. A magyar országgyűlés december 12-én megtárgyalta és azt "Soros György tervének" nevezte, majd 142 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal határozatot fogadott el. Ez több sebből is vérzik. Soros-terv nem létezik. Miért akarják mindenáron lejáratni a magyar származású amerikai bankárt? Az ellenség keresése, lejáratása közelebb viszi a kormánypártot a lehetséges választókhoz? Az emberekben szunnyadó antiszemitizmusban bíznak?

Módszereik nagy hasonlóságot mutatnak a sztáliniakhoz: a „nép ellenségeit” a kulákokban, kispolgárokban, volt tőkésekben, földbirtokosokban láttatták, volt ki ellen harcot hirdetni. Az országgyűlési határozat szerint a magyar emberek népszavazáson utasították el a betelepítési kvótát, az igazság azonban az, hogy egy "felmérés" nem azonos a népszavazással, és a visszaküldött 2,3 millió (?!) levél az összes szavazati joggal rendelkező 30 százalékát sem éri el. Márpedig egy népszavazás akkor érvényes, ha a szavazati joggal rendelkező választópolgárok fele, plusz egy szavazó érvényesen és egy irányban voksol. Hol voltunk ettől?

2017.12.28 07:25

Egy eset

1964-es születésű soltvadkerti lakos vagyok. Még 1987 október végén sérültem meg, combcsont törést szenvedtem. Kecskeméten az 1991, 92, 93-as felül vizsgálatok után 1994-ben úgymond véglegesítették a rokkant állapotomat. (Csak zárójelben jegyzem meg: 1990 után kormányok jöttek-mentek, de mindegyik elvett egy kicsit tőlünk, mozgáskorlátozottaktól.) 2014-ben elvette a Fidesz a véglegesített státuszom, bevezette a fél évenként bélyegeztetést. Nekem Kecskemét 50 kilométeres út. Ugyanakkor a rokkant nyugdíjam nevét átminősítette, és levette 76000 forintról 59000 forintra. 2018 márciusában került sor a kontroll felülvizsgálatra. Ekkor az immáron 63000 forintra nőtt pénzem levették 44000 forintra. Ha 1988-tól 2014-ig nem rendeződött az állapotom, akkor szerintük most minden rendbe fog jönni? Ráadásul 2019 márciusára újabb kontroll felülvizsgálatot rendeltek el. Félő, hogy ekkor elveszik a maradék pénzem is! Ebből én egymagam sem tudok megélni, de még van egy enyhén mentálisan sérült gyermekem is, akiről gondoskodnom kell.

Szerző
2018.06.30 08:32

Felcsúti kisvasút

Orbán Viktor a Felcsúton zakatoló kisvasút hosszabbítását tervezi. Híradásokból tudható, hogy a vasút kihasználtsága enyhén szólva gyér. Ennek ellenére, ha a miniszterelnök valamit a fejébe vesz, nincs Magyarországon olyan személy, hatóság, szervezet, amely ezt meg tudná akadályozni! Orbán megfeledkezik arról, hogy ő nem egy vidéki polgármester, aki szűkebb pátriájának felvirágoztatásáért cselekszik, hanem egy egész ország felelős vezetője. Hogyan lesz gazdaságos a kisvasút működése? Vagy ez is olyan beruházás, mint a stadionoké, hogy csak viszi a pénzt? Orbán az egyéni „hobbijainak" él, herdálva ezzel a közvagyont. Egy demokratikus államban ilyen nem létezhet, mert vannak szervezetek, amelyek megakadályozzák az ésszerűtlen költekezéseket.

Szerző
2018.06.30 08:31
Frissítve: 2018.07.01 08:38