Hamisítatlan kamu

Fogalmam sincs, van-e még ország, ahol minden 25 ezer lakosra jut egy párt. Magyarország viszont nagy és erős, ezért a jövőre esedékes választáson kábé 400 politikai alakulat tervezi az indulást. Persze úgy 390 nem a hatalom megragadására, de még csak nem is a parlamenti küszöbre tekint. Elég csak az urnákig vezető útra feljutni, mely már közpénz-milliárdokkal van kikövezve.

A demokrácia szélesre tárt ajtajának kulisszájával így lehet a legjobban aláásni a demokráciát. Kamupártokat anyagilag jól kitömni, s ezzel tovább forgácsolni az amúgy sem épp monolit ellenzéket. Mert ugyanbiza milyen nagyralátó politikai célra jöhetett vajon létre például a Béke Ura Párt Csopak, esetleg a Négynap Párt?

Mind közül a legmeghökkentőbb formáció kétségkívül a Karácsony Gergely és Csapata Párt, mely bejegyzés előtt áll. Aligha gondolhatjuk komolyan, hogy a Párbeszéd elnöke, aki két párton áll, lévén egyben az MSZP miniszterelnök-jelöltje is, új pártot gründolna. Az ilyen trollkodások mögött rendszerint holmi kefeboltosok, Erdősi nénik és hasonlók szoktak négerkedni, hadd legyen még nagyobb a zavar az egyszerűbb fejekben.

Meglátjuk, mit lép majd erre a bejegyzésről döntő bíróság. Mert ugye kutyaszorítóba is kerülhet, ha kiderül, hogy találtak az országban egy másik Karácsony Gergelyt, aki meg ugye miért ne indíthatna saját nevén pártot, kivált, ha a háttérből befolyásos „jóbarátok” noszogatják az illetőt. (Karinthy szerint Shakespeare drámáit sem Shakespeare írta, hanem egy másik író, akit szintén Shakespeare-nek hívtak.)

Az egyéni képviselőjelöltnek ötszáz választópolgár aláírását kell megszereznie - ami azért némi hátszéllel nem nagy kunszt -, hogy megkaphassa az egymillió forintos állami kampánytámogatást. És egy zalaporcogósi Karácsony Gergő bácsinak biztosan jól jönne az a kis zsebpénz.

Istenuccse, ha találnék egy másik Orbán Viktort, heccből bejegyeztetnék egy pártot a nevével. Sajnos a kormánypárti zöm intellektuális állapotát tekintve még az is lehet, hogy vesztemre megnyerném a választást.

Szerző

Tüzes ló - A rendszeridegen

Szorgalmas lány volt, talán a legszorgalmasabb a gimnáziumban. Senki se tudta róla, csak évekkel később, egy osztálytalálkozón derült ki, hogy velünk ellentétben nemcsak a tanulásra kellett odafigyelnie. Módosabb parasztcsaládba született, de ezt a "módot" semmiképp se vessük össze mai módikkal. Ez mindössze annyit jelentett, hogy a templomban első sorban ült a család, egy helyett két marhát tartottak, évente kétszer vágtak disznót, s nem volt gond hétvégente tyúkhúslevest főzni meg csirkepörköltet enni.

A mi Klárink hajnalban kelt minden hétköznap, mert először el kellett látnia az állatokat, s rá volt bízva az is, hogy reggelit adjon korán ébredő dédanyjának: tejbe áztatott kalácsot vagy bundás kenyeret, mikor mire jutott idő. Ő rakta elé az ilyenkor elmaradhatatlan napindítót is, felvizezett vörösbort egy kis cukorral, aztán futhatott, hogy elérje a városba tartó buszt.

Nyakas ember volt az apja, hát még a nagyapja. Népi írókat olvasott, elöljárója volt a presbitériumnak, szigorú, vallásos fegyelemmel nevelte gyerekeit, ezt várta el az unokáitól is. Klári kitűnővel végezte a középiskolát, elsők között vették fel az egyetemre, s elsőként ment férjhez is. Igaz, ebből volt némi ribillió otthon, mert választottja egy lánglelkű szabadelvű, nincstelen munkásfiú volt, a közeli iparvárosból. Ám a mord család, s főként a nagyapa hamar megbocsátott, mert jöttek az unokák szép sorban, lánglelkű, tüzes szemű mind, vasárnaponként anyjukkal ott ültek rendesen libasorban a templomban, miközben apjuk otthon főzte a tyúkhúslevest meg a csirkepörköltet.

Kláriból tanár lett a kis faluban, jó tanár, alapos, lelkiismeretes, olyan, aki miatt később egyetemig jutottak a gyerekek. Lánglelkű, szabadelvű férje előbb a közeli gyárban helyezkedett el, majd levelezőn diplomát szerzett ő is, s szépen haladt felfelé a gyári ranglétrán. Tán még igazgató is lehetett volna belőle, ha nem érkezik küldöttség a faluból, s nem beszélik rá, vállaljon polgármesterséget, mert vele előbbre menne a kis közösség. Igent mondott, egy feltétellel: lánglelkét és szabad elveit nem tagadja sosem, bármilyen idők jönnek, bármerre fordul is a nagypolitika szekere. Így is tett, ciklusokon át, övéi által azóta is mindig újraválasztva. Közben a gyerekek felnőttek, kirepültek, Klári pedig úgy érezte, többre vágyik. Pályázott a közeli városba, egy oktatási központ élére, ahová jó barátja hívta. Megfelelt minden előírásnak és elvárásnak, sőt bőven túl is szárnyalta azokat. "Igazi kincs vagy", mondta neki a barát.

Ugyanő hívta pár héttel később az elutasító hírrel is. "Rendszeridegen." Ezt állapította meg az "átvilágítása" - hogy volt ilyen, arról persze ő nem tudott -, ezt mondta ki róla különösebb indoklás nélkül az a szűk csoport, melynek csápjai szertefonják a megyét.

Ismerte a szót, nagyapja gyakran emlegette egy pohár kadarka felett, elvett földjüket siratva. Milyen szerencse, hogy nagyapa már meghalt, gondolta magában, így nem kell neki elmondani: itt van az "átkos" megint, s rég elfeledett szavak élednek főnixmadárként újra fel.

Szerző
Doros Judit

Csodákra képes

A propaganda gyógyít. Minden bizonnyal így gondolják a szép nevű emberminisztériumban, amely a hazai egészségügy példátlan mértékű fejlődéséről közölt adatokat. Sikerjelentésük teljes összhangban áll miniszterük korábbi kijelentésével, miszerint az álhírek viszont akadályozzák a rendszerszerű működést. Mivel rombolják a bizalmat. Persze nem csupán az orvosokkal, vagy a többi egészségügyi dolgozóval, hanem a kormánnyal szemben is. Márpedig a hatalom iránti bizalom nyilvánvalóan olyan, mint a kézrátétel. Csodákra képes.

Mindenesetre jó tudni, hogy az ágazatban - legalábbis az adatok alapján - minden a legnagyobb rendben. Van egy csomó pénz, korszerűsödnek a kórházak, csökkennek a várólisták, jövőre - a tervek szerint - jogszabályba iktatják, hogy minden betegnek a lehető legkorábbi műtéti időpontot kell felajánlani. Ez ugyan egy normálisan működő országban természetes lenne, de ne keressünk a kákán is csomót. Főleg pedig ne higgyünk azoknak a betegeknek, akiknek csupa rossz tapasztalatuk van. Őket csak megtévesztette és félrevezette az ellenség, amely mindenütt megpróbál betartani a jóságos kormánynak. Ahogy a már idézett Balog miniszter is oly találóan mondta korábban, „nagy a csatazaj” az egészségügy körül, forrósodik a hangulat, és „jövő tavaszig nem lesz hűvösebb”.

Pedig a hatalom aztán mindent megtesz azért, hogy a választópolgárok kellő tudással felvértezve mehessenek majd szavazni (újra rájuk). Ha a gyakorlatban nem látszik is mindig - például az egészségügyben sem -, hát a propaganda ezerrel hasít. És ha sokat - és gyakran - olvassuk a győzelmi jelentéseket, a végén még el is hihetjük, ami bennük szerepel. Lassan már orvosra vagy kórházra sem lesz szükségünk, legyünk bármennyire is betegek.

Meggyógyulunk magunktól, vagy ha mégsem, legfeljebb tovább csökken a várólista.

Szerző