hulladék;ÁSZ;ellenzék;

2017-12-30 06:03:00

Nem ereszti az ellenzéket az Állami Számvevőszék

Közzétette a 2018. első félévi ellenőrzési tervét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely megerősítette: miközben a volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László vezette szervezet továbbra is feltűnő figyelemmel kíséri az ellenzéki pártok gazdálkodását, addig a Fidesz és a KDNP pénzügyei iránt kevéssé érdeklődik. Ligeti Miklós (Transparency) szerint az ÁSZ folytatja saját maga leleplezését.  

A terv szerint a következő félévben, tehát a kampányfinis és választás időszakában az összes parlamenti ellenzéki párt alapítványát ellenőrzik. Megvizsgálják az MSZP-s Táncsics Mihály Alapítványt, a Jobbik Magyarországért Alapítványt, az LMP-s Ökopolisz Alapítványt, a DK-s Új Köztársaságért Alapítványt, az Együtt Váradi András Alapítványát, a Liberális Magyarországért Alapítványt, és a párbeszédes Megújuló Magyarországért Alapítványt. A lista itt véget ér, vagyis most nem kell vizsgálatra készülnie a Fideszt támogató Polgári Magyarországért Alapítványnak és a KDNP-t segítő Barankovics István Alapítványnak sem.

– Folytatja saját maga leleplezését a számvevőszék – fogalmazott érdeklődésünkre Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Ezzel arra utalt: a Transparency kérései, jelzései ellenére az ÁSZ korábban rendre megtagadta a pártok gazdálkodásának alapos vizsgálatát, például a plakáthelybérlések valós árának ellenőrzését arra hivatkozva, hogy arra nincs lehetősége. Ligeti Miklós szerint a helyzet tarthatatlanságára utal az is, hogy újra kimaradnak a vizsgálatból a kormánypártok: "Nehéz lesz magyarázatot adni, hogy a kampány idején, közvetlenül a választás előtt miért megint csak az ellenzéket kell vizsgálni."

Az ÁSZ-eljárás annyiban nem meglepő, hogy az előző vizsgálati időszakban is épp a kormánypártok maradtak ki az ÁSZ ellenőrzéseiből. Az ellenzéki pártokat nem csak megvizsgálta, hanem kivétel nélkül mindegyiknek büntetést helyezett kilátásba a számvevőszék. Elsőként – mint arról többször írtunk – a Jobbikra sújtottak le. Az ÁSZ jelentés tervezete szerint a szélsőjobboldali pártot tiltott támogatás miatt összesen 660 millió forintos visszafizetési kötelezettség és pénzelvonás fenyegeti. Az LMP-t 16-, a DK-t 15-, az MSZP-t 2-, a Liberálisokat 14-, a Párbeszédet 15-, az Együtt-et 20 millió forint büntetéssel és elvonással büntetné az ÁSZ.

– Az elmúlt hónapok célzott és törvénytelen ÁSZ-vizsgálatai után már nem lehetünk jóhiszeműek, teljesen egyértelmű, hogy az ellenzék kampányának ellehetetlenítése a cél – reagált lapunknak az újabb számvevőszéki vizsgálatok hírére Szigetvári Viktor. Az Együtt választmányi elnöke szerint az, hogy a Fideszt ezúttal is kihagyták a vizsgálatból újabb jele annak, hogy a kormánypárt putyini módszerekkel élve próbája ellehetetlenít az ellenzéket.