Mint minden év elején, most is felmerül: mit hoz az esztendő a külpolitikában? Európában ez már a populisták éve lesz? Hogy alakul az észak-koreai konfliktus? Milyen húzásokat tartogat még Donald Trump? Nos, már az előző év is nagy meglepetéssel zárult: Irán egy sor városában vonultak utcára az emberek, és a tüntetéshullám 2018 első napján is folytatódott. Kezdetben a rossz életkörülmények miatt tiltakoztak, ám később a mindenható forradalmi vezetőt, az ultrakonzervatív Ali Hameneit támadták.
Lesz-e forradalom Iránban? Egyelőre nem lehet tömegmozgalomról beszélni, igaz, az arab tavasz idején, például a tunéziai tüntetések kezdetekor sem jósoltak nagy jövőt a megmozdulásoknak.
Iránban nagy volt a derűlátás a 2015 júliusában megkötött nukleáris megállapodás után. A perzsa állam garantálta, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, ha cserében feloldják a vele szembeni szankciókat. A megegyezés azonban nem hozott áttörést a gazdaságban, hiszen ugyanaz a dilemma merült fel, mint a hatvanas évek végén a gazdasági reformokra nyitott szocialista országokban: a teljes gazdasági nyitás nem képzelhető el politikai változások nélkül. A mérsékelt reformer Haszan Rohani 2013 óta tartó elnöksége óta ugyan Teherán résnyire kinyitotta ajtaját a külföld előtt, ám a valódi hatalom Hamenei kezében összpontosul. Neki pedig minden pénzt megér, hogy Irán a térség vezető országa legyen: támogatja a libanoni síita Hezbollahot, beavatkozott a szíriai válságba, fegyverekkel segíti a jemeni húszi lázadókat is.
A nukleáris megállapodásnak konkrét gazdasági következményei nem is lehettek, hiszen Teherán nem ad szabad kezet a befektetőknek, illetve hatalmas összegekkel segíti a térség síita milicistáit. A kudarcot mutatja, hogy a munkanélküliség még nőtt is 2015 óta, az infláció pedig – némi átmeneti csökkenés után - márciusra meghaladhatja a 11 százalékot.
Egyelőre semmi sem utal arra, hogy új iráni forradalom küszöbén lennénk, de a perzsa állam mindig is a meglepetések országa volt. Az 1979-es iszlám forradalmat sem jósolta meg senki.
