Előfizetés

Meglepetések országa

Mint minden év elején, most is felmerül: mit hoz az esztendő a külpolitikában? Európában ez már a populisták éve lesz? Hogy alakul az észak-koreai konfliktus? Milyen húzásokat tartogat még Donald Trump? Nos, már az előző év is nagy meglepetéssel zárult: Irán egy sor városában vonultak utcára az emberek, és a tüntetéshullám 2018 első napján is folytatódott. Kezdetben a rossz életkörülmények miatt tiltakoztak, ám később a mindenható forradalmi vezetőt, az ultrakonzervatív Ali Hameneit támadták.

Lesz-e forradalom Iránban? Egyelőre nem lehet tömegmozgalomról beszélni, igaz, az arab tavasz idején, például a tunéziai tüntetések kezdetekor sem jósoltak nagy jövőt a megmozdulásoknak.

Iránban nagy volt a derűlátás a 2015 júliusában megkötött nukleáris megállapodás után. A perzsa állam garantálta, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, ha cserében feloldják a vele szembeni szankciókat. A megegyezés azonban nem hozott áttörést a gazdaságban, hiszen ugyanaz a dilemma merült fel, mint a hatvanas évek végén a gazdasági reformokra nyitott szocialista országokban: a teljes gazdasági nyitás nem képzelhető el politikai változások nélkül. A mérsékelt reformer Haszan Rohani 2013 óta tartó elnöksége óta ugyan Teherán résnyire kinyitotta ajtaját a külföld előtt, ám a valódi hatalom Hamenei kezében összpontosul. Neki pedig minden pénzt megér, hogy Irán a térség vezető országa legyen: támogatja a libanoni síita Hezbollahot, beavatkozott a szíriai válságba, fegyverekkel segíti a jemeni húszi lázadókat is.

A nukleáris megállapodásnak konkrét gazdasági következményei nem is lehettek, hiszen Teherán nem ad szabad kezet a befektetőknek, illetve hatalmas összegekkel segíti a térség síita milicistáit. A kudarcot mutatja, hogy a munkanélküliség még nőtt is 2015 óta, az infláció pedig – némi átmeneti csökkenés után - márciusra meghaladhatja a 11 százalékot.

Egyelőre semmi sem utal arra, hogy új iráni forradalom küszöbén lennénk, de a perzsa állam mindig is a meglepetések országa volt. Az 1979-es iszlám forradalmat sem jósolta meg senki.

Választás válasz nélkül

A mai, hazai "politikai zajkeltés" iránt csak kismértékben is fogékonyak számára aligha okozhat fejtörést, hogy melyik ősfideszestől származik az itt következő idézet: "A polgárokat idestova harminc éve igyekeznek politikusok és politológusok a választási programokkal kapcsolatos hülyeségekről meggyőzni. Szerintem már-már beteges, az értelmiségi felsőbbrendűségtől vezetett megközelítés, hogy a választók írott pártprogramok alapján, tudományos igényességgel hozzák meg a döntésüket. (...) Mutasson nekem valaki az elmúlt 30-40 év európai politikatörténetéből egy olyan példát, amikor az írott pártprogramok győzték meg a polgárokat." Az "önmagát gondoló gondolkodó" természetesen nem más, mint az a Deutsch Tamás uniós parlamenti képviselő, akinek szavait hitelesítvén elég egyik funkcióját felidéznünk, ami maga a megtestesült választási propaganda. Ha valaki esetleg nem tudná, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztosi címet viseli, ami mindenesetre jobban hangzik, mint Orbán Viktor kormányfő legendásan tömör gazdasági programja 2014-ből: "Folytatjuk."

Most azonban nem lehet panasz. A kormánypárt meglehetősen trükkös módszert választott a 2018 után folytatandó gazdaságpolitikai céljainak feltálalásához. Az óév utolsó napjaiban kiadtak egy a nemzetgazdasági tárca által jegyzett közleményt, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy felvázolja a 2017-2021-es időszakra vonatkozó makrogazdasági és költségvetési prognózist. A szakaszolás ugyan értelmezhetetlen, hiszen a mögöttünk hagyott, lényegében már lezárt év elmúlt mindenfajta prognózis nélkül, ugyanakkor 2021 aligha lesz jeles év Magyarország szempontjából.

2017 kétségtelenül egy konjunkturális év volt gazdaságunk számára, így a fideszes propagandagépezet jónak látta, hogy az eredményeit további négy évre kivetítse, a megállíthatatlan száguldás ígéretével. A magyar gazdaság "a következő években is kiegyensúlyozott és fenntartható pályán, dinamikusan bővül majd, stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett." Akárhogy is vesszük, első látásra ez akár a következő választási ciklus gazdasági programjának is felfogható, aminek az elejéből és a végéből egy-egy évet lecsippentettek ugyan, de ezt egy töretlen fejlődésű országban senki se veszi észre. Igaz, hogy a GDP-arányos államadósság aligha csökken az ígért módon, a paksi beruházásról szó sem esik, akárcsak a bővülést korlátozó munkaerőhiányról vagy a külkereskedelmi mérleg pozitívumának elolvadásáról, de "Soros-tervről" vagy a bevándorlókról sem, s ez már eredmény.

Sajnálatosan ez is több, mint az ellenzéki pártok pártok szűkös ígérete a szegénység és korrupció felszámolásáról, az alacsony nyugdíjak emeléséről vagy az euró célszerű bevezetéséről. Deutsch Tamás a választási programok felsőbbrendűségét korholja, és ebben aligha téved. S bár a Fideszben csalódott konzervatív közgazdászok szinte minden ellenzéki párt programírásában részt vettek, gondolataik mégsem váltak üzenetté, befogadható válasszá az unortodoxia ellenében.

Választás válasz nélkül

A mai, hazai "politikai zajkeltés" iránt csak kismértékben is fogékonyak számára aligha okozhat fejtörést, hogy melyik ősfideszestől származik az itt következő idézet: "A polgárokat idestova harminc éve igyekeznek politikusok és politológusok a választási programokkal kapcsolatos hülyeségekről meggyőzni. Szerintem már-már beteges, az értelmiségi felsőbbrendűségtől vezetett megközelítés, hogy a választók írott pártprogramok alapján, tudományos igényességgel hozzák meg a döntésüket. (...) Mutasson nekem valaki az elmúlt 30-40 év európai politikatörténetéből egy olyan példát, amikor az írott pártprogramok győzték meg a polgárokat." Az "önmagát gondoló gondolkodó" természetesen nem más, mint az a Deutsch Tamás uniós parlamenti képviselő, akinek szavait hitelesítvén elég egyik funkcióját felidéznünk, ami maga a megtestesült választási propaganda. Ha valaki esetleg nem tudná, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztosi címet viseli, ami mindenesetre jobban hangzik, mint Orbán Viktor kormányfő legendásan tömör gazdasági programja 2014-ből: "Folytatjuk."

Most azonban nem lehet panasz. A kormánypárt meglehetősen trükkös módszert választott a 2018 után folytatandó gazdaságpolitikai céljainak feltálalásához. Az óév utolsó napjaiban kiadtak egy a nemzetgazdasági tárca által jegyzett közleményt, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy felvázolja a 2017-2021-es időszakra vonatkozó makrogazdasági és költségvetési prognózist. A szakaszolás ugyan értelmezhetetlen, hiszen a mögöttünk hagyott, lényegében már lezárt év elmúlt mindenfajta prognózis nélkül, ugyanakkor 2021 aligha lesz jeles év Magyarország szempontjából.

2017 kétségtelenül egy konjunkturális év volt gazdaságunk számára, így a fideszes propagandagépezet jónak látta, hogy az eredményeit további négy évre kivetítse, a megállíthatatlan száguldás ígéretével. A magyar gazdaság "a következő években is kiegyensúlyozott és fenntartható pályán, dinamikusan bővül majd, stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett." Akárhogy is vesszük, első látásra ez akár a következő választási ciklus gazdasági programjának is felfogható, aminek az elejéből és a végéből egy-egy évet lecsippentettek ugyan, de ezt egy töretlen fejlődésű országban senki se veszi észre. Igaz, hogy a GDP-arányos államadósság aligha csökken az ígért módon, a paksi beruházásról szó sem esik, akárcsak a bővülést korlátozó munkaerőhiányról vagy a külkereskedelmi mérleg pozitívumának elolvadásáról, de "Soros-tervről" vagy a bevándorlókról sem, s ez már eredmény.

Sajnálatosan ez is több, mint az ellenzéki pártok pártok szűkös ígérete a szegénység és korrupció felszámolásáról, az alacsony nyugdíjak emeléséről vagy az euró célszerű bevezetéséről. Deutsch Tamás a választási programok felsőbbrendűségét korholja, és ebben aligha téved. S bár a Fideszben csalódott konzervatív közgazdászok szinte minden ellenzéki párt programírásában részt vettek, gondolataik mégsem váltak üzenetté, befogadható válasszá az unortodoxia ellenében.