gyilkosság;Hajdúszoboszló;kisfiú;

2018-01-02 13:07:00

Szektás hiedelmek áldozata lett a hajdúszoboszlói család

A szülők Hajdúszoboszlón azt gondolták, itt a világvége, ezért ölték meg kisfiukat, azután végeztek magukkal.

Szeptember elején egy édesanyát találtak holtan a lakásában, férje és kisfiuk holttestére egy Hajdúszoboszlóhoz közeli erdős területen bukkantak rá - írja a Bors. Az ügyben azóta folyik a nyomozás.

A családapa, B. László és hétéves kisfia, Milán holttestét Kaba és Hajdúszovát között, egy erdőben találták meg, az anyára, Beára hajdúszoboszlói lakásukban bukkantak rá. Kiderült, hogy a két felnőtt öngyilkosságot követett el, gyermekük gyilkosság áldozata lett. A barátok és ismerősök értetlenül álltak a történtek előtt, mert úgy tűnt, a család boldog, és a szülők nagyon büszkék voltak kisfiukra, aki éppen a halála napján kezdte meg az első osztályt. „Laci és Bea odavoltak Milánkáért, a tragédia előtt pár nappal még csillogó szemmel mesélt Bea arról, hogy az ő Milánja iskolás lesz."

– Megtudtuk, hogy Laciék egy szektához tartoztak - mondta most egy ismerős a lapnak. A gyilkosság előtt pár nappal látták is Lacit az egyik vasútállomáson magából kikelve ordítani, hogy jön a világvége. A következő napon megborotválkozott, elegánsan felöltözött, elvitte gyanútlan fiát az évnyitóra, majd feleségével együtt kiment az erdőbe, és végeztek Milánkával.  Valószínűleg teljesen elveszthették az eszüket, és tényleg azt hitték, hogy itt az apokalipszis – tette hozzá informátor.

Az apa a gyerekgyilkosság után még ott, az erdőben megölte magát, az anya hazament. Mielőtt öngyilkosságot követett el, két napig ült egymagában otthon, ez lett gyanús a családjának. A rokonok akkor kezdtek rosszat sejteni, amikor nem érték el. Ők hívtak segítséget, és az anya még élt, amikor kiértek a mentők, de már nem tudták megmenteni.