Zeneigazgatót keres a belvárosi plébános

Publikálás dátuma
2018.01.03. 09:33
Forrás: Belvárosi Plébániatemplom/Facebook
Templom-zeneigazgatói státuszra írt ki pályázatot a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia a Facebookon.

Teljes munkaidős feladata egyebek mellett „az egyházzenei élet szervezése és felügyelete egyetértésben a mindenkori plébánossal, aki a liturgiáért elsődlegesen felelős irányító”. Emellett „állandó harmonikus kapcsolattartás a plébánossal egyik irányban és a beosztott zenei szolgálatot végzőkkel másik irányban”. Feltétel a rendezett családi háttér is. Meglepő módon „az állás fizetéssel jár, melynek összegét szerződéskötéskor határozzuk meg”.

Szerző

Szomorú fenyősors

Publikálás dátuma
2018.01.03. 06:10
Fotó: Népszava

A karácsonyi ünnepeket követően mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül ki az utcára, ezt a mennyiséget kell kezelni, illetve hasznosításukat megoldani. Budapesten az FKF Nonprofit Zrt. szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. A lakók a kukák mellé, vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fáját, figyelni kell azonban arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

A tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, amelyből termikus hasznosítással több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt, és villamos áramot.

Információ
A kijelölt gyűjtőhelyek listája kerületi bontásban megtalálható a társaság honlapján: www.fkf.hu címen a „Fenyőfa gyűjtőhelyek 2017/2018” bannerre kattintva, vagy érdeklődhetnek a 06-80/353-353-as kék számon is.
Szerző

Csak ennyi - Leágazást kaphat a metró

Publikálás dátuma
2018.01.03. 06:03
FOTÓ: ÜVEGES ZSOLT

Nem lesz új metró a fővárosban, de a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötése után épülhet egy szárnyvonal a XVII. kerület városközpontjába - ha az Európai Uniós is úgy akarja. A Világgazdaság a Rákosmenti Híreket idézve írt arról, hogy 127 milliárd forintból épülhet meg a rákosmenti metró, a hírt több lap is úgy vette át, hogy új metróvonal épül a fővárosban. Ha megvalósul a terv, a Népszava által megkérdezett közlekedési szakemberek becslése szerint 2025 előtt aligha utazhatunk az szárnyvonalon.

A 8-as és 9-es jelzésű HÉV és a 2-es metró elővárosi vonattá fejlesztésének elindításáról 2009-ben, Demszky Gábor főpolgármestersége idején határozott egyhangúlag a főváros. Első és legfontosabb ütemében az Örs vezér terén kapcsolják össze a HÉV-vonalat a Déli Pályaudvarig közlekedő metróval és elkészülhet a kőbányai és zuglói nagy lakótelepeket érintve a XVI. kerületben Cinkotáig közlekedő metró. Csak a második ütemben tervezik a vonal kivezetését a rákosmenti városközpontig, hogy ezzel 10-15 perccel rövidítsék le a bejutást a XVII. kerületből a belvárosba.

A Budapesti Közlekedési Központ 5 milliárd forint értékben tendereztette 2016-ban a 8 éven át tartó tervezési munkát, ami már magában foglalta a XVII. kerületbe leágazó szárnyvonalat. Ennek első munkái, a tanulmánytervek készültek el, amelyekből a kerületi lap szivárogtatott. A bejelentés apropóját a XVII. kerületi testületi ülés adhatta, ahol Riz Levente polgármester beszámolt a tanulmánytervek elkészüléséről.

A projekt további sorsa részben a kormánytól, részben az Európai Uniótól függ majd, mert a főváros a 2021 utáni ciklus legnagyobb budapesti projektjeként szeretne támogatást kapni az építéshez. Az új vonalhálózathoz új járművek is kellenek majd, amelyek képesek a HÉV-vonalon is közlekedni. Ezeket a Kötöttpályás Járműgyártási Cselekvési Terv keretében szereznék be.

Szerző