Észak-Korea;Dél-Korea;Pjongcsang;forródrót;

2018-01-04 06:34:00

Újra él a két Korea közötti forródrót

A két Korea közötti enyhülés újabb halovány jeleként Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy állítsák vissza a kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két évvel ezelőtt "húzott ki a konnektorból". A kommunikációs eszköz révén arról tárgyalnak, Észak-Korea részt vegyen-e a dél-koreai Pjongcsangban februárban megrendezendő téli olimpián – közölte a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője. Li Szon Gon kiemelte, hogy phenjani idő szerint szerdán 15 órától élnek újra a kommunikációs vonalak.

A forródrót működését még 2016 februárjában függesztette fel Észak-Korea, miután az előző dél-koreai államfő, Pak Gun Hje adminisztrációja úgy döntött: Szöul kivonul a keszongi ipari parkból, ahol dél-koreai cégek olcsó észak-koreai munkaerőt alkalmaztak, s amelyből Phenjan jelentős mennyiségű keményvalutára tett szert.

A forródrót a két ország határán lévő Panmindzsonban működik, s naponta kétszer, helyi idő szerint 9 és 16 órakor használják. Mint a Daily North Korea írja, az első kapcsolatfelvétel valóban meg is történt a szerdai nap folyamán, a megbeszélések részleteiről azonban nem közöltek információkat. Csak annyi hangzott el, hogy a telefon- és faxkapcsolat „megfelelően üzemel”.

Szöul egy nappal korábban tett ajánlatot a tárgyalásokra Kim Dzsong Unnak, amelyre a dél-koreai védelmi tárcavezető közlése szerint már jövő kedden sort keríthetnének Panmindzsonban. A konkrét javaslatra azonban szerdán nem érkezett válasz Észak-Korea részéről, és egyelőre láthatóan arról sincs megállapodás, hogy a megbeszéléseken milyen kérdések kerüljenek szóba. Phenjan ugyanis a jelek szerint csak arról hajlandó tárgyalni, hogy az ország részt vegyen-e a pjongcsangi téli olimpián. Szöul viszont azt reméli, hogy más kérdésekről is eszmét cserélhetnek.

Miközben Kína üdvözölte a két Korea közötti feszültség némi csökkenését, az Egyesült Államok kételkedésének adott hangot. Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete azt közölte, Washington nem veszi komolyan a megbeszéléseket, ha nem kerül szóba Észak-Korea nukleáris leszerelésének ügye. Mint fogalmazott, Phenjanban egy „semmire sem tekintettel lévő” rezsim van hatalmon.

Trumpnak nagyobb van
Donald Trump amerikai elnök nevetség tárgyává próbálta tenni az országa nukleáris elrettentő erejével kérkedő Kim Dzsong Unt, aki újévi beszédében azt közölte, bármikor megnyomhatja az atomtámadást indító gombot. Trump erre a Twitteren úgy reagált: „Nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak”. Hozzátette, „az én nyomógombom működik is”. Arról nincs hír, Trump honnan értesült az észak-koreai vezető gombjának méretéről. Az viszont ténykérdés, hogy Trumpnak egyáltalán nincs "gombja", a nukleáris eszközök alkalmazása nem egyetlen gombnyomásra történhet meg.