Újabb 200 milliárdot szórt szét a közösből a kormány a hozzá közel állóknak

A kormány az ünnepek előtt újabb 200 milliárd forintot osztott szét a hozzá közel álló határon túli szervezetek, egyházak, illetve a labdarúgás támogatására - informál az MTI a Demokratikus Koalíció alelnökének sajtótájékoztatóján elhangzottakról. 

Ez is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány a közpénzeket nem a közjó érdekében, a szociális rendszer, az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, az ország modernizálására, hanem önös érdekei mentén használja fel - emelte ki Niedermüller Péter. A kormány az ünnepek előtt elfogadott rendeletek szerint 30,7 milliárd forintot juttat a Magyarországi Református Egyháznak, illetve, miközben az állami egyetemek súlyos gondokkal küszködnek, 8,2 milliárd forint jut a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek.

De jelentős támogatást kapnak határon túli egyházi szervezetek: 27 milliárd forintot az Erdélyi Református Egyházkerület és 1,5 milliárd forintot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. A Kárpátaljai Magyar Főiskolákért Jótékonysági Alapítvány 2,2 milliárd forint magyarországi költségvetési támogatásban részesül. Ugyanakkor továbbra is jelentős összeg, 37 milliárd forint megy el a labdarúgásra. A többi között a nyíregyházi stadion építésére és határon túli klubok, a dunaszerdahelyi, a révkomáromi, a munkácsi és a csíkszeredai támogatására is.

Még "termálvizes ló-rehabilitációra" is 2,2 milliárd forintot fordít a kormány, 5 milliárd forintból fejlesztik a Németh Szilárd fideszes politikus szűkebb pátriájához tartozó csepeli gimnáziumot és 1,4 milliárd forintot kap a kormányhoz közelálló Előretolt Helyőrség Íróakadémia - mondta Niedermüller Péter. Kérdésre válaszolva komikusnak nevezte, hogy a Fidesz a híveihez fordul a választások közeledtével anyagi támogatásért. Szerinte ennek nem a pénzhiány az oka, a párt ezzel a módszerrel is aktivizálni kívánja a szavazóit.

Szerző
2018.01.04 14:00

Medvét gázolt egy teherautó a román autópályán

Publikálás dátuma
2018.08.19 09:17
A kép illusztráció. Fotó: AFP
Fotó: /
Medvét ütött el egy kisteherautó a romániai A1-es autópályán Nagyszeben közelében - számolt be az Agerpres hírügynökség.
A péntek este történt szokatlan baleset következtében az állat elpusztult, a héttonnás kisteherautó pedig megrongálódott. A gépkocsi utasai nem sérültek meg - közölte az útkarbantartó cég illetékese. Ellenőrizték az autópálya két oldalára épített kerítést - amelynek éppen az a feladata, hogy megakadályozza az állatok bejutását a gyorsforgalmi útra - de nem talált megrongált szakaszt. A szóvivő szerint feltételezhető, hogy a medve egy felkanyarodó úton jutott a pályára. Romániában a Környezetvédelmi minisztérium a közelmúltban fogadta el a medvepopuláció megőrzését szolgáló cselekvési tervet, amely már az állomány túlszaporodására is megoldásokat jelöl ki. 
Szerző
2018.08.19 09:17

Hőség miatt adtak ki figyelmezetést a nemzeti ünnepre is

Publikálás dátuma
2018.08.19 08:53
Fotó: Shutterstock
Fotó: /
Hétfőn akár 33 fok is lehet, kedden pedig még magasabb hőmérsékletre számíthatunk. Itt-ott előfordulhat egy-egy zivatar is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint vasárnap a sok napsütés mellett kevés gomolyfelhő is képződik, de csak kis eséllyel alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon olykor megélénkülhet, sőt záporok, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat. A csúcshőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 22 és 27 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőre, vagyis augusztus 20-ra elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az alföldi megyékre és Budapestre a várható hőség miatt (ez azt jelenti, hogy a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 Celsius fokot). A helyzet kedden csak rosszabb lesz, akkor már a Dunántúl egy részére is kiterjed a figyelmeztetés. 
Hétfőn az OMSZ szerint fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb délután, este északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 30 és 33 fok között alakul.  Kedden gomolyfelhős, napos idő várható, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Helyenként megélénkül az északi szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul. 
2018.08.19 08:53