Ungváry Rudolf: Stratégiai igazgatók egymás közt

Publikálás dátuma
2018.01.06 08:35

Fotó: /

„A varangykirály ünnepli, amit alkothatott.”

                                                     (Quimby)

Tóth Csaba demokrata, úgyis mint a Republikon Intézet stratégiai igazgatója gondolt egy merészet és nagyot, és megkérdezte G. Fodor Gábortól, az orbáni termékek főideológusától, hogy „Van-e Soros-terv?” Ezzel a fáradtsággal Alfred Rosenbergtől, Hitler ideológiai főmegbízottjától is megkérdezhette volna, hogy „Van-e zsidó világösszeesküvés?” A kérdezett, szintén stratéga, nyomban szolgálatba helyezte magát. Ettől kezdve hiába égtek a lámpák, a teremre mély szellemi sötétség borult.

Bita Dániel moderátor, a 24.hu rovatvezetője eleve felajánlotta a kompromisszumot: "abban nem lehet vita, hogy Soros Györgynek vannak valamiféle elképzelései” és "talán a kérdés az, hogy ezek összeállnak-e valamiféle tervvé?”

Új szavazókat a Fidesznek

G. Fodornak több se kellett. Már egy lépésben sakkot adott. „A liberális közösség önmegerősítési ünnepén [a Republikon Intézet Kossuth Klubbeli rendezvénye] ne legyünk szemérmesek. Ahogy gondolkodunk politikáról, akár szabadságról, azok élesen ellentétben állnak egymással. Nem azért jöttem ide, hogy bárkit meggyőzzek.” Megnyugtatásul be is mattolt: „a nagyapám azt mondta, hogy vendégségben még akkor sem hányunk az asztalra, ha épp késztetést érzünk rá.”

Elárulta, miért türtőztette meg magát ennyire: „Azért jöttem el – látok itt több fiatalt is –, hogy új szavazókat szerezzek a Fidesznek. Remélem, ez bekerül az újságcímekbe.” Elégedetten mosolygott, és barátságosan pásztázta a közönséget. „Látom, Csaba jegyzetel, tehát elértük az első dramaturgia pontot”. Ezzel is jelezte, ki van a helyzet magaslatán. Tóth szabadkozva vissza is igazolt: "csak a »győzteshez húzást« jegyzeteltem, nem úgy általában…”

G. Fodor negyed órán át kényelmesen helyre tehette a dolgokat. "Ellenség kell minden komoly dologhoz – aktushoz is, meg háborúhoz is”. Majd diktált: "úgy szeretnék arról beszélni, hogy van-e Soros-terv vagy nincs, hogy nézzük meg, mit jelent az igazság a politikában?” Válaszolt is rá. „Hogyan lehetséges az, hogy azok, akik azt állítják, hogy van ilyen terv, azok embereket tudnak maguk mögé állítani, és erőt tudnak létrehozni?” Akik meg tagadják, azok „vesztes álláspontot foglalnak el a mai magyar politikai erőtérben?”

És hát a tények! „A nemzeti konzultációt mégiscsak két és félmillió ember küldte vissza. A politikában ez egy brutális szám. Többen ítélik el Soros György tevékenységét, mint ahányan a Fideszre szavaznának. Az a politikai erő, amely a Soros-kérdést teszi a politikai harcok középpontjába, olyan kérdést talált, amellyel szavazatszerző potenciált tud megfogalmazni. A Soros-kérdés úgy működik, hogy létrehozható mögötte egy döntő többség.”

Nem az asztalra hányt. Beolvasott: „Önök liberálisok, és tiszteletben tartják a demokráciát, a választói akaratot, akkor tiszteletben kell tartaniuk azt is, hogy többségi akaratot tudnak létrehozni e kérdés mögött.”

A moderátor barátságosan: „Amit mondasz, abból következik-e az, amit a kormány állít, az igaz-e? A Soros-tervnél ennél talán kevésbé konkrét dolgok képeződtek le az emberek fejében.” És ahelyett, hogy átadná a szót a vitapartnernek, további percekre megint helyzetbe hozza G. Fodort: „Te azt állítod, hogy ez működik, és innentől kezdve majdnem mindegy, mint értünk rajta? És ez független a dolog igazságtartalmától?”

G. Fodor él is folytatás lehetőségével. A Soros-tervről szóló bizonyítékokról „azért nem beszéltem, mert ezek magától értetődőek.” Leszögezi, hogy egy filantróp nem választott vezető. Nem fér össze a nemzeti szuverenitással, hogy találkozik politikusokkal. Ez beavatkozás. „Nem mondom most azt, hogy Soros fizeti őket, ez is egy érdekes vitapontja lehetne ennek a dolognak. Ha bekapcsolják a tévét, ezt megtudhatják.” Az államiból. És nem szakad le a mennyezet.

És hogy érthetőbb legyen: „Én liberális vagyok, csak nem abban az értelemben, ahogy önök gondolják.” "Önökkel” szemben "egy 19. századi liberális tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást, a választói felhatalmazást, és szkeptikusan néz egy olyan nem választott vezető [értsd: Soros] beavatkozási kísérleteire, amely felül akarja írni a választói felhatalmazást.”

Most jön az adu ász: „És ez az ember, elveszítvén a türelmét, politikai ostobaságról tanúságot téve maga szólal meg, maga megy a hadszíntérre, három részes videofilmet intéz a néphez. Hát nem elgondolkodtató? Ha valakit zavar ez a történet, minek megy fel a színpadra? Ha nincsenek szándékai, minek mondja el, hogy vannak szándékai?”

Áll néma csend; légy szárnya bent, se künn, nem hallatik. G. Fodor folytathatja.

Megvédi a liberalizmust

A Soros elleni kampány sikere a választópolgárok intelligenciájának köszönhető. „Méltánytalan feltételezés, hogy van egy gonosz kormány, amely manipulál, és az emberek meg hülyék, mert hagyják maguk manipulálni. Ez egy veszélyes elképzelés a liberalizmusra nézve.” De van még ennél is arcátlanabb: „Én azért jöttem el önökhöz, hogy megvédjem a liberalizmust. Akik lebecsülik a választópolgárokat, hogy ki tudják alakítani a véleményüket a politikáról, és tudnak felelős döntéseket hozni, azoknak nagyon rossz véleményük van a állampolgárokról. De akkor nem a liberális demokrácia az a kormányzati forma, amelyet támogatniuk kell.”

Végül maga is megsokallja pisszenés nélkül tűrt hosszú szólóját. Megszánja hát Tóthot, és végre ő adja át neki a szót: „De nehogy már egy ilyen egy személyes show legyen…”

Tóth Csaba nekifutásból megpróbál kemény lenni: „Szerintem ebben irgalmasabb vagy, mint amit én tudok mondani…” Homályban marad, hogy a liberalizmusról van-e irgalmatlanabb véleménye G. Fodorénál, vagy a kormányról. De minden jel szerint mintha meg is ijedt volna saját merészségétől, gyorsan és összefüggéstelenül visszakozott: „Amit én fogok mondani, abban nem lesz vita közöttünk, mert a liberális tábor, köszöni szépen, jól van, és éppen a Fidesznek kellene megvédeni magát az Unió jobboldali közössége előtt amiatt, hogy ködösít, és nem a liberálisoknak, akik 250 éve vannak, és ezt te pontosan tudod.”

A gondjairól beszél: „Nem volt egyszerű vitapartnert találni, és eljöttél, és elkezdted, hogy milyen keretben fogsz beszélni. Ez persze nekem is nehézséget fog okozni.” Önvallomása után a saját közönségétől is elhatárolódik: „Nem leszek olyan radikális, mint amit a közönség elvárna, és azzal az élménnyel fog majd elmenni, hogy nem mondtam meg neked úgy jól. És nem csak veled fogok vitázni, hanem nagyon sok liberálissal is.”

Még tovább pozicionálja magát, mielőtt egyáltalán bármiféle érveléssel hozakodnék elő: „Ez nem egy önmegerősítő rendezvény, hanem kiállás azzal a kormányzati propagandával szemben, amellyel szemben az ellenzéki pártok és egy csomó, Soros György által támogatott szervezet nem áll ki. E tekintetben nem veled van vitám.”

A gondolatmenetet G. Fodor bizonyára jobban érti, mert bólogat.

Tóth panaszosan: „Mit csináljon valaki, aki azt látja, hogy közpénzből több milliárd forint elköltésével vele szemben egy propagandisztikus gyűlöletkampányt folytatnak Magyarországon?” Tanácstalanul: „Én nem tudom, hogy politikailag mi a helyes ebben, de azt tudom, hogy azt elvárni, hogy Soros György semmiféle reakciót ne adjon, ez egy nagyon kemény elvárás lenne.”

Rábeszélően: „Azt a kérdést tetted fel, hogy lehet az, hogy végül is Soros György ennyire népszerűtlen Magyarországon? De hát erre Te is pontosan tudod a választ. Ha az egyik oldal elkölt négymilliárdot, a másik meg semmit, akkor a négymilliárd fog működni. Ez azért olyan nagyon nem megkérdőjelezhető dolog.”

„Lenne”, meg „olyan nagyon nem”.

Megértően: „A magyar társadalomban van sok jogos félelem. Homogén társadalmakról beszélek, ezekben kevésbé nyitottak és befogadók más kultúrákra. Ezt cinikus módon a Fidesz felméri, és ráépít egy gyűlöletkampányt. És hogy mi a terv? A liberalizmusnak a lényege, hogy minden állampolgár elmondhatja a véleményét…”

És miben látja a Fidesz-propaganda lényegét Tóth? Hogy „tagadja a filantrópia létét.” És miben a liberalizmus lényegét: „Magyarországon ez [a filantrópia] a jobboldalon sokkal kevésé jellemző. Ez a liberalizmus lényege.”

Nem áll meg a lejtőn: „Ez az egyik nagyon negatív hatása ennek a kormányzati propagandának. Hogy tagadjuk a filantrópia létét – ez a liberalizmus egyik alapja –, de mi a célja, de mi az eredménye, de milyen a politikai eredménye?”

A moderátor fölteszi az agyafúrt kérdést: „Te mit gondolsz, miért csinálja ezt Soros?”

Valahogy azért nagyon

A terep megint G. Fodoré. Kifejt. „A politika akaratátvitel kérdése. És ezért nagyon fontos a stabilitás, az erő és a tekintély.” Gyengéd is tud lenni: „Csaba a naivitással határos módon beszélt a politikáról.” (A magyarázatról a megszólított tanult stratégának tudnia kellene, hogy ezt Carl Schmitt nyomán teszi, aki egykor Hitler kizárólagos uralmának indokoltságát alapozta meg jogelméletileg): „A politikában vannak másfajta tekintélyek is, olyanok, melyeket elfogad a választó, és mögéje tömeg gyűlik, mennyiség. Szerintem ezeket hívhatjuk demokratikus tekintélyeknek. Az erő. Lehet gúnyolódni a nemzeti konzultáción, de a politika mégis arról szól, hogy kumulálódik, felhalmozódik erő. És az erő nem öncélú egy demokratikus politikában, hanem szavazatokra válik úgy, hogy megnyeri magának az emberek támogatását, mert olyanokat mond, amelyek hatnak ezekre az emberekre.”

Oktat: „A liberális a politikai érveket az ember egyetlen dimenziójára, a racionális énjére akarja szorítani. Csaba szerint a kormány gyűlöletkampányt indít. Én, ha találkozom emberekkel, azt látom, hogy félnek, remélnek, büszkeséget éreznek, haragot éreznek, teli vannak érzelmekkel. Mondják meg, bármilyen politikai erő, amely sikeres akar lenni, hogyan engedheti meg magának azt, hogy mindenki csak szigorúan racionális érvek alapján közlekedik a politikai térben, és a félelem, harag, büszkeség irrelevánsak.”

Atyaian: „Tegyék egy pillanatra félre, hogy mennyire gyűlölik a Fideszt, és gondolják végig.”

A moderátor továbbra is G. Fodort kérdezi, aki szerint Sorosnak „van valamiféle isten-komplexusa, mit tudom én…” Arról beszél, hogy mindegyik oldal démonizálja a másikat: „Hát így működik a politika.”

Tóth Csaba végre szóhoz jut (bal kezével jól láthatóan egész idő alatt szinte megszakítás nélkül pörgette a tenyerében a golyóstollát). De nem az jut az eszébe, hogy eszerint annak a mércéje is csak a siker, hogy „a zsidóság alacsony rendű faj”, hiszen ezzel is tízmilliókat lehetett megnyerni. Nem, Tóth nem árokásó. Ő csak arról beszél, hogy a közjó a politika célja, nem pedig a politikai haszon. G. Fodor közbevág: a kormány szerint itt „biztonságkampány folyik”.

Tóth főnöke, Horn Gábor, a közönség soraiból próbál keményíteni, és beszól: „miért kellene ehhez hazudni?” G. Fodor leereszkedően: „Azt javaslom a liberális barátaimnak, hogy térjenek át a valóság szintjére. Az a kérdés, mi a valóság.”

A közönség soraiból megszólal Kőszeg Ferenc, és védelmezi Sorost. Hogy nem azt mondta, és nem úgy. A migráció így, a népességfogyás akképp.

Következik a nap fénypontja. Tóth Csaba: „El akarom mondani, hogy a teremben az érdeklődés irántad, a reakcióknak, a frusztrációnak az az oka, hogy a kormány szisztematikusan megfojtja annak a lehetőségét, hogy ezeket az ellenérveket bárki bárhol kifejtse. Örül ez a közönség, hogy te most itt vagy, és végre szemtől szemben lehet ütköztetni azokat az érveket, amiket nap mint nap nem tud elmondani, mert nincsenek rá lehetőségei.”

Nyilván ő is örül, de kissé előrehajol, haja csapzott. Fodor arcán mintha irónia, de nyilván neki se könnyű, mert vékony izzadságfátyol borítja az arcát.

Tóth tovább: „…eljöttél erre a rendezvényre, és ezt még egyszer nagyon köszönjük, de a kormány képviselői jellemzően tévéstúdióból kommunikálnak a választópolgárokkal, és jellemzően ott olyan módon, olyan erőforrástöbblettel teszik ezt meg, hogy esély sincs arra, hogy egyébként az ellenvéleményeket ütköztetni lehetne.” És: „…ténylegesen és vitathatatlanul kapott felhatalmazást a kormány”, de „valahogy azért nagyon nehezen belátható”, hogy Soros György hívná a bevándorlókat. A „kormányzati gondolkodás logikája azért erőteljesen egy összeesküvés-elmélet logikájára épül, ezt azért nagyon nehéz vitatni…”

Még egy forduló G. Fodor: „ez egy politikai ellentét… és valamelyiknek győzni kell”. Tóth: „Gábornak megköszönöm, hogy eljött, és végtelenül tisztelem a munkát, amit a politikai filozófiában elvégzett, de azért óva intenélek, Gábor, ettől a logikától…”

Az emelvényen mindenki mindent köszön, a közönség morog, hogy nem kapott szót, Horn Gábor hangja kivehető: „Még hány ember kérdését kellett volna végigvárnunk?”

A magas vendég élt a felkínált lehetőséggel. Kegyeskedett a teljes idő 65 százalékát felhasználni arra, hogy jól megleckéztette az ellenségeit. Tóth stratégának az összidő 21 százaléka jutott. A moderátor nem elégedett meg azzal, hogy csak kérdezzen. Mosolyogva a vitába is bekapcsolódott, amivel az idő 10 százalékát fogyasztotta el. A közönség morgásának – beleértve Kőszeg polgártárs monológját – jutott úgy 4 százalék.

2018.01.06 08:35

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36