Bartha Dániel: Mennyit érnek a visegrádi négyek?

Publikálás dátuma
2018.01.13 08:45

A visegrádi együttműködés békeévei talán 2014-ben értek véget. A csoport, amely 1991-ben jött létre, a Meciar-kormány 1999-es bukása óta élte a virágkorát, meglehetős ismeretlenségben. Persze hozzátartozik a képhez, hogy a működés belülről korántsem volt zavartalan és az euroatlanti integráció beteljesítésével teljesen újra kellett kalibrálni az együttműködés tematikáját és irányait.

Véd- és dacszövetség

Azt, hogy a visegrádi együttműködés tagországai az EU-n belül képviselt álláspontjukat látszólag hatékonyan koordinálják, külső tényezők hívták életre. A csatlakozási tárgyalások utolsó szakaszában, az EU ugyanis hatékonyan osztotta meg a közép-európai szövetséget, amely oda vezetett, hogy külön megállapodásokat kötöttek egyes támogatások kifizetésére, megtörve az eredeti közös álláspontot.

Nem véletlen, hogy a V4-nek új irányt kijelölő, 2004-es Kromeriz-i deklaráció egyik leghangsúlyosabb kérdése az EU-n belüli koordináció lett. A közvélemény figyelme természetesen a tanácsi ülések előtti miniszterelnöki találkozókon van, de a munka folyamatos, hiszen nagyköveti szinten szinte napi egyeztetések zajlanak. A munka hatékonysága és az együttműködés keretei egyre inkább kiforrottak, a bizalom és a kezdeti sikerek hatására a tárcák közötti kooperáció is egyre több területre terjedt ki. Ez pedig folyamatosan növelte, és a mai napig növeli a V4 súlyát Brüsszelben, hiszen egy idő után már nem csak egy-egy jelentősebb ügyben viselkedtek egy blokként a régió országai, hanem szakpolitikai kérdésekben is együtt léptek fel.

A V4 története tehát párhuzamos szálakon fut. Az egyik, talán legfontosabb szál Brüsszelben található, míg a másik a régióban. Ez persze nem lenne zavaró, sem pedig feltűnő, amíg ezek az országok nem lépnek fel az EU integráció mélyítését és az intézményi reformokat akadályozó blokkoló kisebbségként. A világgazdasági válságot követő nacionalista-populista fordulat azonban olyan kormányokat ültetett a döntéshozói székbe, amelyek egyre nagyobb ellenszenvvel tekintettek a brüsszeli eurokratákra, az Európai Tanács döntéseivel szembemenő, saját hatalmát kiterjeszteni kívánó Európai Bizottságra és az integráció további mélyítésére. Az összeütközés tehát törvényszerű volt, csak a katalizátor hiányzott hozzá, egészen a migrációs válság kirobbanásáig.

A belső integráció irányai

Talán azt sem túlzás állítani, hogy a regionális integráció ágazati mélyülése is jórészt Nyugat-Európa közönyének volt köszönhető. A régió biztonságpolitikai, gazdasági vagy fejlesztésekkel kapcsolatos aggályait ugyanis nem tudták megnyugtatóan kezelni. Törvényszerűen máshogy értelmezték Berlinben, Londonban vagy Rómában az Oroszország jelentette kihívásokat, vagy az Észak-Dél irányú fejlesztések fontosságát, mint ahogy ezt Varsóban tették, márpedig a V4 relációban leginkább Varsó véleménye számít. Az ökölszabály az, hogy azokon a területeken zajlik együttműködés, amelyeket Lengyelország támogat és vállalja a vezető szerepet is. A V4 egyértelműen lengyel dominancia alatt működik, még akkor is, ha a többi tagállam érdekérvényesítő képessége is nő, amennyiben Varsón keresztül csatornázza be saját tematikáját az európai diskurzusba. Erre a jelenségre a közelmúltban a kettős élelmiszer-minőség ügyében folytatott vita elég jó példaként szolgált.

Az első látványos sikerrel járó szektoriális együttműködés 2008 után indult el a gázválság hatására. A V4-országok a következő években közös energiabiztonsági stratégiát alakítottak ki, összehangolták a fejlesztési terveiket és komoly hatást gyakoroltak az Európai Energiabiztonsági Stratégia kidolgozására. Napjainkra Oroszország zsarolási potenciálja minimálisra csökkent és gyakorlatilag adott a gáz piaci árazásának összes feltétele. A V4 hasonló sikereket ért el a Kohézió Barátai csoport alapítójaként a kohéziós politika fenntartásáért vívott harcban, biztonságpolitikai területen, vagy akár az infrastrukturális fejlesztések terén, melyek megvalósítása a következő években ér igazán látványos szakaszába.

Mégis a V4 külső ismertségét a migrációs politika kérdésében kialakított álláspontja hozta meg. Az, hogy a V4 ilyen látványosan képviseljen egy politikát Németországgal szemben, mindenkit meglepett, talán leginkább Berlint. Nehéz megfejteni, hogy mi vezetett idáig, de tény, hogy egyrészt Angela Merkel figyelmét az eurozóna válsága jó időre elterelte, másrészt a V4-államok számos sérelmet halmoztak fel, amelyek hatására valamennyien készen álltak arra, hogy nyíltan konfrontálódjanak Brüsszellel és rajta keresztül Berlinnel.

A V4-egység külső motorja

Ha külső okokat keresünk a V4 megerősödésben, azokat elsősorban stratégiai hibákra lehet visszavezetni. Egyrészt a nyugati EU-tagok későn ismerték fel a formálódó regionális integráció politikai erejét, másrészt kezdetben stratégiailag pocsék válaszokat adtak rá. Ahelyett, hogy leválasztották volna a mérsékelt Szlovákiát és Csehországot, a radikálisabb politikát folytató véd- és dacszövetséget kötő Magyarországról és Lengyelországról, egy egységes, megrögzött, hálátlan és illiberális blokként írták le a V4-ket. Úgy gondolták, hogy a V4-re záporozó kritikák súlya alatt megrogyhat a szövetség és a tagállamok külön-alkukat igyekeznek majd kötni Brüsszellel a kvótakérdésben vagy az intézményi reformokkal kapcsolatban.

Nyugati politikusok sorozatosan az EU értékeivel való szembefordulással és a szolidaritás hiányával vádolták Közép-Európát, amely önmagában megfoghatatlan politikai érv. Az a következtetés, mely számos tagállamban felmerült, hogy a kohéziós politikát, mint „a nyugatról érkező ajándékot” kell felfüggeszteni a V4 megregulázáshoz, inkább megszilárdította az amúgy ingatag egységet. Ez a nyugati tagállamokban mai napig elfogadott narratíva ugyanis gyakorlatilag kimondja, a 2004 után csatlakozott országok csak másodrendű tagok és azt sugallja, hogy az uniós csatlakozás csak számukra járt áldozatokkal, figyelmen kívül hagyva azt a hatást, hogy mit jelentett Közép-Európa számára a piacok megnyitása a rendszerváltás után, és hogy mennyit profitált ebből a nyugat. Aki élőben akarja vizsgálni ezt a jelenséget, elég, ha rápillant a nyugat-balkáni országok külkereskedelmi mérlegére és követi az ott zajló társadalmi folyamatokat.

A kettős mérce kérdése

A kettős mércét persze konkrét ügyekben is látni véli a V4. Miközben nyugati liberális körökben a visegrádi országokat a migrációs válságra adott válaszukért szokás "toxikus szervezetekként" elkönyvelni, mára már a V4 2014-es javaslatai jelentik az európai migrációs politika fővonalát. Tény, hogy a kvótakérdés rendezése nem történt meg, ebben még mindig külön-utas a V4, de az is igaz, hogy a külső határok védelmével kapcsolatban képviselt álláspontját jelentős részben átvette az unió.

Fontos azonban látni, hogy a nyugati politikusok 2016-ra már felismerték, hogy az az egység, amit a V4-nek tulajdonítottak, soha nem létezett. A V4 egy egymástól távolodó, ideológiailag eleve más alapokon nyugvó lengyel-magyar és cseh-szlovák tengelyből áll. Miközben a lengyel-magyar duó karanténba zárása megkezdődött, amit tovább erősítettek ezen országok belső folyamatai, addig a másik párost diplomáciai közeledéssel kezdték leválasztani a csoportról. Ennek számos jele volt és van most is. Angela Merkel többször találkozott európai-, vagy V4-csúcsok előtt kizárólag cseh vagy cseh és szlovák kollégájával, de emlékezhetünk Macron elnök különtalálkozójára ezzel a párossal, vagy még Ausztria szociáldemokrata vezetése idején a Slavkovi együttműködés (osztrák-cseh-szlovák) megerősödésére.

Mennyit ér és meddig él?

Érdemes kétkedéssel fogadni, amikor a V4 haláláról beszélnek. Ez az együttműködés ugyanis már a Meciar-korszakot is túlélte, azóta pedig sokat fejlődött. Ugyanakkor a V4-es intézmények hiánya (egyedül a Visegrádi Alap intézményesült) azt is jelenti, hogy rendkívül gyorsan és rugalmasan lehet csökkenteni a kapcsolatok intenzitását. A V4 alapdokumentumai szerint ugyanis a miniszterelnököknek és elnököknek évente, míg a külügyminisztereknek évente két alkalommal kötelező találkozniuk - a jelenlegi szám ennek a sokszorosa.

Szlovákia egyértelműen jelezte, hogy jelenlegi formájában nem szeretné fenntartani az együttműködést, míg Csehország esetében senki sem lát tisztán, hiszen a választásokon győztes ANO nem volt képes egy megfelelő többséggel rendelkező kormányt felállítani. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy jelenleg nagyon kevés olyan terület van, ahol a V4 valóban a cseh érdekeket szolgálná. Sem az energiabiztonság, sem a migrációs politika és határvédelem, sem egy Oroszországgal szembeni összefogás, az infrastruktúrafejlesztés vagy a következő időszakban már nettó befizetőként a kohéziós politika melletti harcos kiállás nem szolgálja feltétlenül Prága érdekeit.

Lengyelország is jelentős belpolitikai változásokon megy keresztül és könnyen lehet, hogy a miniszterelnök-csere egyik célja, hogy kicsit normalizálják az EU-lengyel kapcsolatokat. Magyarország a leginkább érdekelt a jelenlegi struktúra fenntartásában. Érezhető, hogy Budapest elég hatékonyan ejtette foglyul a V4-et, és ez csak részben tudható be annak, hogy jelenleg magyar elnökség vezeti a visegrádi csoportot. Magyarország 2010 után tapasztalható külpolitikai elszigetelődésének legfontosabb kitörési pontja volt a V4, amelyen keresztül bármikor képes volt álláspontja közvetítésére. Nem véletlen, hogy nálunk aggódnak leginkább a V4 jövője miatt.

A legvalószínűbb, hogy a kapcsolatok szűkítése legkésőbb 2018 júliusától, a szlovák elnökség kezdetével megindul. Ez elsősorban a Brüsszelben képviselt álláspontok harmonizációjának megszűnését és látványos külön-utas politikát fog jelenteni, akár még a többéves pénzügyi keret tervezésével kapcsolatban is.

A regionális politikák közül a biztonságpolitikai, energiapolitikai, digitális gazdasággal, innovációval és infrastruktúrával kapcsolatos együttműködések fennmaradnak, sőt számos esetben akár erősödhetnek is. A V4 mandátuma tehát továbbra is teljesül, de ahogy számos külügyes forrás megjegyzi: „valójában ez számunkra nem sokat ér”.

Szerző

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20