tárgyalás;Molnár Gyula;Juhász Péter;

2018-01-09 18:00:00

Tárgyalt Juhász Péter és Molnár Gyula

Egy nappal azután, hogy az MSZP elnöksége rábólintott Bangóné Borbély Ildikó csepeli egyéni választókörzetben való indulására, tárgyalóasztalhoz ült Molnár Gyula, az MSZP és Juhász Péter, az Együtt elnöke. A tárgyaláson lapunk információi szerint konkrétumokról még nem esett szó, abban azonban megállapodtak, hogy hamarosan ismét leülnek egyeztetni, de akkor már várhatóan Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke is jelen lesz.

Mint ahogyan azt korábban megírtuk, az okozta a két párt közötti konfliktust, hogy a hétvégén kiszivárgott Bangóné csepeli indulásának híre. A körzetben 2014-ben Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa nyert Németh Szilárd rezsibiztos ellen, ezért sokan – párttársain kívül a Dk-sok is - tényként kezelték, hogy 2018-ban újra megmérettetheti magát. Budai Bernadett lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy nem mondtak le a csepeli jelölés jogáról, azt azonban elismerte, hogy Kész Zoltán független veszprémi képviselő más elbírálás alá esik majd. - Kész Zoltán külön fejezet, mert ő elhozta a kétharmadot a Fidesztől. Nincs még végleges döntés erről, de van arra hajlandóság, hogy ugyanúgy függetlenként induljon az ellenzéki pártok támogatásával, mint korábban – mondta.