Supka Attila: későn érők a fiatal magyar futballisták

Publikálás dátuma
2018.01.11. 06:51
Fotó: Molnár Ádám
Két korábbi kispesti időszaka után a napokban látott ismét munkához a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként Supka Attila.

A kispestiek kedvéért a másodosztályú Szeged 2011-Grosics Akadémia együttesét elhagyó szakember a peres ügyéről nem beszélt, azt viszont elmondta, hogy bizony a hazai játékosoknak idő kell ahhoz, hogy átvegyék a felnőtt futball ritmusát.

- Mondhatjuk, hogy hazatért?

- Kicsit valóban olyan érzés, mintha hazatértem volna. Itt nevelkedtem, Kispesten lettem utánpótlás és élvonalbeli játékos és igen, később két időszakban is dolgoztam itt edzőként, a közös munka során pedig elértük azokat a célokat, amiket kitűztek elénk: megnyertük a kupát, kijutottunk a nemzetközi porondra. Ma is több olyan ember itt van a klubnál, akikkel korábban is együtt dolgoztunk, a csapatban pedig több olyan labdarúgó található, aki akkor került ide, amikor én voltam az edző.

- Decemberben viszonylag váratlanul írt alá, így munkával töltötte az ünnepi időszakot is?

- Nagyrészt munkával töltöttem az utóbbi heteket, Nagy Lacival, a klub menedzserével sokat beszéltünk például az igazolásokról, beszélgettünk a kiszemelt labdarúgókkal is, valamint visszanéztem azokat a mérkőzéseket, melyeket Marco Rossival, majd később Erik van der Meer irányítása alatt játszott az együttes. Bízom benne, hogy sikerül megtalálni az elemző-kollégákkal, hogy miben kell többet nyújtanunk ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk a folytatásban.

- Volt klubja, a Szeged 2011-Grosics Akadémia karácsony után feljelentette önt a munkaügyi bíróságon és a futballszövetségnél is, mondván, hogy jogszabályellenesen mondta fel a megállapodását. Azóta tudták rendezni ezt a nézeteltérést?

- Ha nem haragszik, erről most nem szeretnék beszélni, nem tart ott az ügy. Annyit hozzátennék: nem sértettem jogszabályt.

- Az ősszel hullámzó teljesítményt nyújtott a Honvéd, a videofelvételek megtekintése után miben látja ennek az okát?

- Feltűnt, hogy egy-egy mérkőzést leszámítva mindig más felállásban játszott a csapat. Azokon a mérkőzéseken, amikor azt a taktikát alkalmazták, amelyet Rossi idejében, eredményesek tudtak lenni, aztán valamiért váltottak, s a következő mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogyan kellett volna. Rossival két éven keresztül építették azt a taktikát, ami eredményre vezetett, szerintem a játékosokban ez rögzült, ám bízom benne, hogy azért mi tudunk kicsit változtatni ezen. Nagyon sok gólt kapott a csapat az utóbbi fél szezonban – annyit, amennyit Rossival egy teljes idény alatt. A védekezésünket mindenképpen stabilizálnunk kell.

- A Honvéd labdarúgói egy éven belül a harmadik edzőjüket üdvözölhették az ön személyében, miként fogadták az öltözőben?

- Túl vagyunk több egyéni beszélgetésen, egyenként leültem beszélgetni a labdarúgókkal, akivel még nem sikerült, ezután fogok. Úgy érzem, megfelelő fogadtatásban volt részem, ennek oka lehet akár az is, hogy sokakkal már dolgoztunk együtt korábban.

- Holland elődjét nehezen fogadták el a szurkolók, akik tüntetőleg gyakran skandálták Marco Rossi nevét. Nyilván önnek már van egyfajta előélete a klubnál, mégis, milyen fogadtatásra számít?

- Marco után visszajönni biztosan nagyon nehéz lett volna, hiszen ő volt az az edző, aki hosszú évtizedek után nyert bajnokságot a csapattal. A jelenlegi azonban már egy másik időszak. Biztosan az eredményektől is függ majd, hogy miként fogadnak, bár amikor másodszor itt voltam, jó volt a kapcsolatom a szurkolókkal. Bízom benne, hogy most is ugyanígy lesz, mi mindent megteszünk majd azért, hogy minél eredményesebbek legyünk.

- Ön szerint a Honvéd tavaszi győzelme nagyobb „csoda” vagy az, ha önnel esetleg megvédi a címét a csapat?

- Komoly munka eredményeképpen ért fel a csúcsra tavasszal a Honvéd, én pedig abban bízom, hogy a következő félévben elvégzett munkának is meglesz az eredménye.

- A klubtulajdonos a klub akadémiájáról érkező fiatalok beépítésével képzeli el a jövőt. Mennyire kényszer ez, ön is ezt az irányt fogja követni?

- Kényszer nincsen, nálunk cél van. Ami nem más, minthogy minél több fiatal labdarúgó bekerüljön a csapatba, ám azt látni kell – és erről már beszélgettünk Hemingway úrral is –, hogy azoknak a játékosoknak is szüksége volt 2-3 évre az ifista-időszak után, akik mostanra alapemberré nőtték ki magukat a régi akadémisták közül. Azt sajnos látni kell, hogy Magyarországon a fiatal játékosok később érők, mint a nyugati kollégáik, ezért nekik időre van szükségük ahhoz, hogy élvonalbeli csapatokban is meghatározó csapattagok legyenek. A célunk ettől függetlenül változatlan: a lehetőségekhez mérten minél több tehetségnek szeretnénk lehetőséget adni.

- A "hivatalos" cél a nemzetközi szereplés kivívása, ám érdekelne: Supka Attila milyen elvárásokkal lát harmadszor is munkához a Honvédnál?

- Úgy kell hozzáállni ehhez a félévhez, hogy a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni belőle, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Az első tréning alapján az a tapasztalatom, hogy a játékosok partnerek a munkában, ha ez így marad, szerintem megint szép tavasz elé nézhet a Honvéd.

Megkezdődhet a stadionépítés
„Nagy változásokat nem tervezünk” – mondta a sajtótájékoztatót a rá jellemző bohókás stílusban levezénylő klubtulajdonos, George F. Hemingway. – Egy balhátvédet szeretnénk igazolni, és valakit a középpályára. Egyébként csak akkor, ha eladunk valakit, akit pótolni kellene – tette hozzá, majd kifejtette: optimista a tavaszi folytatás előtt, megpróbálnak ismét meglepetést okozni. Hemingway elmondta továbbá, hogy várhatóan a tavaszi idény végéig elkészül a Honvéd új utánpótlás-központja, ezzel egy időben pedig megkezdődhet a jelenlegi stadion bontása majd az új építése.

Szerző

A fennálló nem jó, de túlélhető

Publikálás dátuma
2018.01.11. 06:46
A szerző rendszeresen kommentálja a születő művet, meg-megszólítja, mintegy eszmecserére hívja olvasóját Fotók: Vajda József
Konrád György akár csak korábbi köteteiben, új regényében is az önéletrajzi emlékeit formálja műalkotássá. Az író szövegei kiemelnek bennünket a kedvszegő, lármás zűrzavarból.

„A nulla pont filozófiáját tettem a magamévá, mindig újrakezdek, a nullpontról indulok újra” – írja Konrád. Úgy tűnik, pályája alakításában ugyanezt az elvet követi: hosszú évek óta megannyi kötetében az önéletrajzi emlékeit formálja műalkotássá. Új könyve is így indul: „1933-ban, április 2-án, vasárnap este kilenckor születtem”.

Majd a bevezető mondat után épp ötszáz oldalon át áradnak a robusztus formát öltő emlékek. Alaptörténetek, kulcsfigurák és az átemelt szövegrészletek tehát szükségképp ismerősek már a korábbi művekből, a lényeg – a reflexió, a kommentár és a kontextus – azonban vadonat új. A mai alkotói én értelmezi újra a múltat, az időutazás egyre rezignáltabb lesz, gyarapodnak a búcsúzó gesztusok. Miközben persze csaknem töretlen az írói világkép és értékrend folyamatossága. A csúcson rendíthetetlen marad a szabadság és a humanitás pozíciója.

A hatalmas szövegfolyam szerkezete igen rugalmas, az elbeszélés nem követ semmiféle időrendet. Ide-oda ugrunk a múlt fejezeteiben, a legváltozatosabb emlékek és szövegtípusok kerülnek egymás mellé: egykori életrajzi motívumot esetleg szürrealista látomás követ, ami után régebbi előadásrészlet jön. „Úgy rakom össze ezt a könyvet különböző szövegrétegekből, ahogy a borász különböző borfajtákból komponál, hátha előáll egy szerencsés cuvée.”

„Az eltűnt idő nyomában” e változata hangsúlyosan meditatív jellegű, a felvillantott emlékeket többnyire elvontabb, egyetemességre törekvő fejtegetések keretezik. Ráadásul a szerző rendszeresen kommentálja is a születő művet, meg-megszólítja, mintegy eszmecserére hívja olvasóját, ekként is bevonva őt teremtett, irodalommá formált világába. Tűnődései változatlanul intellektuális kihívást, szellemi kalandot ígérnek.

Konrád Györgyöt olvasni tehát mindig jó. De kiváltképp akkor, amikor már elegünk van a világ köznapi undokságaiból, amikor képtelenek vagyunk elűzni a reménytelenség kísérteteit. Szövegei ugyanis kiemelnek bennünket a kedvszegő, lármás zűrzavarból, formát adnak a fenyegető káosznak, világos elmélkedései sztoikus nyugalmat árasztanak. Meggyőznek végül is arról, hogy „a fennálló nem jó, de túlélhető”. Józanul mérlegelve alighanem ez a legtöbb, amit kaphatunk

A fennálló nem jó, de túlélhető

Publikálás dátuma
2018.01.11. 06:46
A szerző rendszeresen kommentálja a születő művet, meg-megszólítja, mintegy eszmecserére hívja olvasóját Fotók: Vajda József
Konrád György akár csak korábbi köteteiben, új regényében is az önéletrajzi emlékeit formálja műalkotássá. Az író szövegei kiemelnek bennünket a kedvszegő, lármás zűrzavarból.

„A nulla pont filozófiáját tettem a magamévá, mindig újrakezdek, a nullpontról indulok újra” – írja Konrád. Úgy tűnik, pályája alakításában ugyanezt az elvet követi: hosszú évek óta megannyi kötetében az önéletrajzi emlékeit formálja műalkotássá. Új könyve is így indul: „1933-ban, április 2-án, vasárnap este kilenckor születtem”.

Majd a bevezető mondat után épp ötszáz oldalon át áradnak a robusztus formát öltő emlékek. Alaptörténetek, kulcsfigurák és az átemelt szövegrészletek tehát szükségképp ismerősek már a korábbi művekből, a lényeg – a reflexió, a kommentár és a kontextus – azonban vadonat új. A mai alkotói én értelmezi újra a múltat, az időutazás egyre rezignáltabb lesz, gyarapodnak a búcsúzó gesztusok. Miközben persze csaknem töretlen az írói világkép és értékrend folyamatossága. A csúcson rendíthetetlen marad a szabadság és a humanitás pozíciója.

A hatalmas szövegfolyam szerkezete igen rugalmas, az elbeszélés nem követ semmiféle időrendet. Ide-oda ugrunk a múlt fejezeteiben, a legváltozatosabb emlékek és szövegtípusok kerülnek egymás mellé: egykori életrajzi motívumot esetleg szürrealista látomás követ, ami után régebbi előadásrészlet jön. „Úgy rakom össze ezt a könyvet különböző szövegrétegekből, ahogy a borász különböző borfajtákból komponál, hátha előáll egy szerencsés cuvée.”

„Az eltűnt idő nyomában” e változata hangsúlyosan meditatív jellegű, a felvillantott emlékeket többnyire elvontabb, egyetemességre törekvő fejtegetések keretezik. Ráadásul a szerző rendszeresen kommentálja is a születő művet, meg-megszólítja, mintegy eszmecserére hívja olvasóját, ekként is bevonva őt teremtett, irodalommá formált világába. Tűnődései változatlanul intellektuális kihívást, szellemi kalandot ígérnek.

Konrád Györgyöt olvasni tehát mindig jó. De kiváltképp akkor, amikor már elegünk van a világ köznapi undokságaiból, amikor képtelenek vagyunk elűzni a reménytelenség kísérteteit. Szövegei ugyanis kiemelnek bennünket a kedvszegő, lármás zűrzavarból, formát adnak a fenyegető káosznak, világos elmélkedései sztoikus nyugalmat árasztanak. Meggyőznek végül is arról, hogy „a fennálló nem jó, de túlélhető”. Józanul mérlegelve alighanem ez a legtöbb, amit kaphatunk