Méltó búcsú DJ Zefiltől

Publikálás dátuma
2018.01.12 06:47
Fotó: Csortos Szabolcs

Művészi színvonalú graffitivel tisztelegnek Pécsett a január elején elhunyt Szobics Ferenc, azaz DJ Zefil, a magyar hiphopszíntér emblematikus alakja előtt.  A lemezlovas 1994-ben szervezte meg első buliját szülővárosában, azóta elévülhetetlen érdemeket szerzett a műfaj hazai elterjedésében, népszerűsítésében. Társaival csakhamar az ország egyik legismertebb partiszervezőjévé vált: a Crazy Stylez sorozatban olyan világsztárokat hozott Magyarországra, mint Snoop Dogg, Xzibit, a Naughty By Nature, a Wu Tang Clan több tagja vagy Onyx. DJ Zefil az egyik legtechnikásabb magyar hiphop-DJ volt. A graffiti a 3TMDC csapat pécsi tagjainak munkája.

Szerző

Ki kell találni a megfelelő protokollt - interjú Eszenyi Enikővel

Publikálás dátuma
2019.03.19 08:15

Fotó: EMMER LÁSZLÓ
Eszenyi Enikő egy változó életszakaszban, krízisben lévő színésznőt alakít John Cassavetes Premier című előadásában. A Vígszínház igazgatója szerint a generációk között több ok miatt ma nagy a hasadék. Arra pedig nem vagyunk felkészülve, hogy sokkal tovább élünk, mint elődeink.
Már korábban is játszott színésznőt például A testőrben. A Premier, amelyben szintén színésznőt alakít, hogyan került a Vígszínház színpadára? Nagy rajongója vagyok John Cassavetes filmjeinek. Ráadásul áttételesen már dogoztunk ezzel az anyaggal, hiszen a Mindent anyámról című Almodóvar-film, illetve színpadi adaptáció ihletője is Cassavetes műve volt, és mindkét rendező felhasználta Tenessee Williams A vágy villamosa című drámáját, amiben szintén játszom. Másrészt olyan tematikájú darabot kerestem, amely beleillik az évadba, vagyis lázadó, vagy válságban lévő alkotó életútját járja körül. Ebbe a sorba ugyanis beletartozik a Bíborsziget írója, a Liliom és Baal is. Az ön által játszott színésznő is miközben önmagával viaskodik, megsért másokat. Myrtle Gordon - a színésznő, akit játszom - egy olyan színdarabot próbál, amelynek egyik jelenetében meglátogatja volt férjét. Az tapintatlan vele és megalázza, ezért a nő beül egy bárba és inni kezd. Később szerelmének, aki már eltávolodott tőle, beszámol mindenről. A férfi azt hiszi, a nő mindezt csak azért csinálja, mert újra fiatal akar lenni. Erre leken neki egy pofont. De Myrtle Gordon egy lázadó, akit a környezete nem ért meg! Nem tudja elviselni, ha megpofozzák! Cassavetes filmjeiben gyakran foglalkozott női témákkal. Ennek egyik oka, hogy a felesége színésznő volt és volt is egy színházi társulatuk. Jól ismerték a színházi világot. Myrtle Gordon változó korban van, története igaz lehet bárkire, aki nem a megszokott úton jár.    A társadalom ezt a krízist elég nehezen tolerálja. Ma, miközben folyamatosan olyan fontos kérdésekről beszélünk, mint a menekültek helyzete, vagy a globális felmelegedés, talán nem foglalkozunk eleget azzal, hogy sokkal tovább élünk, mint elődeink. És talán nem vagyunk kellőképpen felkészülve arra, hogy ezt „az időt miként töltsük el”. Sőt, ezzel kapcsolatban bizonyos zavart is érzek a fejekben. Sokszor kizárólag a tradícióra hagyatkozunk, hogy egy nő vagy férfi mit tehet bizonyos kor után. Egy hatvan, hetven, nyolcvan, kilencven éves nő és férfi is gondolkodhat fiatalosan, lehetnek még céljai. A társadalom még nem ezt várja, inkább azt, hogy mint az elefántok vonuljanak el és magányosan omoljanak össze. Erre lehetnek különböző válaszok. Domján Edit például negyven évesen befejezte, de gondolom ezt az időszakot mindenki másként éli meg. Van, aki erősebbnek bizonyul, más gyengébbnek. Myrtle Gordon is ad egyfajta választ, amit lehet úgy értékelni, mint egy ingerült nő vergődése, de én ettől nagyon óvakodnék. Myrtle Gordon-nak ezért nem jár pofon.  Egy színész számára ez azért nem lehet idegen, hiszen pályája során gyakran találkozik kellemetlen feladatokkal. Higgye el, nem kellemes. Tegnap például kaptam egy akkorát, hogy Hevér Gábor feljött az öltözőmbe elnézést kérni. Nehéz bemérni az ütés erejét. Egyáltalán nem haragudtam. De fájt. Nemrég láttam egy Csehov darabot és ott is éreztem a főszereplő játékában, hogy a megélt traumák ellenére az idősebbek számára is mennyire fontos az újrakezdés esélye. Az egész világra jellemző a fiatalság kultusza. Létezik egy generáció, amelynek a tagjai az egész életüket végigdolgozták, de jönnek a fiatalok, akik kevesebb munkával jobb anyagi megbecsülést is elérhetnek. Én itt a színházban is találkozom negyven-ötven éve itt dolgozó drága kollégával, akinek a fizetése nagyon kevés, de ha felveszünk egy nála kevésbé képzett fiatalt, akkor az ő minimálbér emelését is nehezen tudjuk megoldani. A generációk között több ok miatt ma nagy a hasadék. Ezt nagyon nehéz bárhol egyensúlyban tartani, főleg egy színházban, művészek között. Ez probléma egész Európában és erre, hogy az ön által említett újrakezdés reális lehetőség legyen, ki kell találni a megfelelő protokollt. A Premier színésznője aztán nem tehet mást, mint hogy maga oldja meg a helyzetet, vagyis feláll egy válságból, részegen érkezik a premierre, de mégis lejátssza az előadást. Ez egy metafora. Azt jelenti, hogy bármilyen nehéz helyzetből fel lehet állni. Az én életemben az alkohol egyáltalán nem játszik szerepet, de találkozom olyan kolléganőkkel, akik alkohol nélkül nem tudnak színpadra lépni vagy előadás után isznak. Egy másik jelenetben a közönség felé fordulva azt mondja: nekem nincs gyerekem, nincs férjem, csak a színház és rámutat a nézőtérre. Ez viszont különösen személyesnek hat. Igen, mert az is. Én minden szerepemet magamból felépítve, ha úgy tetszik, személyes motivációkkal játszom, ahogy Muskátnét is a Liliomban. Amikor Liliomnak azt kell mondanom, „hogy ki vagy rúgva, el vagy bocsájtva”, akkor sem úgy szólok hozzá, mint egy feltételezett alakhoz. Drága mestereim, Horvai István és Kapás Dezső mindig arra tanítottak, hogy egy színész engedje át a saját testén és lelkén is a megformálandó figurát.  Azzal mit lehet kezdeni, hogy a nézők egy része ösztönösen ellép attól, ha gyengeséget, küzdelmet, harcot lát a színpadon, hiszen ebbe a tükörbe nehéz belenézni? Azt gondolom, hogy ezt a darabot a nők nagyon is értik. Színházvezetőként mennyire figyel arra, hogy a több évtizede a Vígszínházhoz kötődő színésznők is megfelelő feladatokat kapjanak? Most láttam például örömmel Kútvölgyi Erzsébetet a Kádárné balladája című egyszemélyes előadásban. Erre mindig is figyeltem. Az idén két Kincses Réka és Pass Andrea is rendezett a Vígben két kitűnő előadást. Számomra fontos, hogy játsszunk olyan darabokat, amelyek nőkről szólnak és szerepet kapjanak bennük női alkotók, színészek, rendezők. Ezt nagyon komolyan veszem.    Visszatérve a Premierre, milyenek az eddigi visszajelzések? A nézők szeretik. Számomra minden előadás komoly fizikai és lelki megmérettetés, egy új tapasztalás, ugyanakkor hatalmas öröm is. Info: John Cassavetes Premier Vígszínház Rendező: Martin Čičvák

Névjegy

Eszenyi Enikő Csengerben született 1961-ben. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színész diplomát 1983-ban, azóta a Vígszínház tagja. Számos fontos szerepet eljátszott már a drámairodalom remekműveiből. 1991-ben először a Budapesti Kamaraszínházban Büchner Leonce és Lénáját állította színpadra, a következő évadban Marton László igazgató felkérésére a Vígszínház nagyszínpadán színre vitte A West Side Story-t, azóta rendszeresen rendez. 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat. 2009. február 1. óta a Vígszínház igazgatója.

Frissítve: 2019.03.19 08:15

Kukorelly Endre: a jelenlegi állami díjazás szembeköpi a művésztársadalmat

Publikálás dátuma
2019.03.18 11:39

Fotó: Népszava
Az író társadalmi összefogással állítaná vissza a Baumgarten-díjat, elfelejtve a méltánytalan, és cinizmusról, bosszúállásról tanúskodó állami elismeréseket.
(Régóta) ideje volna – közösségi finanszírozással – visszaállítani a Baumgarten-díjat, ezzel örökre elfelejtve az állami művészeti díjazást. Rég esedékes, ám itt az idő, ne ógjunk-mógjunk, hagyjuk a siránkozást, ne várjunk tovább” – írta Kukorelly Endre író Facebookon közzétett felhívásában, amelyben egyúttal egymillió forintot is felajánlott a díj újraalapítására. „Vissza kell társadalmasítani a művészeti díjazásokat, ez a módja annak, hogy az állam inkompetenciáját, a szélsőségesen pártpolitikai szempont okozta katasztrófát valamiképpen korrigálni lehessen. A Kádár rendszerben vagy a rendszerváltást követően is elképesztő igazságtalanságok és méltánytalanságok voltak, de ami most történt az hátborzongató. A szakmai minimumot sem tartalmazza, cinizmusról, bosszúállásról, kicsinyességről tanúskodik. És akkor még nem beszéltünk Takaró Mihály vagy Döbrentei Kornél szerepéről, pusztán szakmai szempontokról” – mondta lapunknak az író. Vasárnap este óta több százan reagáltak, sokan ajánlottak fel pénzt és segítséget a szervezésben. Az újraalapításhoz minimum egymilliárd, más vélekedések alapján tízmilliárd forintnyi tőkére lenne szükség. Kukorelly elmondta, már korábban is előállt az ötlettel, de többen lebeszélték róla. Úgy véli, itt az ideje a társadalmi összefogásnak, nincs értelme mérlegelni. Mikor három évvel ezelőtt szervezni kezdte a Nyugodt Szív a Lakhatásért alapítványt, sokan akkor sem bíztak a sikerben – azóta kisbefizetésekből több száz családon tudtak segíteni. „A kortárs magyar kultúráról van szó: a kultúra mindennek az alapja, ha nem gondozzuk, nem próbáljuk nyilvánvalóvá tenni, hogy nélkülözhetetlen, akkor nincs miről beszélni. Ez a díjazás szembeköpi a művésztársadalmat, a szemünkbe nevet” – hangsúlyozta. Más magándíjak kapcsán megjegyezte, bár nagyon jók, de a szűk szakmán kívül szinte senki nem tudja, kik kapják, ezért egy nagyon erős, az irodalom, a művészek presztízsét visszahozó díjat kell csinálni, amelyhez a Baumgarten-díj hagyománya a leginkább megfelelő.

A hagyományról

A díjat Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította 1923-ban készült végrendeletében, amely szerint vagyonát „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” részesüljenek évdíj, jutalom vagy segély formájában, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak, és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek.” Az alapító 1927-es halálát követően a család megtámadta a végrendeletet, így azt először 1929-ben osztotta ki a Baumgarten Alapítvány, amelynek tagjai Basch Lóránt ügyvéd és Babits Mihály voltak. Az alapítványt 1950-ben szüntették meg, helyét a József Attila-díj vette át.

Frissítve: 2019.03.18 13:09