Méltó búcsú DJ Zefiltől

Publikálás dátuma
2018.01.12. 06:47
Fotó: Csortos Szabolcs

Művészi színvonalú graffitivel tisztelegnek Pécsett a január elején elhunyt Szobics Ferenc, azaz DJ Zefil, a magyar hiphopszíntér emblematikus alakja előtt.  A lemezlovas 1994-ben szervezte meg első buliját szülővárosában, azóta elévülhetetlen érdemeket szerzett a műfaj hazai elterjedésében, népszerűsítésében. Társaival csakhamar az ország egyik legismertebb partiszervezőjévé vált: a Crazy Stylez sorozatban olyan világsztárokat hozott Magyarországra, mint Snoop Dogg, Xzibit, a Naughty By Nature, a Wu Tang Clan több tagja vagy Onyx. DJ Zefil az egyik legtechnikásabb magyar hiphop-DJ volt. A graffiti a 3TMDC csapat pécsi tagjainak munkája.

Szerző

Az elnyomásnak annyi, ha jól használjuk a nyelvet

Publikálás dátuma
2018.01.12. 06:46

Képzelje el, hogy amikor reggel felkel, mindent megjelöl maga körül szavakkal. “Ágy”, “szék” stb. Ha ezt nem teszi, a tárgyak furcsa, élő anyaggá omlanak szét. A svéd Karin Tidbeck Amatka című regényének szereplői egy olyan világban élnek, amelyben a nyelvnek szó szerint megtartó és teremtő ereje van.

A történet röviden: a világ kolóniákra oszlik, amelyet a régi világból érkező úttörők alapítottak. Politikai elnyomás van korlátozott szabadsággal, a világot szavakkal irányítják. Vanja tájékoztatási asszisztenst Amatkába küldik, hogy mérje fel a higiéniai szokásokat, beleszeret lakótársába és a városban marad. A hatalom próbálja megakadályozni a világ széthullását, de valami nem stimmel: ellenállók próbálnak egy új világot létrehozni. Vanja egyre több mindent derít ki, és rájön: a nyelv nemcsak arra jó, hogy a világ megőrizze alakját, hanem teremteni is lehet vele valami újat.

Az alapötlet, a nyelv valóságformáló képessége sok lehetőséget rejt magában, de a megvalósítás nem sikerült igazán jól. A hangulatteremtés a táj és az emberi kapcsolatok ridegségével ötös. Olyan, mintha Bodor Ádám Sinistra körzete a szomszédban lenne. A szereplők azonban nem árnyaltak, gyakran cselekedeteik sem érthetőek. A történet lassan indul be és első fele (Vanja megbízatása) nem túl összefogottan kapcsolódik a másodikhoz (Vanja élete Amatkában). A homályosság a regény egészére jellemző, néha olyan, mintha kimaradt volna pár oldal. Ugyan a misztikusság jót tesz az olvasó fantáziájának, de itt a regényvilág és a cselekmény érthetősége szenved kárt. Ez a regény végén a legzavaróbb. A költőnő, Berolék Annája vezeti az ellenállókat (ez ad a regénynek egy művészetfilozófiai réteget is), ők lassan átalakítják a világot: mindenfelé csövek jelennek meg és Vanja talál egy föld alatti szerkezetet is, ezek funkciója nem világos. Az ellenállók végül testhatárok nélküli, fényes lényekként térnek vissza. Ők a nyelv teremtő erejét használva összeolvadtak a nyelvvel vagy az anyaggal vagy a világgal? Nem tudni.

Az üzenet lehet az, hogy a fennállón való radikális változtatás, a saját teremtő erőnk veszélyes, félelmetes, de vonzó is. Ha átadjuk magunkat az ismeretlennek, az a létezés másfajta minősége. De mi a tanulsága annak, hogy elvesztik emberi mivoltukat? Mi lesz azokkal, akik ezt nem akarják? Szabadság lesz ez vagy egy újabb elnyomás? A konkrét "megoldásban” több a kérdés, mint a válasz, ami nem lenne baj, ha több kulcsot kapnánk a lehetséges megfejtésekhez. Persze a disztópiának vannak olyan általános jelentései is, amelyek felől jól olvasható: ilyen a konzervativizmus és a forradalmiság közti küzdelem. Vagy hogy ki kell kezdenünk a hivatalos nyelvhasználatot ahhoz, hogy kibújjunk a hatalom nyomása alól, és nem mindegy, miről beszélünk és hogyan, mert ez határozza meg a valóságunkat.

Végül rájövünk: rólunk szól a mesély

Publikálás dátuma
2018.01.12. 06:45
Fotó: Vajda József
Spiró György új regényét olvasva önfeledt nevetésünket szép lassan felváltja a riadtság. Vad szatíra ez vagy lehetséges perspektíva? Recenzió.

A parlamentben a kormánypártnak kormánypárti ellenzéke van. Azoknak, akik nem tudják dokumentumokkal igazolni, hogy az ükszüleik is az akkori Magyarország területén születtek, migránsadót kell fizetniük. Szegénységi bizonyítvány szükséges a lakhatási engedélyért, ezért a gazdagok is kiváltják. Az ország élén király áll, aki külföldi zsoldosokkal bástyázza körül magát, minden az ő tulajdonában van, csak a kegyencei boldogulnak. – S folytathatnánk, mivel Spiró György új, szatirikus regénye (az író maga alkotta műfaji terminussal: mesélye) ontja a vitriolos poénokat.

Ráadásul ez csak a kezdet. Az író ugyanis a műfaj klasszikusainak – például Voltaire Candide-jának – hagyományait újrateremtve utaztatja hősét szerte a világban. Az együgyű, ám jóindulatú Kálmánkát több kontinensre elhurcolják, megfordul a múltban és a jövőben is. S persze, mindenhol válogatott szörnyűségekben van része: megtapasztalja a börtön, a terrorizmus, az emberkereskedelem, az elmegyógyintézet, sőt az atomkatasztrófa rémségeit. Ebben a világban az ember totálisan kiszolgáltatott. Brutális hatalmaknak, de mindenekelőtt a saját butaságának. „Az emberfaj sárkányfog-vetemény” – írja romantikus hevülettel Vörösmarty. Pitiáner svihák – legyint Spiró. De nem kevésbé veszélyes.

A szatíra hatása, tudjuk, a túlzásból fakad. Eleinte tehát önfeledten kacagunk a szerző remek ötletein. De előrehaladván a könyvben a nevetésünket egyre kínosabb érzések zavarják meg, majd mind riadtabbak leszünk. Mert nem is kell holmi lázas fantázia ahhoz, hogy a regény legabszurdabb jóslatait ne kezdjük nagyon is lehetséges perspektívánkként kezelni. A legvadabb szatíra és a sültrealista nézőpont között nincs is akkora távolság…

A regény – akár Svejk retardált rokonának tekinthető – főhőse végül túlél minden borzalmat. Kálmánka leginkább enni, inni, aludni kíván – mindenekelőtt animális ösztönök jegyében létezik. Végtelen együgyűsége révén végül is kívül van a társadalmon, a kegyetlen történésekben sosem cselekvő, hanem mindig csak elszenvedő. Nem használ, de nem is árt. Emberszabású természeti lény. Hozzá képest bizony valamennyien vétkesek vagyunk. Meg is kapjuk a büntetésünket.