Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal;MEKH;közműhivatal;S-System Service Kft.-vel;

2018-01-16 06:21:00

Dráguló közműhivatali védelem

A Pintér Sándor belügyminiszterhez közel sorolt S-System Service Kft.-vel kötötte tavaly a legnagyobb, 137 milliós szerződését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Ennek fejében a cég két évig látja el a hatóság új, Bajcsy-Zsilinszky úti székházának portaszolgálati, vagyonvédelmi és biztonsági feladatait – derül ki a közműhivatal minap frissített szerződéslistájáról. Egy hónapra lebontva a tarifa majdnem hatmillió, pedig 2015-ben még hárommillióért is vállalták, 2017. második negyedében pedig közel ötmillióért. 2010-ben, miután Pintér Sándor már erősen bízhatott kinevezésében, cége, a Civil Biztonsági Szolgálat az S-System Service résztulajdonosa, a „karrierjét nemzetbiztonsági vonalon alapozó” Kántor Tibor érdekeltségébe került - helyezte el korábban a társaságot az Átlátszó. 2012-2014 között a MEKH előző székházban a szolgáltatást még a Turóczi Antal érdekeltségébe tartozó Bizalom Zrt. végezte, havi körülbelül négymillióért.

Tavalyelőtt a hivatal irodabútorokat éppenséggel a szintén „biztonsági és védelmi” tevékenységű S-Grouptól vásárolt 142 millióért; emellett 2015-ben közel 25 millióért vettek függönyöket. A társaság tulajdonosa a kiterjedt kapcsolatrendszerű biztonságpolitikai üzletemberként ismert Soós Ferenc. A hivatal – akár alapfeladataihoz kapcsolódóan - előszeretettel bíz meg különböző piaci felmérésekkel külsős cégeket. Az energiaipar által gyakorta megbízott Interauditor Neuner, Henzl, Honti Kft. 2013-ban összesen mintegy 55, tavalyelőtt pedig 111 millióért végzett költségfelülvizsgálatokat. De hasonló megbízásokhoz jutott a Bali Gábor nevéhez köthető magyarhentelendi Enegiq Kft. és Bal I. Q. Bt. is, alkalmanként körülbelül 4-6 millióért. A Balogh Endre és Balogh Zsófia tulajdonolta pátyi Elanit Kft. idén közel 14 millió fejében az árampiacról referált.

Idén Jakab László egyéni vállalkozó hatmillióért tarifaszámítási modellt dolgoz ki, Kőrösi Tamás pedig földgázszakértőként kilencmillióban részesül. A Laczkó Márk nevével fémjelzett Mosaic Energy évi hétmillióért készíthet energiatanulmányokat. "Házi" piackutatójuk, a Kelemen Olga és Pap Zoltán jegyezte Teleszkóp Kft. jövő év elejéig 17 millióért végezhet feladatot. A Zakar Gergely fémjelezte Well to wheel Kft. közel nyolcmillióért mélyül el a gázpiac bugyraiban. Rendezvényeiket leggyakrabban a Szőke Ágnes és Mihályfi Iván jegyezte Open Communications szervezi, alkalmanként 10-20 millióért. Rendszeres partnerük, az Inforádió „Energia Info” című magazinja tavaly 5,4 milliót kapott, a Magyar Hírlap médiaértékesítője, a Rising Star pedig ez év augusztusáig 8 millióban részesül.