Hiába, be kell látnunk, hogy ami Mussolini urat illeti, saját fascisláinknak van igazuk, nem nekünk. Ml váltig azt mondogattuk, hogy egy olyan megnyomorított, népnek, mint a magyar, a szabadságeszmékben kell keresnie a vigaszt, a reményt, a bíztatást és nem a fekete ingben, amelyet gyújtogatások pörköltek meg és a gyilkosságok véreztek be.
Fascistáink viszont kéjnyöszörrel hódolatot lihegtek a római kalandor felé és nekik lett igazuk. Mussolini úr először is kisajnálkozta magát, hogy miért nem a saját fővárosában fojtotta meg az ellenséget, persze minket is. Magyar szempontból az a legbarátibb megnyilatkozásnak volt tekintendő és alaposan kikaptunk, amikor ellenkező véleményt kockáztattunk meg.
Mussolini úr látván a kedvező hatást, tovább ment egy lépéssel és viharos örömet keltve a jóvátételi terhünk alapos megszabásáról nyilatkozott. Ó nagy, nagy, szent Mussolini! — így meg úgy eszmei ideálunk! — tört ki rövid nyekkenés után a tisztelt ellentáborból és megint kikaptunk.
Ennyi siker után csak természetes, hogy nemzetünk barátja újra tovább ment egy lépéssel és amint az olasz lapok némelyike megírja, betiltotta Olaszországban — Petőfi ünneplését.
Nem kisebb okból, mint hazánk egyéb barátainak, a kisántántnak érzékenységét kímélendő. Mussolini úrnak igaza van. A kis-ántánt érzékeny, erre muszáj vigyázni. Nálunk nem olyan nagy az érzékenység, tehát a vigyázat fölösleges. Így is, úgy is megvan a rajongás a pörkölt, véres fekete ingért.
Egyébként várjunk csak: Talán más okból is igaza van Mussolininek. Petőfi... a világszabadság rajongója... pirosló arccal, piros zászlókkal... és nem fekete inggel.,. Persze, persze, Petőfi nem volt fascista, hanem szabadságforradalmár és mint ilyen igazán nem aktuális a konstruktív világban.
Mussolini úr legalább őszinte volt és egészben betiltotta Petőfit. Meg kell hagyni, a félmunkát nem szereti.
Népszava 1923. január 17.